Múlt hétfőn elfogadta az Nemzeti Erőforrás Minisztériumának Ok­ta­tá­si Hi­vatala a Maimonidész An­gol-Ma­gyar Kéttannyel­vű Zsi­dó Gimnázium egyedi ke­rettanter­vét, amit Dr. Maruzsa Zoltán he­lyettes államtitkár ratifikált. Így a 2017-18-as tanévben saját ke­rettantervvel elindulhat a gimnázium első nyelvi előkészítő évfolyama.

Ez az év lehetőséget ad arra, hogy a különböző családi hátterű és más-más iskolából érkező diákok tudását egységes szintre hozzák és felépítsék azt a nyelvtudást, ami a későbbi tanulmányaikhoz elengedhetetlen lesz. – tudtuk meg Szilánk Zsuzsa operatív igazgatótól.

Az iskola által nyújtott prog­ram kimenetele igazodik a magyar oktatási rendszerhez, vagyis az ide járó diákoknak ugyanazokból a tárgyakból, ugyanazoknak az érettségi követelményeknek kell megfelelniük, mint bármilyen más magyar iskolába járó gyerekeknek. Ami más, az az odavezető út. Az iskola célja, hogy a gyerekekkel újra megszerettessék a tanulást és felébresszék bennük a tudásszomjat. Itt a tanárok és a diákok együttműködnek majd a fejlődésért. Kritikus gondolkozásra tanítják a diákokat, arra bíztatva őket, hogy merjenek vitatkozni, merjenek kérdezni és megkérdőjelezni.

Így például irodalomból a tananyag részét képező, ám az iskola szellemiségével ellentétes szerzők életművét az átlag iskolától eltérő kontextusba helyezve vizsgálják, figyelembe véve a politikai-társadalmi helyzetet, melyben az illető alkotott.  „Nem a tananyag más, hanem a módszertan.” – foglalta össze Szilánk Zsuzsa. Ebben nyújt segítséget a most elfogadott egyéni kerettanterv, ami nagyobb a mozgásteret biztosít az iskolának, lehetővé téve, hogy a diákok egy gyerekbarát, stresszmentes környezetben jussanak el a sikeres érettségiig.

 

Megszakítás