Nyilatkozatban ítélte el szerdán a román parlament alsóháza a közelmúlt antiszemita megnyilvánulásait és egyes háborús bűnösök rehabilitálási kísérleteit.

A határozat vitájára és elfogadására azt követően került sor, hogy halálos fenyegetést kapott a múlt hét végén Maia Morgenstern, az egyik legismertebb és legelismertebb romániai színésznő, a bukaresti Zsidó Színház igazgatója. A fenyegető a színésznő családját és a színház egész társulatát is gázkamrába küldte volna.

A színház elektronikus postacímére érkezett fenyegető levelet maga Maia Morgenstern hozta nyilvánosságra. A színésznő feljelentést is tett az ügyben, mely nyomán a rendőrség azonosította, és az ügyészség hatósági felügyelet alá helyezte a feladót.

A képviselőház meggyőződését fejezte ki, hogy az antiszemitizmus a demokráciát veszélyezteti, és az egész társadalom feladata fellépni ellene.

A Képviselőház a zsidó élet védelméhez és fejlődéséhez szükséges keret kialakítását is össztársadalmi feladatnak ismerte el.

A nyilatkozatában elítélte az antiszemitizmus bármely formáját, és tiltakozott a két világháború közötti romániai legionárius mozgalom, Ion Antonescu marsall (Románia Hitler-barát kormányzója) és más háborús bűnösök rehabilitálási kísérletei ellen.

Az alsóház felszólította ugyanakkor a végrehajtó és a bírói hatalmat, hogy ültessék életbe az antiszemitizmus visszaszorítására, valamint a fasiszta, legionárius, rasszista vagy xenofób szervezetek és szimbólumok használatát és a háborús bűnösök kultuszát tiltó jogszabályokat.

Az önkormányzatokat is felszólította, hogy változtassák meg a háborús bűnökért és emberiesség ellenni bűntettekért elítélt személyekről elnevezett utcák, terek neveit. Egyben a zsidó értékek megismertetése mellett foglalt állást, és a zsidó közösség Románia fejlődéséhez való hozzájárulásának a fontosságát hangsúlyozta.

A képviselőházi vitában Silviu Vexler, a zsidó közösség parlamenti képviselője kijelentette: nem hagyják magukat megfélemlíteni, és ugyanazzal a méltósággal próbálják élni az életüket Romániában, amely mindig is jellemezte a közösséget.

Dan Barna, a kormányzó USR-Plus társelnöke a vitában arra is kitért, hogy az idegengyűlölet Temesvár német anyanyelvű polgármesterére, Dominic Fritzre, a palesztin származású katasztrófavédelmi államtitkárra, Raed Arafatra is kiterjed, és a magyarellenesség is teret kapott az utóbbi napok utcai megmozdulásaiban.

 
Megszakítás