Elhunyt Joszef Kleinman, az Eichmann-per legfiatalabb tanúja

A magyar származású holokauszt-túlélő – egyike a jelenleg Izraelben élő kevesebb mint 180 ezer túlélőnek – 91 éves volt.

1962. június 1-jén végrehajtották a modern kori Izrael Állam második és mind ez idáig utolsó halálos ítéletét: a második világháború során elkövetett háborús bűneiért felakasztották Adolf Eichmannt, a Harmadik Birodalom fő hóhérját.

A több mint egy évig tartó perben a vádak közt szerepelt emberiség ellenes bűntett, háborús bűnösség, a zsidó nép ellen irányuló bűnök és bűnszervezetben való tagság is. A pert hatalmas érdeklődés kísérte, az izraeli televízió élőben közvetítette, Amerikában pedig egy nap késéssel lehetett látni a történéseket, és a német sajtó is napról napra követte a folyamatot Az auditóriumban 750-en követhették az 56 napon át tartó 112 tanújának kihallgatását, dokumentumok százainak bemutatását és az ügyészek és ügyvédek beszédeit.

Joszef Kleinman akkoriban 31 éves volt, így ő volt a tanúk közül a legfiatalabb. Tanúvallomásában legfőképpen arról beszélt, hogy hogyan bántak a gyerekekkel és a fiatalokkal Auschwitzban. Ez korábban teljesen ismeretlen volt, a gyerekek karjára nem tetováltak számot és úgy ölték meg őket, hogy semmi sem maradt utánuk. Kleinmannal együtt háromezer zsidó fiú volt akkor a lágerben. Összesen 150-en élték túl a borzalmakat.

 Kleinman tanúskodik az Eichman-perben

Kleinmant 1944-ben, 14 évesen deportálták Auschwitzba. Édesanyját és húgát a szeme láttára küldték a halálba. Vallomásában részletesen ecsetelte Mengelét, „a halál angyalát”, aki jom kipur előestéjén biciklivel érkezett egy focipályára, egy mérőeszközzel a kezében. Aki alacsonyabb volt, mint a léc, azt a halálba küldték. „Mindannyian annyira kihúztuk magunkat, amennyire csak tudtuk, mindannyian még egy centit hozzá akartunk tenni a magasságunkhoz.” Kleinman rögtön látta, hogy ő nem éri el a szükséges méretet. A bátyja köveket adott neki, hogy tegye a cipőjébe, majd a sapkáját is darabokra tépte, hogy azt is a cipőjébe dugja és járni is tudjon a köveken. Ez mentette meg akkor az életét. A fiúnak sikerült egy kis ügyeskedéssel a bátyja mellett maradnia, abban a sorban, ahova a kényszermunkára ítéltek kerültek, roma fiatalokkal egy csoportba. Kleinman arról is beszélt, hogy hamarosan a krematóriumból felszálló füst eredetét is megismerték. „Füstszakértők lettünk” – mondta később egy interjújában.

Végül rengeteg bátorsággal, ügyességgel és szerencsével sikerült a bátyjával és még néhány társukkal együtt Auschwitzból Dachauba kerülnie. A gyári munkára küldött 1500 férfi között rejtőztek el, megmenekülve Auschwitz poklából és a biztos haláltól. Hét hónappal később a felszabadító amerikai katonák egyike egy inget ajándékozott neki: „Fiam, a háborúnak vége. Hadd öltöztesselek fel rendesen” – mondta. Kleinman egész életében őrizte az inget.

A felszabadulás után többfelé megfordultak Európában, majd végül hajóra szálltak, hogy Izraelben folytassák az életüket. A britek azonban nem engedélyezték a partra szállást. Fél évet töltöttek Cipruson, mielőtt 1947-ben végre engedélyezték a belépésüket az államalapítás előtti Izraelbe. Katonai szolgálatuk után asztalosműhelyt nyitottak. Kleinman életének fontos része volt a holokauszt-oktatás, és kedvelt szónok volt iskolai és katonai megemlékezéseken. Szorgalmazta, hogy a soában odaveszett fiatalok történeteit is kutassák, hogy emléket állítsanak a tragikusan rövid életeknek.

 Feleségével, Chájával

Az Auschwitzban viselt csíkos sapkát egész életében megőrizte. A holokauszt emléknapján a szirénaszó után évről évre kiállt jeruzsálemi otthona elé a csíkos sapkában, kezében gyarapodó családját – szintén magyar származású túlélő feleségét, Cháját, valamint gyermekeiket, unokáikat és dédunokáikat ábrázoló fényképpel – és így kiáltott: ám Jiszráél cháj – Izrael népe él.

Emléke legyen áldott!

zsido.com

Forrás: Arutz7, BFP

 

 

  • Küldés emailben