Oberlander Báruch rabbi, a Budapesti Ortodox Rabbinátus vezetőjének írása
Szimchát Torá után értesültünk a szomorú hírről, hogy kigyulladt a Thökölöy úti Bét Áron zsinagóga és – ahogy a Mazsihisz közleményéből kiderül – az épület „súlyosan megrongálódott és a zsinagóga Tóraszekrénye, benne mindhárom Tóra, táleszek, imakönyvek is elégtek.”
Nagyon fájdalmas ez a magyar zsidóságnak, ám örömteli volt látni a közösségek összefogását a tragédia nyomán. Ennek részeként többek között az EMIH is rögtön másnap megtette felajánlását: imakönyvekkel és kölcsön Tórával kívántak segíteni.
Érdekes válasz érkezett erre a felajánlásra a Mazsihisz részéről. A mazsihisz.hu oldalon megjelent a szerző által nem jegyzett írás szerint probléma volt a felajánlás formájával, mivel azt az EMIH sajtóközleményként hozta nyilvánosságra. A bejegyzés azzal zárul, hogy a Mazsihisz köszöni „mindazon adományozók felajánlásait, akik a zsidó hagyomány szellemében, csendben, a nyilvánosság mellőzésével nyújtanak segítséget.”
Ennek kapcsán felmerül a kérdés: valóban „a csendes” „nyilvánosság mellőzésével” történő adakozás tükrözi-e a „zsidóság szellemét”? Valóban ezt a szellemiséget találjuk a klasszikus vallásbölcseleti és háláchikus forrásokban?
Aki nem csak a „zsidóság szellemét”, hanem a gyakorlatát is ismeri, az jól tudja, hogy még szombaton is szokás, hogy a zsinagóga gábe-ja kihirdeti a Tóra-olvasásnál, ki mennyit és milyen célra snóderolt (ajánlott fel). Aki járt már zsidó intézményben, legyen az zsinagóga, iskola vagy kórház, mindenütt láthatta a táblákat, amelyek azt hirdetik, ki mit tett az adott intézmény érdekében. Hogy mást ne említsünk, magának a Thököly úti zsinagógának a falán is látható a tábla, amely részletezi, ki segítette a zsinagóga újraépítését a II. világháború után.
Ilyen és hasonló etikai kérdésekben érdemes elővenni az évezredes zsidó tanításokat, és utána járni, mit mondanak erről Bölcseink!
Egy alkalommal az alábbi kérdéssel fordultak Rábénu Slomo ben Ávráhám Áderethez (1235–1310) a híres spanyol bölcshöz, aki a neve kezdőbetűiből összevont RáSBÁ néven ismert. Valaki felajánlotta, hogy a zsinagóga melletti épületet a közösségnek adományozza, hogy arra felé bővíthessék a zsinagógát. Azt kérte, a bejárathoz írják fel adományozóként a nevét. Voltak, akik vissza akarták őt ettől tartani és végül a rabbihoz fordultak döntésért. A RáSBÁ válaszában azt írta (responsum 1. kötet 581. fejezet): „nem látom helyesnek, hogy a közösség visszatartsa őt ettől és nem is lenne célszerű… Sok helyen, szent közösségekben, és még nálunk is szoktak ilyesmit felírni a zsinagóga falára. Ez a bölcsek és az istenfélő emberek helyes viselkedése, hogy ezzel megjutalmazzák azt, aki micvát tesz. A Tóra is leírja és kihirdeti azt, aki micvát tesz, és ha a Tóra így tesz, akkor nekünk is kötelező a Tóra útján járni, aminek ’útjai kellemesek’ (Példábeszédek 3:17.).”
Ezután idézi a RáSBÁ a Midrást (Jálkut Simoni, Brésit 141.): „Ha tudta volna Ruvén, hogy az örökkévaló azt fogja írni a Tórában róla (1Mózes 37:21.) »De meghallotta Rúbén és megmentette őt kezükből«, akkor a vállára vette volna Józsefet és úgy vitte volna az apjához. És ha tudta volna Áron, hogy az Örökkévaló azt fogja írni róla (2Mózes 4:14.): »…ő ki is jön eléd és ha meglát, örül a szívében«, akkor zenével és tánccal ment volna elé. És ha tudta volna Boáz, hogy azt írja róla (Rút 2:14.), hogy »odanyújtott neki pörkölt gabonaszemet, evett, jóllakott és még hagyott is«, akkor hizlalt borjút vitt volna neki enni.”
Végezetül idézi a Talmudot is (Bává bátrá 133b.), mely szerint, amikor Joszé ben Joezer adományozott a Szentély javára, akkor azt szintén kiírták a Szentélyben. „Mindebből azt tanulhatjuk, hogy kifejezetten szokás kiírni azoknak a nevét, aki az ’Égnek’ tesznek felajánlást, mivel ez jó emlék lesz számukra a micvákért, illetve, hogy ezzel nyissanak kaput másoknak is, hogy micvát tegyenek, vagyis kedvet kapjanak a jócselekedetekhez”.
A fentieket idézi a Römá (Mose Iszerlisz rabbi – Krakkó, 1530–1573) a Sulchán áruchban (Jore déá 249:13., lásd még uo. 259:3.): „Aki felajánl cödákának valamit, szabad neki felírni rá a nevét, emlékül, és helyes is, ha így tesz” (lásd még uo. Turé záháv 4., Nökudot hákeszef 1.). A Mágén Ávrahám (a SÁ, Orách chájim 154:23-hoz) is idézi a RáSBÁ szavai.
Hasonló kérdéssel fordultak Shick Mózes (1807–1879) huszti rabbihoz, aki a fenti érvelésre hivatkozva azt írta (resposnsum, Orách chájim 81. fejezet): „biztosan tilos a Tóra törvényei szerint emiatt valakit visszautasítani, hogy a zsinagóga kidíszítésének céljára adakozzon, hisz Maimonidész A megtérés szabályaiban (4:1.) azt írja, hogy az egyik dolog, ami visszatartja az embert a megtérés lehetőségétől, ha megakadályoz másokat, hogy micvát tegyenek.”
Érdemes itt megjegyezni, hogy kivételt képez ez alól az az eset, amikor rászorulóknak segítünk, mert abban az esetben nagy érdemnek számít, ha az ember úgy adja az adományt, hogy az adakozó nem tudja, kinek adja és a rászoruló nem tudja, kitől kapta, hogy így ne sérüljön a méltósága (Sulchán áruch uo. 7).
A fenti fényében arra kérem mindazokat, akinek fontos a zsidóságuk, hogy adakozzanak a zsinagóga helyreállítására, hiszen hagyományaink szerint (lásd Ezrá 4:3.; SÁ uo. 254:1., 259:4.; Tsurát Sáj responsum 2. rész 51. fejezet) előnyős, hogy ezt a zsidó közösség tagjainak adományaiból tegyék meg. És a zsidó hagyományok szellemében tegye ezt meg nyilvánosan, abban a reményben, hogy mások is követni fogják a példáját.
A kép illusztráció.