117 éves korában elhunyt Cháchám Zechárjá Bárási, jeruzsálemi rabbi, aki feltehetően három kategóriában is ez első helyen állt: ő volt a világ legidősebb zsidója, a világ legidősebb kurdja és Izrael legidősebb állampolgára.
A főváros Báká negyedében élő rabbi 1900-ban született, Rabbi Élijáhu Bárási és felesége, Szimchá tíz gyermeke közül a legkisebbként.
A kurd Rudaw hírügynökség három évvel ezelőtt készítet vele interjút, melyben a rabbi elmesélte, hogy gyermekkorában igen kemény volt az élet Kurdisztánban. Hat testvére nagyon fiatalon meghalt. A család Atrus városában telepedett le, ahol édesapja elfoglalhatta a rabbiszéket. A település száz zsidó lakóján kívül ő tartotta a kapcsolatot a környező falvakban, szétszórtan élő zsidókkal is, akik legnagyobb része nem volt írástudó. Bárási rabbi elmondta, hogy bár a legtöbb zsidó a környékükön nem igazán rendelkezett megfelelő tóratudással, mégis a lehető legnagyobb odafigyeléssel tartották meg a szombatot, az ünnepeket és a kóserság előírásait.
A zsidó közösség baráti viszonyt ápolt a helyi muszlimokkal, a város gyerekei mindig együtt játszottak, nem számított, hogy ki melyik felekezethez tartozik. 15 éves korában Bárási meggyőzte apját, hogy költözzenek az iraki Szindorba, ahol csak zsidók laktak. A rabbi itt találkozott leendő menyasszonyával, akit 18 évesen feleségül vett. „Csak az Örökkévaló tudja, hogy miért éppen az egyik nő válik vonzóvá egy férfi szemében és nem egy másik. A faluban vagy egy tucat szép és jóravaló lány volt, de én valamiért az egyikükbe szerettem bele, és örülök, hogy így történt. Ő lett a feleségem. Egy szemernyi rossz sincs benne. Szerény, csendes, határozott és csinos.”
Bárási rabbi mindig is a Szentföldön akart élni, ezért már a harmincas évek elején megpróbált vízumot szerezni. Több évnyi várakozás és némi megvesztegetés segítségével végül kiállították a vízumot saját családja számára, de a szülei nem kapták meg, ezért maradniuk kellett. „Nehezebb dolog volt, mint az egyiptomi kivonulás, mert az csak egy évig tartott, és végül mindenki kiszabadult.” – mondta a rabbi.
Miután a Bárási család Izraelbe érkezett, nagyon nehezen találtak megélhetést. A második világháború kirobbanása után azonban a britek jelentős védelmi beruházásokba kezdtek, így a rabbi utat épített, árkot ásott és repülőtéri kifutópályákat aszfaltozott. Élete akkor változott meg, amikor az ötvenes években a kurdisztáni és iraki zsidók tömegével kezdtek Izraelbe vándorolni. Édesapja példáját követve ő is településről településre utazott, hogy a bevándorlók vallási életét irányítsa, és segítsen megőrizni az ősi kurd zsidó tradíciókat.
Idővel Zechárjá rabbi kiérdemelte a cháchám (bölcs) titulust, és ő képviselte a Kurdisztánból bevándorolt zsidó közösséget. Találkozott miniszterelnökökkel és államelnökökkel, a két országos főrabbi, Ovádjá Joszef és Élijáhu Báksi Doron látták el ajánlásukkal a Tórával és a kabalával foglalkozó műveit, melyeket egészen 111 éves koráig írt.
Jehuda ben Joszef, az Izraelben élő kurdisztáni zsidók szövetségének elnöke is nagy elismeréssel beszélt a rabbiról, aki bölcsessége mellett szerénységéről és humoráról volt híres. „A rabbi többet ért közösségünk számára minden kincsnél. Példát vehet róla minden mai rabbi. Ő a politika felett állt, és a pénz sem érdekelte. Mindig kimondta, amit gondolt.”
Bárási rabbi élete végéig jó egészségnek örvendett és önállóan látta el magát. Amikor a hosszú élet titkáról kérdezték, a következő tanácsokat adta: „Ne egyél jóllakásig. Én minden reggel egy szelet kenyeret ettem, egy pohár vízzel, még akkor is, ha nem volt étvágyam. Mindig legyél vidám és sose irigykedj. Maradj mindig aktív.”
A rabbit a jeruzsálemi Hár Hámenuchot temetőben helyezték örök nyugalomra. Öt gyermeke, 29 unokája, 72 dédunokája és 24 ükunokája gyászolja.
Emléke legyen áldott!
Forrás: vosizneias