Sam Zelikson, 85 éves holokauszt túlélő, nemrégiben tette fel először a tefillin-t, mégpedig egy szokatlan időpontban, Tisha B’Av napján, a zsidó naptár legszomorúbb napján. “Tisha B’Av a legnagyobb pusztítást és sötétséget jeleníti meg, amelyet Zelikson is megtapasztalt élete folyamán” mondta Arik Wolf rabbi, az Észak Manhattantől mintegy órányira lévő Westchester megyei Bedford-i Chabad társigazgatója.

Zelikson Litvániában, Dvinsk-ben született. Túlélte a Daugavpils (Dvinsk néven is ismert) gettót, emellett öt különböző koncentrációs tábort, és elveszítette egész családját a vészkorszakban.
“Nagyon nehéz” mondja. “Néha magam sem hiszem el, hogy még életben vagyok.”
Története, mint más túlélőké telve van veszteségekkel és győzelmekkel. Kivándorolt az Egyesült Államokba, megházasodott, lett négy lánya és egy fia, később unikái. Feleségével 54 évet élt együtt annak haláláig, és szomorú, a fia is meghalt 26 évesen.

A sok tragédia nem ingatta meg a hitét. “Annyi mindent elviseltem, de soha nem adom fel.”
Amikor Mount Kisco-i lakosként zsinagógát keresett a lányai – Helene, Alice, Denise and Linda – számmára, azt ajánlották neki, látogassa meg a Chabad-ot. Később, miután már évek óta ide kötődött családja révén, beleegyezett, hogy felhívják a tórához, ami néhány hónappal ezelőtt a shul-ban megtörtént. “Először azt hittem, nem tudom megtenni” mondta „A tapasztalat annyira megható volt, senki nem bántott, a rabbi és a közösség magával ragadott.”.

Végül, múlt héten Tisha B’Av — Av 9. napján— első alkalommal feltette a tefillint. “Olyan furcsán éreztem magam” mondta Wolf, a rabbi barátja, aki támogatta ebben és türelmesen segítette őt: „Véletlenül történt, összejött a minyan Tisha B’Av napján, és ő is eljött, azt mondta, még sosem tette fel a tefillin mert a második világháború még azelőtt kezdődött, hogy ő betöltötte volna a 13. évét, ezután pedig az élete elsodorta.
“Nekem ez egy igazi meglepetés volt” mondta Zelikson. “Nem adom fel, bármi is történjen, és nem ijedek meg semmitől. Arik rabbi egy tökéletes úriember, nagyon érdekli a zsidó történelem és a biblia, sok gyereket tanít.” mondja Zelikson, ideértve saját, 8 éves unokáját, Lorit is.

Lánya, Linda Zelikson, a rabbival kapcsolatosan egyetért apjával “A rabbi egy világosság, aki segít fényt hozni az apám életébe, aki mindeddig a sötétséggel küzdött. Nagyon kedves és türelmes volt apámhoz, amikor a tóraolvasásra készült. Amikor apámat láttam, ahogyan ott ül, rajta a tefillin, elképzeltem őt 13 évesen Litvániában a szüleivel úgy, ahogyan egy 13 éves fiúnak normál körülmények közt  bar mitzvah-vá kellett válnia.”

A másik lánya Denise Zelikson ehhez hozzátette “Mennyire szimbolikus, hogy az Örökkévaló megengedte, hogy ezt a micvát épp Tisha B’Av napján tegye. Adva van itt egy zsidó, aki tanúja volt a pusztításnak, de hite és zsidósága soha nem tört meg.”
 

Forrás:

chabad.org

Megszakítás