Chesván hó 19-re esik Elimelech Zweibel rabbi halálozási évfordulója. Ezen a napon a szelíd és érzékeny lelkű tudósra, a haszid gondolkodás kiemelkedő alakjára emlékezünk, aki 2016-ban, 75 évesen hunyt el, írja a chabad.org. Zweibel rabbi 50 éven át oktatta, irányította és mentorálta a Tomchei Temimim lubavicsi jesiva diákjait. Ezrek életére volt így hatással, a tanulók szerették meleg, közvetlen hangvételét és elkötelezettségét, széles körű, letisztult tudását és komoly, megingathatatlan jellemét. Kedvesen, becézve így nevezték: „Reb Meilich”.
Reb Meilich híres volt átfogó tudásáról. Mestere volt a haszidizmus irodalmának és szokásoknak, és mélyre hatóan ismerte a Talmudot és a zsidó jogot. Ezek mellett járatos volt a klasszikus zsidó filozófiában csakúgy, mint a kortárs rabbinikus irodalomban. Hatalmas tudását kiválóan kiegészítette remek történetmesélői képessége, és közismert volt arról, hogy bármilyen állítást vagy tényt képes volt egy történettel megvilágítani. Sőt, néha azért mondott el egy-egy történetet, hogy egy másik történet mondanivalóját vagy egy szereplőjének tetteit jobban megvilágítsa.
Elimelech Zweibel rabbi Tel-Avivban született 1941-ben. Szülei, Cvi Jáákov és Hinda Minka Zwiebel a cánzi haszidizmus bobovi ágát követték. Zweibel rabbi 11 éves korában került egy Lod melletti Chábád jesivába, ami, mint később visszaemlékezett, azért vonzotta annyira, mert nemcsak kollégiuma volt, hanem egy narancsliget közepén feküdt. Itt az eredeti, Lubavicsban működő Tomchéj Tmimim jesiva egyik tanára, Slomó Chájim Kesselman rabbi szárnyai alatt tanult.
Reb Meilich 1962-ben résztvevője volt annak a csoportnak, mely elsőként utazott Izraelből a központi Tomchei Temimim jesivába a 770-be, azaz a Chábád mozgalom brooklyni központjába. Amikor megérkeztek, Shmuel Levitin rabbi fogadta őket és kérdéseket tett fel nekik. Amikor rákérdezett, hogy a jiddis gevald kifejezés hol jelenik meg a Chábád mozgalom rebbéinek beszédeiben, reb Meilich azonnal rávágta, hogy az ötödik rebbe egy 1900-ban elmondott beszédéről van szó. A vizsgáztató rabbi igen elégedett volt a válasszal és azonnal a Rebbéhez sietett a hírrel, hogy ilyen nagyszerű diák érkezett, mire a Rebbe megkérdezte, hogy hogy hívják az illetőt. Levitin rabbi azonban nem tudta a nevét, csak annyira emlékezett, hogy egy szemüveges fiúról van szó. A Rebbe jót nevetett a helyzeten.
Éles esze azonban hamarosan a Rebbe közvetlen közelébe juttatta reb Meilichet. Jesivabeli évei alatt ugyanis chozer lett, akinek az volt a feladata, hogy memorizálja a Rebbe beszédeit és felügyelje a leírásukat és kiadásukat. Ennek következményeként később, a Rebbe beszédeit összefoglaló, 39 kötetre rúgó Likuté Szichot rendszerezésében és szerkesztésében is kiemelkedő szerepet kapott.
Az áldott emlékű Lubavicsi Rebbe beszédei a korábbiaktól elütő világot nyitottak meg reb Meilich számára: „A Rebbe minden fárbrengenen [haszid összejövetel] az ácmutról, a minden létezőn áttűnő isteni lét esszenciájáról beszélt. Ilyesmit soha nem hallottunk Slomó Chájim Kesselman rabbitól.” Reb Meilich rájött, hogy a Rebbe számára a haszid gondolkodás szerteágazó és rendkívül sokszínű palettája egyetlen központi cél körül forog, ami pedig nem más, mint az isteni megtalálása a fizikai világban és az egyszerű emberek mindennapi életében.
Reb Meilich 1965-ben vette feleségül Libby Blesofskyt. Az első találkozásuk alkalmával bizonytalanok voltak abban, hogy érdemes-e folytatni a találkozókat. Reb Meilichnek éppen ebben az időszakban volt a születésnapja, a haszidoknak ilyenkor szokásuk volt meglátogatni a Rebbét. Zweibel rabbi is így tett. Amikor felhozta a párkereséssel kapcsolatos aggodalmait, a Rebbe azt mondta, hogy ezeket mind félreteheti. Ugyanígy a leendő menyasszony is a Rebbéhez fordult, egy írott cédula képében, melyen ez állt: „Talán inkább érdeklődnöm kellene egy másik lehetőség iránt?” A Rebbe kihúzta az utolsó szavakat és fölé írta: „Érdeklődjön egy olyan fiatalember iránt, akinek a Tórája élő Tóra, aki egyenes, haszid, tóratudós, kiemelkedő jellemű személy és Isten szerencséssé teszi”.
A Rebbe tanácsát követve reb Meilich igen szigorú napi tanulóprogramot írt elő magának, melyhez 50 éven át ragaszkodott. Folyamatosan tanult és soha egyetlen előadásra sem ment készületlenül. Hatalmas, mély és átfogó tudását, melyben olyan művek ismerete is szerepelt, melyeket ritkábban tanulmányoznak mélységükben, ennek a soha félbe nem hagyott tanulásnak köszönhette. Pontosan meghatározott órában érkezett a tanházból vagy hagyta el azt, meghatározott időben étkezett és fogadta tanítványait.
1972-ben került a He’orot Anash Ve-ha-temimim újság szerkesztőségi stábjába. Ez a lap lehetőséget nyújtott a Rebbe tanításainak megvitatására és értelmezésére számos tóratudós számára. Reb Meilich gyakran A. Rosen néven publikált. A Rebbe támogatta ezeket a vitákat-beszélgetéseket és maga is nem egyszer megnyilatkozott a kiadvány hasábjain folyó értekezésekben.
Reb Meilich számára elsődleges fontosságú volt, hogy tanítványai megértsék a tanultakat. Ehhez jó kérdéseket kellett feltenni és a lehető legpontosabb válaszokat kellett adni. Tanítványaitól elvárta, hogy elemző gondolkodással tárják fel a kérdések magyarázatát.
Mindemellett Zweibel rabbi jóval több volt, mint tudós vagy tanár. Elsősorban mentor volt, kapcsolatok kiépítője, személyes segítő és élő példája annak, hogy egy haszidnak hogyan kell élnie a mindennapjait.
Tanítványainak trendszeresen lehetőséget biztosított arra, hogy személyes beszélgetéseken, közösen gondolkozva kereshessék életük kérdéseire a megoldásokat, együtt tanult velük, vizsgáztatta őket és hozzásegítette őket saját határaik kiszélesítéséhez. Szoros kapcsolatot alakított ki a jesivának még azon diákjaival is, akiket közvetlenül nem tanított, és óriási hatást gyakorolt mindenkire, akivel csak kapcsolatba került. Pontosan ismerte mindazokat, akikkel kapcsolatban állt és mindenkinek az éppen a számára megfelelő támogatást nyújtotta. Legfontosabb értéknek a fegyelmet és a következetességet tartotta mint az istenszolgálat két kulcsát.
Fontos volt számára a folyamatos és személyes kapcsolat Istennel, amit elmélkedő imádkozás útján valósított meg. Hétköznapokon a közösséggel együtt haladt, ám szombatonként jóval lassabban imádkozott másoknál és hamarosan lemaradt a többiektől. A tóraolvasás, a főima ismétlése, valamint a délelőtti muszáf ima idejére megszakította az imádságot, és még egy-két órán át táleszba burkolva imádkozott azt követően, hogy a közösség tagjai már végeztek és hazamentek.
Amikor elhagyta ezt a világot, felesége, testvérei, hét gyermeke és számos unokája, valamint dédunokája gyászolta nagy rabbik és számos tanítványa mellett.
Emléke legyen áldott!