A magyar kormány emléktábláját avatta fel csütörtökön Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a bajorországi Dachauban, az egykori náci koncentrációs tábor területén kialakított emlékhelyen.

A mininiszter az MTI-nek telefonon nyilatkozva felhívta a figyelmet arra, hogy idén emlékeznek meg a tábor felszabadításának 70. évfordulójáról. A magyar kormány – mint utalt rá – azért választotta június 18-át az emléktábla leleplezésére, mert éppen 71 évvel ezelőtt érkezett meg Magyarországról Dachauba a zsidókból, cigányokból, politikai üldözöttekből álló első fogolyszállítmány. A tábla minden Magyarországról elhurcolt áldozatnak emléket állít – hangsúlyozta a miniszter.

Az emlékünnepségen jelen volt Ludwig Spaenle, a bajor kormány oktatásért, kultúráért felelős államminisztere, Charlotte Knobloch, a müncheni és felső-bajorországi zsidó hitközség elnöke, több túlélő, valamint Ács Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke. Ennek kapcsán a miniszter megemlítette: Ács Tamás nagyapját annak idején Dachauban gyilkolták meg, amit a család 2007-ben véletlenül fedezett fel az ottani regiszterben.

Balog Zoltán az emléktábla-avatási ünnepségen mindenekelőtt az emlékezés kultúrájáról beszélt. Utalt arra, hogy ezzel kapcsolatban vannak viták, ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy egyszerre tudjuk lefolytatni a vitákat a megfelelő emlékezésről, de ezzel egy időben az áldozatoknak megadjuk a megfelelő tiszteletet.

A miniszter beszédében elmondta, hogy az emlékezés kultúrájában Magyarországnak negyven év lemaradása van, hiszen két diktatúra terhét cipeljük. A kommunista diktatúra megakadályozott bennünket abban, hogy tisztességes módon szembesüljünk a náci diktatúrával – jelentette ki Balog Zoltán, kiemelve, hogy ebből fakadóan bőven van tennivalónk.

Ezzel összefüggésben beszédében emlékeztetett a tavalyi holokauszt-emlékévre, megemlítette a soros magyar elnökséget a Nemzetközi Holoauszt-emlékezési Szövetségben (IHRA), beszámolt arról, hogy a zsidó oktatási kerekasztallal megegyezés jött létre a magyarországi zsidóság örökségének oktatásáról.

Ennek kapcsán külön kiemelte a zsidó-magyar együttélés értékeit a kultúrában, a tudományban és a történelemben, továbbá utalt arra, hogy az óvodától az egyetemig minden oktatási szinten léteznek a zsidó hitközségek által fenntartott intézmények, amire korábban nem volt példa. Utalt Nemes Jeles László Saul fia című, Cannes-ban a zsűri Nagydíját elnyerő filmjére is, kiemelve, hogy az a holokauszt gyermekáldozatainak is méltó emléket állít. Hangsúlyozta, hogy a roma áldozatok emlékét is ápolni kell, utalva arra, hogy ebből a célból Magyarországon hamarosan létrejön egy roma oktatási kerekasztal. Végezetül egy Kertész Imre-idézetet említve azt hangsúlyozta: feladatunk az, hogy a szabadságunkat felelősséggel építsük.

A magyar kormány áprilisban – a náci koncentrációs táborok felszabadításának 70. évfordulója kapcsán – hasonló emléktáblát avatott a Berlin térségében fekvő ravensbrücki és sachsenhauseni volt táborok területén.

MTI

Megszakítás