1938? Nem, 2017.

A neves kanadai egyetem, a montreali McGill University diákszövetségének vezetősége kiszavazta egyik tagját, annak zsidó származása miatt. A vezetőségi ülés során még két olyan diákot zártak ki soraikból, akik Izraelt és a zsidó közösséget támogató véleményt fogalmaztak meg.

„Nagyon megrázott az eset. Rendkívül feszült és érzelmek vezérelte tanácskozás volt. Nagyon szomorú vagyok.” – mondta Noah Lew, az eltávolított vezetőségi tag. Noah azt is hozzátette, hogy a szavazás eredményének kihirdetését tapsvihar követte.

„Meglepő, hogy miután a McGill Egyetemen pozitív elmozdulást figyelhettünk meg, amikor az Izrael-ellenes és antiszemita BDS mozgalom ellen szavaztak, a diákszövetség most egy ilyen durva zsidóellenes lépésre vetemedett.” – mondta Avi Benlolo a Simon Wiesenthal Központ Barátai (FSWC) szervezet vezetője. Benlolo az egyetem elnökéhez és kancellárjához is közleményt juttatott el, melyben élesen kikelt a történtek ellen. „Ez a szavazás azt az üzenetet közvetíti az intézmény zsidó hallgatói felé, hogy a diákszövetség vezetőség szemében nemkívánatos személyek. Az effajta diszkrimináció elfogadhatatlan, különösen egy olyan egyetemen, amely a befogadást hirdeti.”

A vezetőségi szavazást egy olyan csoport kezdeményezte, mely szerint nincs helye a BDS mozgalom ellenzőinek a vezetőség tagjai között. A csoport azt állítja, hogy egy zsidó diák esetén feltétlenül érdekütközés lép fel, ezért kell eltávolítani őket a vezetőségből. Fellépésük arra a szeptemberi határozatra volt válasz, mely szabályellenesnek minősítette a vitatott izraeli területeken működő zsidó vállalkozások bojkottját szorgalmazó BDS mozgalom működését az egyetemen.

„Miután felléptek a BDS ellen, a mozgalom támogatói áttértek az alpári antiszemitizmusra. A McGill vezetőségének ki kell állniuk az ilyen jelenségek ellen, és biztosítaniuk kell, hogy a zsidó hallgatókat ne érhesse diszkrimináció a diákéletben.” – mondta Michael Mostyn, a kanadai Bnai Brith szervezet elnöke.  „Az intézményben tapasztalható antiszemitizmus nem a semmiből jött létre. Ez jelentős részben a campus napilapjának, a McGill Pressnek köszönhető, mely visszautasítja minden „cionista” tartalom közlését. A vezetőségnek rá kell vennie az újságot az eljárás megszüntetésére és a Quebec állam sajtóbizottsága által megfogalmazott újságírói etikai szabályzat elfogadására.” – tette hozzá.

Suzanne Fortier, az egyetem elnöke vizsgálatot kezdeményezett az antiszemita incidenst követően, és egy telefonos forródrótot is elindított, melyben a diákok az őket ért rasszista és diszkriminatív támadásokról számolhatnak be. Ezen felül felállított egy bizottságot, mely az egyetemi szólásszabadság és egyenlőség kérdését vizsgálja. „Minden jel arra mutat, hogy antiszemitizmus motiválta a vezetőségi tagok elleni támadást.” – mondta Fortier.

Forrás: Arutz7, Montreal Gazette

Megszakítás