Báruch dáján háEmet! 86 éves korában megtért Teremtőjéhez Ráv Ávrahám Dov Auerbach, Tiberias több mint fél évszázadon át emblematikus rabbija.
A zsidó világ gyászolja Ávrahám Dov Auerbach tiberiasi rabbit, a híres Slomó Zálmán Auerbach (1910–1995) rabbi, a jeruzsálemi Kol Torá jesiva vezetőjének fiát, kiről az ottani Rámát Slomó negyedet is elnevezték.
Ráv Ávrahám Dov 1935-ben született Jeruzsálemben, a Sááré Cheszed negyedben. A Tóra alapjait áldott emlékű apjától és az Éc Chájim chéderben tanulta meg, majd a Szlabodka jesivában tökéletesítette tudását. Felesége Ráv Áser Zev Werner (1894–1958), Tibériás korábbi rabbijának leánya volt.
Apósa halála után a fiatal Auerbachot választották helyébe, hogy aztán több mint fél évszázadon keresztül ő folytassa a harcot az régi észak-izraeli város és régió vallásos életének megőrzéséért, a szent sábesz megtartásáért. Auerbach rabbi biztosította a helyi vállalatok és baromfifeldolgozó üzemek kósersági felügyeletét is. Piszché Ávrahám címen írt könyvet.
Az elmúlt hetekben Auerbach rabbinál akut tüdőgyulladást diagnosztizáltak, majd betegségével Tisá böÁv napján kórházba is került, ám állapotán már nem tudtak javítani és ros chódes elul hétfőn reggel elhunyt. Temetését az ortodox hagyományoknak megfelelően még aznap megtartották, délután négykor a tiberiási temetőben.
David Lau, Izrael Állam askenáz főrabbija dicsőítette az elhunyt Tóra-tudóst heszpedében: „Az északi régió szellemi világítótornya volt. Zsenialitását és a Tóra minden vonatkozásának az ismeretét messze földön ismerték, akiről elmondható, hogy »jaj azokért, akik elvesztek, de nem feledkeznek meg róluk«.”
Egy korábbi bóchere, a vallásos cionista párt vezetője, Bezalel Yoel Smotrich pedig a következőket mondta: „Elul hónap első napján, azon a napon, amikor a jesiva diákok sokasága tér vissza tanulmányaihoz, nagyszerű tanárunkat, háRáv Ávrahám Dov Auerbach-ot visszahívták a mennyei jesivához. Auerbach rabbinak lényegi eleme volt elul hónap, a tsuvá, a megtérésre való felhívás, melyre mindig kiváló példát mutatott a Tóra iránti szeretetével és Isten-félelmével. Egész életében arra törekedett, hogy az Örökkévaló közelében lehessen, miközben tele volt szeretettel és tisztelettel a zsidó társai iránti, függetlenül attól, hogy kik is voltak azok. […] Kiérdemelhettem, hogy tőle tanulhassak és rengeteget nyertem tőle. Egyetlen szó sem elegendő ahhoz, hogy kifejezze a veszteségünket. Nincs aki helyettesítheti. Báruch dáján háEmet!”
Emlékéből fakadjon áldás!
Cseh Viktor
Fotó: Shlomi Cohen.
Források: