A Dávid városát és számtalan egyéb kiemelkedő leletet feltáró tudós hosszú betegség után, 64 éves korában távozott el. Mázár szilárdan hitt abban, hogy a zsidó bibliát a régészeti kutatások legfontosabb forrásának kell tekinteni. Számtalan alkalommal bizonyította be a bibilai történetek és szereplők valódiságát.

Jó példa erre a Jeremiás prófétát megvádoló Gedáljá ben Pásur és Jechukál ben Selemia nevét hordozó pecsétnyomók feltárása Dávid városában vagy Chizkija király és Jesájá próféta pecsétnyomóinak azonosítása a Templom-hegy tövében. Mázár a király pecsétjét tekintette közel öt évtizedes jeruzsálemi kutatása legfontosabb eredményének, mert Chizkija eddig az egyetlen bibliai uralkodó, akinek létezéséről szakszerű feltárás során győződtek meg.

A kutatónő neves régészdinasztia leszármazottja volt. Nagyapja, Binjámin Mázár professzor a modern Izrael első számú archeológusa volt, aki fontos szerepet játszott a Héber Egyetem és különböző kutatóközpontok megalapításában. Mázár professzor gyakran magával vitte unokáját a feltárásokra, így természetes volt a számára, hogy régészetet és történelmet tanul, majd kutatói pályára lép. A Dávid városát feltáró kutatásba még egyetemi évei alatt bekapcsolódott. Legfontosabb kutatási területe az első Szentély korszaka volt, különös tekintettel a Dávid városa és a Templom-hegy közötti Ofel nevű terület leleteire.

„Az egyik legfontosabb dolog, amit a nagyapámtól tanultam, az a bibliai szövegek értelmezése volt. Újra meg újra el kell mélyedni a szövegben, mert annak részleteiben a valós történelem bújik meg. Nem könnyű a szöveg rétegeit között eligazodni, de az biztos, hogy ott rejtőzik a történelmi igazság” – vallotta Mázár.

1986-ben meggyőzte akkor már nyugalomba vonult nagyapját, hogy térjen vissza a terepre és együtt kutassák az Ofelt. Hamarosan feltárták Jeruzsálem egyik kapuját az első Szentély idejéből. Mázár később izraeli északi tengerpartján is végzett feltárásokat és a bibliai főníciai kultúrát kutatta, majd doktorátusát is ebből a témából írta.

1997-ben vetette fel egy tudományos cikkben, hogy Dávid király palotája a bibliai leírásoknak megfelelően a város északi felén helyezkedett el. A feltárásra 2005-ben kapott forrásokat s hamarosan egy Dávid király korából származó, vastag fallal védett épületet ásott ki az általa feltételezett helyen. A későbbi években további bizonyítékokat talált, melyek mind alátámasztották hipotézisét. A munka során feltárta a Nechemja próféta által emelt városfal egy részletét is. 2009-ben visszatért az Ofel területére, ahol a Salamon király építette városfal egy darabjára bukkant, talált egy menórával díszített aranymedált, az első században lezajlott zsidó szabadságharcban vert érméket, és a már említett, Chizkija királyhoz és Jesájá prófétához tartozó pecsétnyomókat.

Mázár nagy szerepet játszott abban, hogy a Templom-hegyet felügyelő iszlám vallási hatóság által, illegálisan és barbár módon kitermelt, sok tonnányi törmeléket összegyűjtsék és átvizsgálják. E kezdeményezése nyomán számtalan páratlan lelet került napvilágra. Ő volt az, aki felhívta az izraeli kormány figyelmét arra, hogy a Templom-hegy nyugati falának déli részére tervezett reform imahely felépítése súlyosan veszélyeztetné az ott található régészeti emlékek épségét.

Éjlát Mázár tudományos eredményeit azok is elismerték, akik állandó vitában álltak a Bibliára hiteles forrásként tekintő felfogásával. Izrael másik vezető archeológusa, a Tel-Avivi Egyetemen kutató Jiszráel Finkelstein professzor a következőt mondta: „Szakmai vitáink ellenére, nagyra becsültem a munkásságát. Jó barátok voltunk, hiszen mindketten Izrael földjének elkötelezett rajongói vagyunk. Mázár a legfontosabb és legbefolyásosabb izraeli régészek közé tartozott. Nagyon sokat tett hozzá az ókori Izrael s különösen a bibliai Jeruzsálem történelmének megértéséhez. Kutatásainak eredményeként megismerhettük a város ősi felépítését, tárgyi kultúráját és Júdeában betöltött szerepét. Jeruzsálem feltárása igen összetett feladat és különleges képességeket igényel. Ejlát Mázár szilárd jelleme és elszántsága elengedhetetlen volt ahhoz, hogy ilyen sikereket érjen el. Ő volt az izraeli archeológia egyik tartóoszlopa. Halálával hatalmas űr keletkezett”.

zsido.com

Forrás: watchjerusalem

Megszakítás