Az ukrajnai polgárháború miatt Donyeck város zsidó lakosságának már csaknem háromnegyede elmenekült. Sokan az országon belül telepednek le máshol, de egyre többen választják Izraelt.

Yechiel Eckstein rabbi, az International Fellowship of Christians and Jews nevű szervezet alapítója, eddig már több mint 1200 embert menekített Izraelbe bérelt repülőgépeken. A rabbi elmondta, hogy az utaztatással nem ér véget a feladatuk, mindent megtesznek, hogy az alijázók lelkileg és gazdaságilag is sikeresen beilleszkedjenek új hazájukban. Az Ukrajnából érkezők szörnyű dolgokat éltek át, sokan küzdenek a háború okozta pszichológiai problémákkal – írja cikkében a jpost.com

A 25 éves Roman és felesége Sasha is elhagyta Kelet-Ukrajnát. Roman vállalati jogászként dolgozott egy gyárban, amit tavaly májusban a szeparatisták elfoglaltak. A csuklyás fegyveresek berontottak az irodába egy papírt lobogtatva, amin a főnöke és az ő neve volt – idézi fel Roman a vele történteket. Egy kocsiba tuszkolták őket és elhajtottak a város közelében lévő bázisukra. Ott azzal vádolták, hogy az ukrán titkosszolgálatoknak dolgozik és megverték. Legalább 18 órát tartották egy pincében, azzal is fenyegették, hogy megölik a családját, ha nem mond igazat. Közben a hozzátartozói minden követ megmozgattak, hogy a helyi hatóságokat rábírják a segítségnyújtára. Végül fogva tartói az utcára dobták az összevert férfit, órákkal később talált rá Sasha és az édesanyja.

Kihasználva, hogy még járnak a vonatok Kijevbe, a fiatalok egy héten belül elutaztak. Mivel Roman párja nem zsidó és akkor még nem voltak házasok, Sasha egy évet Kijevben töltött, mielőtt Izraelbe utazott. Két hónapja már együtt élnek egy észak-izraeli kibucban. Mindent előröl kell kezdeniük, Roman nem beszél elég jól héberül ahhoz, hogy jogászként dolgozzon, mégis boldog, hiszen biztonságban vannak és a kibucban sokan beszélnek oroszul.

Kép: jpost.com

Megszakítás