Vilmos Sándor király a II. világháborús áldozatok tiszteletére tartott Emlékezés Napján állt ki népe elé.

Több politikus és közéleti szereplő is kifejezte elismerését azután, hogy Willem-Alexander holland király beszédet tartott Amszterdamban a II. világháborús áldozatok tiszteletére tartott Emlékezés Napján. A NLTimes szerint ez volt az első alkalom, amikor a királyi család képviselője felszólalt az ünnepnap alkalmából.

A király többek között megemlékezett arról, hogy dédnagymamája, Wilhelmina egykor magára hagyta a háború áldozatait. Mint felidézte: a kiszolgáltatott állampolgárok „elhagyatottnak” és „támogatás nélkülieknek” érezték magukat a baj idején.

„Wilhelmina királynő egyetlen beszédében sem említette meg a zsidóságot. Az, hogy a király szóvá tette ezt a hiányosságot, nemcsak jogos, hanem bátor és különleges lépés volt részéről, és egyedi is” — fogalmazott Ross Eisemann, az Izraeli Információkért és Dokumentációkért felelős (CIDI) Központ vezetője.

Vilmos Sándor holland király egyúttal beszédében megemlékezett egy hat évvel ezelőtti beszámolóról is. Elmondása szerint máig nagy hatással van rá az a történet, amit Jules Schelvis holokauszt túlélő mesélt el nyilvánosan a Dam téren, ahova hétfőn a király is kiállhatott.

„Egy alacsony, tiszta tekintetű férfi 93 évesen, büszkén állt itt, és felidézte a sobibori útját 1943 júniusából”

— emlékeztetett a király, aki szerint minden holland számára példaértékkel bír Schelvis élete. Ugyan „átment a pokol borzalmain”, elveszítette feleségét, és elárulták embertársai, mégis szabad ember maradt belül. Sőt, elmondása szerint az emberiségbe vetett hitét is képes volt megőrizni.

„Ha ő képes volt erre, akkor mi is azok vagyunk. Meg tudjuk csinálni, együtt képesek vagyunk rá. Szabadságban” — zárta szavait Vilmos Sándor király.

A nácik és holland kollaboránsaik a 140 ezer fős holland zsidóság háromnegyedét irtották ki. Ez volt a legnagyobb arányú veszteség a németek által megszállt Nyugat-Európában.

Az 1940-es német megszállásról így fogalmazott a király:

„Akkor a döntést meghozták számunkra. Egy megszálló, mely kíméletlen eszmeiségével több millió ember halálát okozta. Milyen érzés volt a szabadság teljes hiánya?”

Mark Rutte holland miniszterelnök kormánya nevében januárban kért bocsánatot a zsidók második világháború alatti hollandiai üldöztetéséért.

Forrás: neokohn.hu 
Megszakítás