Saját korában nem szokványos karriert épített fel, a közelmúltban 88 éves korában elhunyt zsidó üzletasszony, filantróp Helene Fortunoff. Kezdetben a férjét segítette abban, hogy háztartási cikkeket forgalmazó cégüket jelentős ékszerészetté fejlessze. Fortunoff már jóval azelőtt befolyásos szereplője lett az ékszeriparnak, hogy sok nő egyáltalán elkezdhetett dolgozni – írja nekrológjában a jta.org.

A The New York Timesnak 2001-ben, egy évvel férje halála és a Fortunoff cég elnökévé való kinevezése után beszélt a munka és a család egyensúlyának megteremtéséről:
„Mindig is családot és karriert akartam, és soha senki nem mondta nekem, hogy nem lehet mindkettő”. „Általában 11 nap szabadságot engedélyeztem magamnak a gyermekeim születése után. Volt egy alkalmazottam, aki intézte az otthoni dolgokat, miközben teljes munkaidőben dolgoztam az üzletben”.
Az üzletasszony 1933-ban született Helene Finke néven. A New Jersey állambeli Fair Lawnban nőtt fel, 13 évesen kezdett el dolgozni apja épületgépészeti vállalkozásában. Az egyetemen ismerkedett meg férjével Alan Fortunoffal, ahol üzleti tudományokat tanult.
Évtizedek alatt New York egyik legnagyobb ékszer kiskereskedőjévé vált, a legismertebb üzlete a roppant elegáns Fifth Avenue-n volt. A 2009-es válság megtépázta a vállalkozást, eladták, jelenleg már csak online működik, de a név újra a család ellenőrzése alatt van. Gyermekeik többsége követte szüleit az ékszerüzletbe, lányuk Esther Fortunoff-Greene a vállalat elnökeként tevékenykedik.
Fortunoffék gyakran adakoztak zsidó ügyek támogatására, például finanszírozták a Yale Egyetem holokauszt archívumát.
„Megtanított minket arra, hogyan kell egyensúlyt teremteni az anyaság és a munka között, hogy mi is úgy nevelhessük saját gyermekeinket, ahogy ő nevelt minket. Irányítása és példája fontos szerepet játszott az életünkben” – írta Fortunoff-Greene egy blogbejegyzésben édesanyjáról.