Egyre erősebb az antiszemitizmus a német iskolákban – mondta Bettina Stark-Watzinger német oktatási miniszter a helyi sajtónak szombaton.

„Ahogy társadalmunkban, úgy az iskolákban is egyre erősebb az antiszemitizmus”

– mutatott rá a tárcavezető.

„Ezt nem szabad elfogadnunk” – tette hozzá.

Felix Klein, a berlini kormány antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős biztosa is megerősítette, hogy terjed az antiszemitizmus az iskolákban, és nemcsak a diákok, hanem a tanárok közében is.

„Az osztályteremben néha előfordulnak szörnyű megjegyzések”

– magyarázta Klein, aki szerint azonnali lépésekre van szükség. A biztos egyebek között azt követelte, hogy tegyék országosan kötelezővé az iskolai antiszemita incidensek bejelentését, valamint az antiszemitizmus és a rasszizmus kezelése legyen a tanárképzés kötelező része. Klein szerint alaposan meg kellene vizsgálni, hogy milyen módon tanítják a judaizmust a tankönyvekben.

Egyes tankönyvek úgy írják le a zsidó életet, ahogy az kétezer évvel ezelőtt volt: a fiúk a Tórát olvassák, a lányok pedig kukoricát őrölnek – magyarázta Klein.

Gyakran ez a folyamat nem tudatos, de nem szabad, hogy beleivódjon a gyermekekbe – mondta a biztos.

„A tankönyvekben világossá kell tenni, hogy a zsidók Németország részei”

– tette hozzá.

Megszakítás