Az elmúlt ciklusban csökkent a zsidóellenes érzületeket táplálók aránya Magyarországon, ez derül ki abból a felmérésből, amelyet a napokban publikált az antiszemitizmus elleni küzdelemre létrehozott Tett és Védelem Alapítvány.

2006 és 2010 között jelentősen nőtt, azóta viszont csökkent a zsidóellenes érzületeket táplálók aránya Magyarországon – írta egyik cikkében a Szombat című zsidó politikai és kulturális folyóirat. A kutatást a Tett és Védelem Alapítvány megbízásából végezte a Medián közvélemény-kutató Intézet. Az eredmények alapján a vallásosság és a felekezeti különbségek nem befolyásolják az zsidóellenességet, a Jobbik választói között jóval többen vannak az antiszemiták, a Fidesz és az MSZP támogatói között pedig nincs lényegi különbség. „Az antiszemita nézeteket korábban valló csoportok ma már nem gondolják azt, olyan harcosan, olyan nagy elánnal, hogy feladatuk lenne, tehát azt gondolják, hogy van helyettük valaki más, aki ezt elvégzi” – mondta Bodnár Dániel, a Tett és Védelem Alapítvány elnöke. A kuratórium elnöke szerint emiatt Magyarországon alig éri fizikai bántalmazás a zsidókat.

A csökkenő antiszemitizmust látja Magyarországon a görög igazságügyminiszter-helyettes is. Konstantinos Karagounis aki egyben a görög–izraeli interparlamentáris baráti kör elnöke is, azt mondta egy budapesti, antiszemitizmussal foglalkozó konferencián a Hír TV-nek, hogy – bár Európában több országban is erősödnek a neonáci pártok, a magyar kormány sokat tett az antiszemitizmus ellen. „Úgy gondolom, hogy Magyarországon nagyon jó a helyzet és fejlődés ment végbe ezen a téren. Ez köszönhető a törvényeknek is, amelyeket elfogadtak, illetve annak, hogy információval látják el a társadalmat. Ezért szeretnék gratulálni a magyar kormánynak” – mondta Karagounis.
A görög miniszterhelyettes a konferencián úgy fogalmazott, a nyugati társadalmaknak összefogva kell leküzdeni az antiszemitizmust.

 

Forrás:
mno.hu

Megszakítás