A jeruzsálemi Kedem aukciós ház az izraeli parlamenti választásokra időzítve mutatta be azt a kézzel írott levelet, amelyben a szatmári rebbe megtiltja a szavazást az izraeli választásokon. Az aukcióra peszách után kerül majd sor.

A most először nyilvánosságra hozott levélben Joel Teitelbaum rabbi az izraeli választások során való voksolást a keresztény misszionáriusi tevékenység támogatásához hasonlította – és ilyen módon tilalmasnak tartotta -, és kijelentette, hogy a cionista kormányban való részvétel rosszabb a bálványimádásnál is. A dokumentum 1951-ben íródott, a fiatal, 1948-ban alapított Izrael Állam második parlamenti választásait megelőzően. A szatmári rebbe hosszas, a témához fűződő magyarázata a mai napig köti a hászidjait, és több más közösség is követendőnek tartja.

A hosszú, 16 oldalra kiterjedő irat emellett részletezi a szatmári rebbe határozott álláspontját a heter mechirá intézményével szemben, vagyis nem engedélyezi, hogy a hetedik, smitá évben – amikor a Tóra megtiltja a földművelést a Szentföldön – olyan termést fogyasszanak, amelyet nem-zsidónak eladott, majd ezek után megművelt izraeli földön termesztettek. „Minden, Tórához hű bölcs, akiknek szívében istenfélelem lakozik, és az igazságot keresik, megtiltotta azt. Mivel minden engedély értelmetlen, nem valóságos, melyet olyan rabbik találtak ki, akiket az eretnekek cionista ügynökei befolyásoltak… és olyan módon vezettek félre néhány külföldi rabbit, amit le sem lehet írni.”

Joel Teitelbaum rabbi

A Kedem Aukciós Ház egyik vezetője, Maron Aran szerint: „Ez a történelmi jelentőségű levél egyike az első dokumentumoknak, melyek a népünket a mai napig kísérő vitában keletkeztek.”

A levél

Joel Teitelbaum rabbi (1887-1979) először Nagykároly, majd Szatmárnémeti főrabbija volt, s ő alapította meg a szatmári hászid udvart. A holokauszot a rebbe – ironikus módon – a cionista mozgalomban aktív Kasztner Rudolfnak köszönhetően élte túl, aki helyet biztosított számára azon a menekülővonaton, amely – a náciknak fizetett hatalmas összeg fejében – Svájcba szállította utasait. A háború után a rebbe néhány évig Jeruzsálemben élt, majd Brooklynba költözött. Ő alapította meg a nevét viselő Kiryas Joel települést New York államban, s halála után ott is temették el. A közösség vezetését unokaöccse, Mose Teitelbaum rabbi vette át. Az ő halála után, 2006-ban, két – egymással vitában álló – fia, Áháron és Zálmán Teitelbaum külön udvarokat alapítottak, így ma két szatmári közösség működik.

A szatmári hászidok híresek az Izrael-ellenes pozíciójukról, melynek alapját Teitelbaum rabbi tanításai jelentik. Meggyőződése szerint az Örökkévaló elleni lázadás szekuláris államot alapítani és zsidó fennhatóság alatt tartani a Szentföldet. Az egyéni letelepedést természetesen nem ellenezte, de előírta híveinek, hogy a lehető legkevesebb kapcsolatot tartsanak fenn az állami intézményekkel, és ne fogadjanak el semmilyen állami támogatást sem.

 

zsido.com

 

Forrás: Arutz7

 

Ez a cikk azért jelenhetett meg, mert olvasóink egy része tavaly az EMIH-nek ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát. Erre a segítségre idén is szükségünk lesz.

zsido.com szerkesztősége azért dolgozik, hogy olvasóink minél érdekesebb és sokszínűbb tájékoztatást kapjanak a zsidóságot érintő hazai és nemzetközi eseményekről, valamint a judaizmussal kapcsolatos kérdésekről.

A munkánkat az 1 százalékos felajánlások teszik lehetővé. Ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy támogassa adója 1 százalékával az EMIH-et, a zsido.com fenntartóját.

Az EMIH technikai száma: 1287

 

Megszakítás