Ráchel Doron néhány nappal a 97. születésnapja előtt halt meg autóbalesetben. Egyike volt azon kevés harcosnak, aki túlélte az összecsapást, és ő volt az, aki rejtjelezve eljuttatta a tragikus hírt a zsidó alakulatok vezetéséhez – írja az Arutz7.
1948-ban, egy nappal Izrael függetlenségének kikiáltása előtt elestek a Jeruzsálemtől délre fekvő hegyvidék, Gus Ecion zsidó települései. A jordániai Arab Légió katonái és a környékbeli arab falvakból érkező fegyveresek kegyetlen mészárlást végeztek a zsidó harcosok között. A kevés túlélőt hadifogságba hurcolták, köztük Ráchelt is. A fiatal nő az 1945-ben, többek között Magyarországról bevándorolt, vallásos zsidók által alapított Mászuot Jicchák kibuc tagja volt, s ő adta le a terület elestét jelentő „a királynő elesett” jelzést.
A végső összecsapás előtt Gus Ecion védői a nőket és a gyerekeket Jeruzsálembe küldték, Ráchel azonban a maradás mellett döntött és csak fiát küldte biztonságosabb helyre. A csata után férjével együtt Jordániába hurcolták. A kibucot a támadók porig rombolták, a túlélők azonban 1949-ben újjáalapították Askelon közelében. A hatnapos háború során felszabadított Gus Ecionba Ráchelék lánya, Edna tért vissza családjával, és az eredeti kibuctól nem messze alapított Álon Svutban telepedett le a nyolcvanas években.
„Éppen ezekben a napokban, amikor Gus Ecion megalapításának nyolcvanadik évfordulóját ünnepeljük és lág báomerkor megemlékezünk a terület felszabadítására küldött konvoj 35 áldozatáról, érkezett a szomorú hír, hogy elvesztettük a környék benépesítésének és a modern Izrael történelmének egyik meghatározó alakját. Hálával emlékezünk Ráchel Doronra, aki megüzente Gus Ecion elestét, jordán hadifogságba került, és aki azután tanúja lehetett annak, ahogy a leszármazottai újjáépítik Gus Eciont. A királynő elesett, a mi királynőnk is. Legyen emléke áldott”
– búcsúzott Rácheltől Gus Ecion önkormányzatának vezetője, Slomó Neemán.