Irakban talált sérült tóra-tekercseket temettek el New Yorkan. A Tórákra az Egyesült Államok katonái bukkantak az iraki hírszerzés épületében.

A zsidó jog szerint azokat a szent iratokat – például tórákat, imakönyveket, mezuza tekercseket -, amik javíthatatlanul megrongálódtak, el kell temetni. Így tettek azokkal a Tóra-tekercsekkel is, amelyeket amerikai katonák találtak Irakban, a hírszerzés épületének átvizsgálásakor. A temetésre a Long islandi Új Montefiore temetőben került sor több mint 100 ember jelenlétében. A szertartáson részt vett Irak amerikai nagykövete, LukmanFaily is, állítása szerint ezzel mutatva ki az iraki kormány és az iraki nép tiszteletét a zsidó örökség iránt.

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, az amerikai csapatok több ezer zsidó kegytárgyat találtak Száddám Husszein egykori hírszerzésének központjában, egy vízzel elárasztott pincében. Zsidó szervezetek és törvényhozók is tiltakoztak az ellen, hogy a kegytárgyakat és iratokat visszaszolgáltassák Iraknak, ahol ma már gyakorlatilag nem élnek zsidók. Javaslatuk szerint azokat egy hazájukból elűzött iraki zsidó közösség gondjaira kéne bízni.

Kapcsolódó írásunk:
http://www.zsido.com/cikkek/Szadam_Husszein_es_az_iraki_zsidok/10/3812

Megszakítás