117 éves korában elhunyt Cháchám Zechárjá Bárási, jeruzsálemi rabbi, aki feltehetően három kategóriában is ez első helyen állt: ő volt a világ legidősebb zsidója, a világ legidősebb kurdja és Izrael legidősebb állampolgára.

A főváros Báká negyedében élő rabbi 1900-ban született, Rabbi Élijáhu Bárási és felesége, Szimchá tíz gyermeke közül a legkisebbként.

A kurd Rudaw hírügynökség három évvel ezelőtt készítet vele interjút, melyben a rabbi elmesélte, hogy gyermekkorában igen kemény volt az élet Kurdisztánban. Hat testvére nagyon fiatalon meghalt. A család Atrus városában telepedett le, ahol édesapja elfoglalhatta a rabbiszéket. A település száz zsidó lakóján kívül ő tartotta a kapcsolatot a környező falvakban, szétszórtan élő zsidókkal is, akik legnagyobb része nem volt írástudó. Bárási rabbi elmondta, hogy bár a legtöbb zsidó a környékükön nem igazán rendelkezett megfelelő tóratudással, mégis a lehető legnagyobb odafigyeléssel tartották meg a szombatot, az ünnepeket és a kóserság előírásait.

A zsidó közösség baráti viszonyt ápolt a helyi muszlimokkal, a város gyerekei mindig együtt játszottak, nem számított, hogy ki melyik felekezethez tartozik. 15 éves korában Bárási meggyőzte apját, hogy költözzenek az iraki Szindorba, ahol csak zsidók laktak. A rabbi itt találkozott leendő menyasszonyával, akit 18 évesen feleségül vett. “Csak az Örökkévaló tudja, hogy miért éppen az egyik nő válik vonzóvá egy férfi szemében és nem egy másik. A faluban vagy egy tucat szép és jóravaló lány volt, de én valamiért az egyikükbe szerettem bele, és örülök, hogy így történt. Ő lett a feleségem. Egy szemernyi rossz sincs benne. Szerény, csendes, határozott és csinos.”

Bárási rabbi és Simon Peresz

Bárási rabbi mindig is a Szentföldön akart élni, ezért már a harmincas évek elején megpróbált vízumot szerezni. Több évnyi várakozás és némi megvesztegetés segítségével végül kiállították a vízumot saját családja számára, de a szülei nem kapták meg, ezért maradniuk kellett.  “Nehezebb dolog volt, mint az egyiptomi kivonulás, mert az csak egy évig tartott, és végül mindenki kiszabadult.” – mondta a rabbi.

Miután a Bárási család Izraelbe érkezett, nagyon nehezen találtak megélhetést. A második világháború kirobbanása után azonban a britek jelentős védelmi beruházásokba kezdtek, így a rabbi utat épített, árkot ásott és repülőtéri kifutópályákat aszfaltozott. Élete akkor változott meg, amikor az ötvenes években a kurdisztáni és iraki zsidók tömegével kezdtek Izraelbe vándorolni. Édesapja példáját követve ő is településről településre utazott, hogy a bevándorlók vallási életét irányítsa, és segítsen megőrizni az ősi kurd zsidó tradíciókat.

Idővel Zechárjá rabbi kiérdemelte a cháchám (bölcs) titulust, és ő képviselte a Kurdisztánból bevándorolt zsidó közösséget. Találkozott miniszterelnökökkel és államelnökökkel, a két országos főrabbi, Ovádjá Joszef és Élijáhu Báksi Doron látták el ajánlásukkal a Tórával és a kabalával foglalkozó műveit, melyeket egészen 111 éves koráig írt.

Jehuda ben Joszef, az Izraelben élő kurdisztáni zsidók szövetségének elnöke is nagy elismeréssel beszélt a rabbiról, aki bölcsessége mellett szerénységéről és  humoráról volt híres. “A rabbi többet ért közösségünk számára minden kincsnél. Példát vehet róla minden mai rabbi. Ő a politika felett állt, és a pénz sem érdekelte. Mindig kimondta, amit gondolt.”

Bárási rabbi élete végéig jó egészségnek örvendett és önállóan látta el magát. Amikor a hosszú élet titkáról kérdezték, a következő tanácsokat adta: “Ne egyél jóllakásig. Én minden reggel egy szelet kenyeret ettem, egy pohár vízzel, még akkor is, ha nem volt étvágyam. Mindig legyél vidám és sose irigykedj. Maradj mindig aktív.”

Bárási rabbi és Nir Bárkát, Jeruzsálem polgármestere

A rabbit a jeruzsálemi Hár Hámenuchot temetőben helyezték örök nyugalomra. Öt gyermeke, 29 unokája, 72 dédunokája és 24 ükunokája gyászolja.

Emléke legyen áldott!

Forrás: vosizneias