Adva néven olyan oktatási program indult Jeruzsálemben, amely a szigorúan ortodox nőknek kínál tanulási lehetőséget, majd segíti őket, hogy munkát találjanak a magas fizetéseket kínáló programozói piacon. A programot a haredi közösség számos vezető rabbija is a támogatásáról biztosította.

A haredi lányok 18 éves korukban nem vonulnak be polgári szolgálatot teljesíteni, és felsőoktatási intézménybe sem jelentkeznek, mint modern-ortodox kortársaik. Ennek egyik oka, hogy a saját életmódjuktól eltérő, koedukált környezetet veszélyesnek tartják, illetve sokan férjhez mennek már ebben a korban. Az Adva keretein belül azonban a Bét Jáákov haredi iskolahálózat intézményeiben, kizárólag lányokból álló tanulócsoportokban választhatnak olyan szakirányok között, mint a programozás, a számítógépes grafika, a könyvelés és az egészségügyi asszisztensi tanfolyam. Jelenleg évente 750 hallgató végzi el a képzést. A tervek szerint ez a szám hamarosan elérheti az 1200-at.

A haredi iskolákból érkező diákok általában nem rendelkeznek megfelelő matematikai és természettudományi tudással, ezért az Adva kurzusain kiemelt helyet kapnak ezek a tárgyak. A tantervet a piacon működő high-tech cégek tanácsadói segítségével alakították ki, hogy a végzettek nagy eséllyel találjanak munkát. A program következtében mindenki jól jár: a haredi nők magas fizetést kapnak, ami különösen fontos az elszegényedett és családonként akár 8-10 gyermeket is nevelő haredi közösség számára, ahol a férfiak jelentős része a tóratanulást választja a munkavállalás helyett, és a vállalatok is jól járnak, mert a gyorsan bővülő izraeli high-tech piacon folyamatos munkaerőhiánnyal küzdenek.

A program a Start-Up Nation Central alapítvány, három Bét Jáákov iskola és különböző high-tech cégek közreműködésével jött létre. A vállalatok között olyan óriások is megtalálhatóak, mint a Google, az IBM, a Western Digital és az Intel által megvásárolt MobilEye. Támogatóik között tudhatják még a Jeruzsálemi Fejlesztési Hatóságot és több magánalapítványt is.

„A hallgatók éppen azt a tudást szerzik, meg, amit a piac elvár tőlük. A kétéves program során főiskolai szintű matematikai és számítástechnikai képzést kapnak, továbbá megtanulják, hogy miként lehet hatékonyan munkát keresni, felvételi interjún részt venni, prezentációt tartani és más társadalmi csoportokba tartozó kollégákkal kommunikálni. Ők képezik a hidat a haredi közösség és az izraeli high-tech iparág között” – mondta Ánát Greenland, a program egyik szervezője.

„A felvételi teszten nem a tárgyi tudást, hanem a matematikai problémákhoz való hozzáállást értékelik. A high-tech iparág egyik jellegzetessége, hogy a sikeres karriernek nem feltétele az egyetemi végzettség megléte. Bill Gates és Steve Jobs sem szerzett diplomát. Itt csak a tehetség számít, a határ pedig a csillagos ég. Ezzel együtt az a célunk, hogy a hallgatóink ne kerüljenek versenyhátrányba az akadémiai oktatást elvégző társaikkal szemben, így nagyon magas színvonalú képzést biztosítunk” – mondta Eugene Kandel, a Start-Up Nation Central alapítvány igazgatója.

A haredi hallgatókat szívesen fogadják a high-tech cégek, biztosítják számukra a nemi szegregációt, valamint kóser konyhát tartalmazó munkakörnyezetet. „Ezek a munkatársaink rendkívül fegyelmezettek, és úgy képesek megfelelő életszínvonalat biztosítani a családjaiknak, hogy közben semmit sem kell feladniuk az életmódjukból. Már most számos, szigorúan vallásos munkatársunk van – zsidók és arabok egyaránt -, és mindannyiuk számára biztosítjuk az igényeiknek megfelelő munkahelyet.

„Eredményt csak összefogással érhetünk el. Az oktatási program szervezői előre elnézést kértek a haredi közösségtől, az időnként feltételezhetően elkövetett hibák miatt, melyek sérthetik az értékrendjüket. Ez megnyitotta a szíveket, mert megértették, hogy semmit sem akarunk rájuk kényszeríteni. A programban részt vevő két jeruzsálemi és egy bnéj-bráki iskola pedig vállalta, hogy magasabb szinten tanítják ezentúl a matematikát, hogy a hallgatók könnyebben illeszkedjenek be az Adva képzésébe. A legfontosabb, hogy szorosan együttműködjünk. Mindkét oldal nagy erőfeszítéseket tesz, és ez meg is látszik az eredményeken” – tette hozzá Greenland.

zsido.com

Forrás: TOI

 

 

 

Megszakítás