Az új kezdeményezés védelmet biztosítana a fennmaradt téglafalnak. Közben a lengyel kulturális miniszter a „polokausztnak” is szeretne emléket állítani.

Történelmi emlékművé nyilváníthatják a közeljövőben az egykori Varsói Gettó falának két fennmaradt töredékét egy lengyel tisztségviselő kezdeményezésére – közölte a Ynetnews. A falat 1940-ben építették, amikor a nácik körbezárták várost és kialakították a „zsidó negyedet”.

A kedden ismertetett javaslat szerint a romokat szeretnék megőrizni a következő generációk részére és védelembe vennék a „különleges történelmi emléket, amely a zsidóság és lengyel nemzet számára felbecsülhetetlen”.

Közben a lengyel kulturális miniszter, Jaroslaw Sellin bejelentést tett arról, hogy hamarosan „Polokauszt Múzeumot” kívánnak nyitni az országban, ahol a nácik által meggyilkolt lengyelekre emlékeznének.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az elmúlt hetekben a lengyel kormány több alkalommal is heves vitákat gerjesztett a holokauszttal kapcsolatos megnyilvánulásaival. Komoly nemzetközi felháborodást váltott ki a „lengyel haláltábor” kifejezést tiltó törvény, majd szintén feszültséget okozott a lengyel miniszterelnök szombati kijelentése, melyben zsidó elkövetőkről beszélt a holokauszt kapcsán.

zsido.com

Képek forrása: Ynetnews

Megszakítás