Eli Ben-Dahan rabbi, vallási ügyekért felelős miniszterhelyettes, a Bajit haJehudi (Zsidó otthon) nevű politikai párt képviselője, kedden találkozott az Orthodox Union nevű, kósersági engedélyeket adó amerikai ernyőszervezet vezető rabbijaival. A találkozón egységes kósersági szabványok felállítását kérte, amelyeket a főrabbinátus állítana össze. 

A találkozón, melyre az OU New yorki központjában került sor, Ben-Dahan rabbi arra figyelmeztetett, hogy „ha nem tudunk egy egyesített szabványt felállítani az izraeli rabbik között, el fogjuk veszíteni az izraeli „zsidóság fogyasztókat”.

Jelenleg szinte kivitelezhetetlen egy olyan egységes szabvány a kósersági engedélyt adó rabbik között, mint amilyen a házasságkötések terén létezik. Ben-Dahan szerint ez sürgős változtatást igényel.

Ben-Dahan azután tette ezt a nyilatkozatot, miután múlt héten az ortodox zsidóságot az izraeli zsidók legszélesebb közös nevezőjének nevezte, és arra hívta fel a figyelmet, hogy ha ez megváltozik, az a nemzet szétszakadásához vezethet. Az egység támogatása mellett szólva Ben-Dahan egy közös kritériumrendszer kidolgozását kérte a főrabbinátustól.

Avi Berman, az OU vezetője a találkozó utáni nyilatkozatában örömét fejezte ki, amiért a miniszterhelyettes az OU törekvéseivel megegyező terveket fogalmazott meg
.
forrás: israelnationalnews.com
 

Megszakítás