Térben egymástól távol, időben mégis egyszerre ünnepelték Jeruzsálem újraegyesítésének évfordulóját az amerikai és izraeli képviselők.

A modern techinka adta lehetőségeknek köszönhetően saját országukban, azonban mégis együtt ünnepelhették Jeruzsálem újraegyesítésének 50. évfordulóját az amerikai Kongresszus és az izraeli Knesszet tagjai. A különleges eseményen Izrael vezetői mellett az Egyesült Államok izraeli nagykövete, David Friedman és számos amerikai szenátor, valamint magasrangú tisztségviselő vett részt.

A képviselőház elnöke, Paul Ryan az eseményen hangúlyozta: Izrael és amerika szövetsége örök alapokon fekszik. „Az Izrael melletti elkötelezettségünk egészen Harry Truman elnökségéig nyúlik vissza, aki az államot annak megszületése azonnal elismerte”. Jeruzsélem jelentőségét kiemelve azt mondta: „Évezredeken át tartó száműzetést követően a zsidó emberek végre hazatértek. Az őseik hazájába – olyan hazába, amelynek földjéért sokan áldozták életüket; és olyan hazába, amelynek örök és oszthatatlan fővárosa Jeruzsálem”.

Az eseményen Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is beszédet mondott. A vezető emlékeztetett: Jeruzsálem újraegyesítését megelőzően a városban közel sem állt fent olyan közbiztonság, melynek szabadságát ma bárki élvezheti. „Egyetlen olyan szabad város létezik, ahol a keresztények, zsidók és muzulmánok szabadon gyakorolhatják vallásukat – ez a felszabadított, egyesült Jeruzsálem, és ez így is marad!”.

A konferenciáról készült videófelvétel angol nyelven itt érhető el.

zsido.com

Kép forrása: Youtube

Megszakítás