Barabás Richárd, a Hallgatói Hálózat aktivistája elmondta, már az egyetemfoglalás kezdetén hallotta, hogy vannak olyan listák, amelyekre az ELTE BTK-n összeírják a hallgatók faji hovatartozását. Az egyetem azonnali vizsgálatot indított az ügyben.

Először megdöbbentem, utána felháborodtam, majd undorodtam, végül pedig elítéltem, hogy világnézetük, pártszimpátiájuk, vélt származásuk és felekezeti hátterük szerint listázta a gólyatáborba jelentkezőket az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzata – ezt Barabás Richárd mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A hallgatói Hálózat tagja szerint alig lehet szavakat találni arra, hogy ilyen egyáltalán felmerülhet, ez mindennek a legalja. Az aktivista hozzátette: már az egyetemfoglalás kezdetén több ismerősétől hallotta, hogy vannak ilyen listák, az ELTE BTK-n összeírják a hallgatók faji hovatartozását. Barabás Richárd kijelentette: bár bizonyítani nem tudja, de van egy olyan érzése, hogy a listázás nem egyedi eset. A Haha tagja azt mondja: ha ezt a listát a helyi HÖK felhasználta a döntéshozatalában is, az felháborító. Az aktivista úgy véli, a lista nemcsak egy lejáratás, biztos, hogy eredeti. Barabás kijelentette: bízik benne, hogy az egyetem vezetősége kivizsgálja az ügyet és keményen fel fog lépni az érintettekkel szemben.

Azonnali vizsgálat indult

Ahogy beszámoltunk róla, azonnali vizsgálat indult az Eötvös Loránd Tudományegyetemen az esetleges hallgatói listák ügyében – mondta Fábri György, az intézmény kommunikációért felelős rektorhelyettese kedden. Az egyetem rektora, miután kedden reggel a sajtóból értesült bizonyos hallgatói listákról, azonnal vizsgálóbizottságot hozott létre. A testületben a rektori vezetés vesz részt, és amint eredményre jutnak, rögtön tájékoztatják a nyilvánosságot – ígérte Fábri György. A rektorhelyettes kijelentette, az az egyetem érdeke, hogy minél előbb tisztázzák a helyzetet.

Hozzátette, az egyetemnek a törvény alapján és a szellemiségét tekintve is az a megkérdőjelezhetetlen álláspontja, hogy az ELTE-n a pártpolitikának nincs helye. Ehhez az egyetem rendkívül következetesen tartja magát – tette hozzá. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája nem kíván nyilatkozni, amíg az ELTE ki nem vizsgálta a hallgatók listázásával kapcsolatos ügyet – közölte Nagy Dávid elnök kedden.

Világnézet, pártszimpátia, felekezeti háttér és származás

Portálunk kedden azt írta, a hallgatói önkormányzat éveken át listázta az új hallgatókat az ELTE Bölcsészettudományi Karán, a gólyatáborba jelentkezőket világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hátterük és vélt származásuk alapján jellemezték.

Az adatbázis egyik szerkesztője és a hallgatói önkormányzat elnöke elismerte a listák létét, de állítják, a kényes részleteket utólag hamisította valaki. Az ELTE rektorhelyettese azt mondta, ha ez megtörtént, az nem egyetemi, hanem rendőrségi ügy – olvasható a hírportálon.

Az MSZP kéri, hogy a tisztánlátás érdekében az ELTE vezetése nyilatkozzon az ügyről, és tisztázza, léteznek-e ilyen listák – közölte Török Zsolt az üggyel kapcsolatban. Az MSZP szóvivője sürgette, hogy ha igaz a hír, az egyetem vezetése nyilatkozzon arról, indít-e vizsgálatot.

2013.02.20. 07:37
ELTE-lista: "megdöbbentem, felháborodtam"
Barabás Richárd, a Hallgatói Hálózat aktivistája elmondta, már az egyetemfoglalás kezdetén hallotta, hogy vannak olyan listák, amelyekre az ELTE BTK-n összeírják a hallgatók faji hovatartozását. Az egyetem azonnali vizsgálatot indított az ügyben.

    Twitter
    Facebook
    Tumblr
    Startlap

    Betkicsinye
    Betnagya
    E-mail küldés
    Nyomtat

r e k l á m
Biztosítsd síutad napi 450 Ft-ért az UNIQA-nál, videózz és nyerj ausztriai utazást!

A legfrissebb hírekért, kommentekért, fotókért és részletekért csatlakozzon és olvassa az atv.hu Facebook oldalát, ahol a csatornával kapcsolatos háttérinformációkhoz is hozzájuthat! A legfrissebb videókért pedig ne mulassza el meglátogatni és feliratkozni a folyamatosan frissülő YouTube csatornánkra!

Először megdöbbentem, utána felháborodtam, majd undorodtam, végül pedig elítéltem, hogy világnézetük, pártszimpátiájuk, vélt származásuk és felekezeti hátterük szerint listázta a gólyatáborba jelentkezőket az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzata – ezt Barabás Richárd mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A hallgatói Hálózat tagja szerint alig lehet szavakat találni arra, hogy ilyen egyáltalán felmerülhet, ez mindennek a legalja. Az aktivista hozzátette: már az egyetemfoglalás kezdetén több ismerősétől hallotta, hogy vannak ilyen listák, az ELTE BTK-n összeírják a hallgatók faji hovatartozását. Barabás Richárd kijelentette: bár bizonyítani nem tudja, de van egy olyan érzése, hogy a listázás nem egyedi eset. A Haha tagja azt mondja: ha ezt a listát a helyi HÖK felhasználta a döntéshozatalában is, az felháborító. Az aktivista úgy véli, a lista nemcsak egy lejáratás, biztos, hogy eredeti. Barabás kijelentette: bízik benne, hogy az egyetem vezetősége kivizsgálja az ügyet és keményen fel fog lépni az érintettekkel szemben.

Azonnali vizsgálat indult

Ahogy beszámoltunk róla, azonnali vizsgálat indult az Eötvös Loránd Tudományegyetemen az esetleges hallgatói listák ügyében – mondta Fábri György, az intézmény kommunikációért felelős rektorhelyettese kedden. Az egyetem rektora, miután kedden reggel a sajtóból értesült bizonyos hallgatói listákról, azonnal vizsgálóbizottságot hozott létre. A testületben a rektori vezetés vesz részt, és amint eredményre jutnak, rögtön tájékoztatják a nyilvánosságot – ígérte Fábri György. A rektorhelyettes kijelentette, az az egyetem érdeke, hogy minél előbb tisztázzák a helyzetet.

Hozzátette, az egyetemnek a törvény alapján és a szellemiségét tekintve is az a megkérdőjelezhetetlen álláspontja, hogy az ELTE-n a pártpolitikának nincs helye. Ehhez az egyetem rendkívül következetesen tartja magát – tette hozzá. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája nem kíván nyilatkozni, amíg az ELTE ki nem vizsgálta a hallgatók listázásával kapcsolatos ügyet – közölte Nagy Dávid elnök kedden.

Világnézet, pártszimpátia, felekezeti háttér és származás

Portálunk kedden azt írta, a hallgatói önkormányzat éveken át listázta az új hallgatókat az ELTE Bölcsészettudományi Karán, a gólyatáborba jelentkezőket világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hátterük és vélt származásuk alapján jellemezték.

Az adatbázis egyik szerkesztője és a hallgatói önkormányzat elnöke elismerte a listák létét, de állítják, a kényes részleteket utólag hamisította valaki. Az ELTE rektorhelyettese azt mondta, ha ez megtörtént, az nem egyetemi, hanem rendőrségi ügy – olvasható a hírportálon.

Az MSZP kéri, hogy a tisztánlátás érdekében az ELTE vezetése nyilatkozzon az ügyről, és tisztázza, léteznek-e ilyen listák – közölte Török Zsolt az üggyel kapcsolatban. Az MSZP szóvivője sürgette, hogy ha igaz a hír, az egyetem vezetése nyilatkozzon arról, indít-e vizsgálatot.

A HAT tiltakozik "a hallgatói listázás" ellen

A Hálózat a Tanszabadságért (HAT) kedden tiltakozását fejezte ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) hallgatói önkormányzatának állítólagos "listázása" ellen, egyúttal követelte, hogy a diákokkal szimpatizáló oktatókat, tanárokat semmiféle atrocitás, megtorlás ne érje, "a hatalom emberei semmilyen indokkal ne zaklassák őket".

A szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta: megengedhetetlen, hogy a legsötétebb diktatúra eszközeivel éljenek egyesek, ezzel a diákokat mélyen megsértve emberi mivoltukban. 
 
A HAT "egyöntetűen tiltakozását" fejezte ki amiatt is, hogy a jogaikat gyakorló diákokat a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) rendőrei "zaklatják".  

Állásfoglalásukban kiemelték: a HAT szerint mindenfajta megfélemlítési kísérlet és jogtalan adatszerzés (igazoltatás, mobilszám követelése) az alapvető emberi jogokkal megy szembe.
 
Elítélték az ELTE hallgatói önkormányzati (HÖK) elnökét, aki – közlésük szerint – a rektornál jelenti fel azokat az egyetemi oktatókat, akik szimpatizálnak a hallgatói tiltakozó akcióval. A Hálózat a Tanszabadságért szerint a HÖK elnöke a pozíciójával él vissza, amikor pressziót próbál gyakorolni a dékánra és a rektorra éppúgy, mint az események résztvevőire, azt kifogásolva, hogy más egyetemek közalkalmazott oktatói nem vehetnének részt az ELTÉ-s eseményeken – olvasható a közleményben.
 
A hétfői hallgatói megmozdulás szervezői korábban azt közölték az MTI-vel, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai megjelentek hétfőn az ELTE Bölcsészettudományi Karának (ELTE BTK) Múzeum körúti kampuszán, ahol az egyetemfoglalókat a Tiltakozás az alaptörvény felsőoktatást érintő módosításai ellen című demonstrációról kérdezték még a tüntetés indulása előtt.

Emberi méltóságot sért a listázás

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) szerint az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzatának listája sérti az emberi méltóságot, az érintettek jó hírnevét és becsületét. A Péterfalvi Attila elnökletével működő hatóság kedden az MTI-nek küldött közleményében azt írta, álláspontjuk szerint a jogsértés a személyes adattal való visszaélés vétségének törvényi tényállását is kimerítheti.

Pintérhez fordul a Tett és Védelem Alapítvány

A hatóságokhoz fordul a Tett és Védelem Alapítvány a mai sajtóhírekben szereplő, a hallgatók zsidó származását feltüntető állítólagos adatbázisok ügyében – közölte az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség. Az alapítvány feljelentést tehet és Pintér Sándor belügyminisztertől is személyes konzultációt kér az ügy miatt.

Az ELTE BTK egy zsidó identitású hallgatója ma azért fordult az alapítványhoz, mert sajtóhírek szerint a kar hallgatói önkormányzatánál illegális listákat vezettek, amelyen feltüntették az egyetemisták világnézetét, politikai preferenciáit és esetleges zsidó származását is – írta közleményében az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség.

Az atv.hu kedden azt írta, a hallgatói önkormányzat éveken át listázta az új hallgatókat az ELTE Bölcsészettudományi Karán, a gólyatáborba jelentkezőket világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hátterük és vélt származásuk alapján jellemezték. Az adatbázis egyik szerkesztője és a hallgatói önkormányzat elnöke elismerte a listák létét, de állítják, a kényes részleteket utólag hamisította valaki. Az ELTE rektorhelyettese azt mondta, ha ez megtörtént, az nem egyetemi, hanem rendőrségi ügy – olvasható a hírportálon.

"Amennyiben igaz az atv.hu mai cikkében említett listák létezése, az a legsúlyosabb alkotmánysértés, és a listák készítői több súlyos bűncselekményt is megvalósítanak. A cikkben elhangzó védekezés, amely szerint valakik utólag manipulálták a HÖK által vezetett hallgatói adatlistákat, gondatlan adatkezelésre utal, és ebben az esetben is megvalósul a személyes adatokkal visszaélés" – olvasható a hitközség közleményében.

"Minden eszközzel elejét kell vennünk, hogy 90 évvel a Turul Szövetség gyászos működése után újra zsidó listák készülhessenek az egyetemeken. De meg kell tenni a szükséges lépéseket akkor is, ha a cikk készítői valamilyen tisztázatlan célú provokáció áldozatai lettek" – idézte a közlemény Bodnár Dánielt, a Tett és Védelem Alapítvány vezetőjét.

Az alapítvány megvizsgálja a büntetőfeljelentés lehetőségét, és személyes konzultációt kér Péterfalvi Attila adatvédelmi biztostól és Pintér Sándor belügyminisztertől.

atv.hu / MTI

 

 

Megszakítás