Lág báomer alkalmából a két izraeli főrabbi nyilatkozatot tett közzé, melyben arra figyelmeztetik a meroni zarándoklatra készülőket, hogy idén a háborús helyzetre való tekintettel ne látogassanak el Simon bár Jocháj rabbi Meronban található, második századból származó sírjához, írja a United with Israel. A rabbi, akinek munkássága a zsidó misztika, a kabala alapját képező Zohárban csúcsosodott ki, lág báomerkor, az ómerszámlálás 33. napján hunyt el. Halálának évfordulóján hatalmas tábortüzekkel emlékeznek rá, és a Meronba érkező zarándokok száma több százezerre is rúghat.

Jicchák Joszef szfárádi és Dávid Lau askenázi főrabbi felszólította a zarándokokat, hogy tartsák be a biztonsági szolgálatok utasításait.

Az izraeli polgári védelem korábban már jelezte, hogy biztonsági okoból idén nem engedélyezik a meroni zarándoklatot. A légierőnek a Gálil felső részében fekvő Meron-hegyen található bázisa a Hezbollah rakétáinak és drónjainak rendszeres célpontja, így a zarándokok biztonságát nem lehet garantálni.

Hogy a tilalomnak nyomatékot adjanak, a hadsereg egy hétre zárt katonai övezetté nyilvánította a területet, írja az Arutz7. Ez azt jelenti, hogy megfelelő engedélyek nélkül szigorúan tilos belépni a területre.

Összesen három tábortüzet engedélyeznek, melyek mindegyike körül tíz-tíz, összesen tehát harminc ember gyűlhet össze.

A tüzeket a bojáni rebbe, Slomó Mose Ámár rabbi és Smuel Élijáhu rabbi gyújtja majd meg a tervek szerint. A sírhoz egyszerre összesen tíz embert engednek be lág báomerkor, és a polgári védelem tervei szerint egyszerre legfeljebb harminc ember lehet az épületegyüttesben.

Idén nem engedélyezik a lág báomeri zarándoklatot

A döntést az izraeli hadsereg illetékesei hozták meg alapos mérlegelést követően.

Megszakítás