Sok rabbi és zsidó vezető szokott időről időre figyelmeztetni a diaszpórai, vagyis a Szentföldön kívüli zsidók egyik fő problémájára, a túlzott asszimilációra és a vele járó vegyes házasságokra. Azonban úgy látszik, nemcsak Európában és az Egyesült Államokban kell tartani a zsidó vallás zsugorodásáról, de még a Szentföldön is. Az Izraeli Központi Statisztikai Hivatal (CBS) évek óta először közölt számadatokat a zsidók más vallásúakkal kötött vegyes házasságairól – számol be róla több zsidó portál, közöttük a VINnews is.

A legfrissebb adatok szerint Izraelben mintegy 1.35 millió pár él, akik közül 1.26 milliónyi olyan házaspár, ahol mindkét fél zsidó, viszont 85 ezer zsidó vegyes házasságban él, azaz a zsidó vallású lakosság több mint 6,3%-a kimondottan erősen letért a Tóra útjáról. 

Az adatokból az is kiderült, hogy több zsidó férfi döntött úgy, hogy szakítva a zsidó tradíciókkal nem hüpe alatt, a rabbinátuson keresztül házasodik.

52 ezer zsidó férfi házasodott nem zsidó vallású nővel, a legtöbben az egykori Szovjetunióból származóakkal, akik „vallás nélküliek”, vagyis az ő gyermekeik a zsidó vallás alapján már nem fognak zsidónak számítani. 32 ezer nő nem zsidó férfihoz ment feleségül, – esetükben legalább abban lehet reménykedni, hogy mivel a háláchá alapján a gyermekeik zsidónak számítanak, ők még visszatérnek őseik hagyományaihoz.

 

Alvin Mahmudov Unsplash

A vegyes házasságokra vonatkozó számadatokat dr. Netanel Fischer, a Hod Hasaronban található Sááré Mada U’Mispát („Tudomány és Jog Kapuja”) akadémiai központ egyik osztályvezetője kérte. Meg kell jegyezni, hogy az izraeli belügyminisztériumnak is voltak már adatai, szerintük a csoportban érintettek száma magasabb és állításuk szerint mintegy 111 ezer házaspár egyik tagja nem zsidó vallású, – ettől függetlenül a CBS friss becslését pontosabbnak tartják.

A figyelmeztető adatok mellett a állami betérési hivatalban dolgozó magasabb beosztású hivatalnokai arról panaszkodnak, hogy a rabbinátusok túl lassan térítik be az arra jelentkező nem zsidókat, s így ők is növelik a vegyes házasság jelenségét Izraelben.

A hivatalban dolgozók szerint hamarosan elkerülhetetlen lesz, hogy úgynevezett leszármazási táblázatokat vezessenek be, mert egyre nehezebb megállapítani, hogy ki számít zsidónak és ki nem.

Ezek pedig nem elhanyagolható adatok az országban, hiszen ne feledjük, hogy a zsidó államban csak felekezeti esketés és temetés létezik. Fischer az adatok alapján ki is jelentette

„a vegyes házasság nemcsak a diaszpóra problémája, hanem Izrael zsidó természetét is kihívás elé állítja”.

Megszakítás