A kormányzó személyesen jelentette be a döntést.

Mostantól minden júniusban emléknapot tartanak Simon Peresz, Nobel-békedíjas volt izraeli államfő tiszteletére New York államában – jelentette be Andrew Cuomo kormányzó izraeli útja során vasárnap.

„Simon Peresz nagy értéket jelentett a világ számára. Az egyik legtehetségesebb vezető volt, akit ez a világ valaha látott” – nyilatkozott elismerően Cuomo az izraeli vezetőről, aki tavaly kilencvenhárom éves korában hunyt el.

„A világ minden táján találkoztam emberekkel. Tárgyaltam elnökökkel, alelnökökkel, dolgoztam a szövetségi kormánynak, és összesen 22 országban folytattam munkát. De a Simon Peresszel történt találkozón lehetett érezni, hogy a nagyság is jelen van. Nagyon rosszul éreztem magam, amiért nem tudtam ott lenni az eltávozása utáni búcsúztatón” – mondta az amerikai vezető.

„Mint New York állam kormányzója, június első vasárnapját „Simon Peresz Nap”-nak nyilvánítom. Ez a nap egyben a hagyományos Izraeli Parádé napja is New Yorkban. Mostantól azon a napon Simon Pereszre emlékezünk, és úgy gondolom, hogy az elnök maga is nagyra becsülné mindezt” – tette hozzá.

Andrew Cuomo és Chemi Peres az izraeli sajtóeseményen

Cuomo bejelentését követően az izraeli politikus fia köszönetet mondott az emléknap létrehozásáért. „Szeretnék köszönetet mondani Önnek és New York lakóinak az izraeli állam és családom nevében. Megható számomra ez a gesztus, amely képes tovább mélyíteni a két nép között fennálló kapcsolatot is” – fogalmazott az izraeli legenda fia az Arutz Sheva beszámolója szerint.

 

zsido.com

Képek forrása: Arutz Sheva

 

Megszakítás