A tádzsikisztáni Hudzsandban évszázadokon keresztül éltek zsidók, azonban ez év január 15-ével lezárult az ott élő zsidók története, miután a 93 éves Jura Abaev megtért a Teremtőjéhez. 

A muszlim többségű Tadzsikisztánban fekvő, hegyvidéki Hudzsand város évszázadokon át a közép-ázsiai zsidóság egyik központjának számított. A tádzsikisztáni zsidó lakosság egészen az 1970-es évekig növekedett, akkor az összlétszámuk már meghaladta a 14 000 főt is. Ez a létszám egészen az 1980-as évek végéig stagnált, illetve pár száz fővel még növekedett is. Azonban, 1991-ben, alighogy az ország felszabadult a Szovjetunió fennhatósága alól, nem sokkal később egy öt évig elhúzódó polgárháború tört ki Tadzsikisztánban. Az emberek mindennapjait a bizonytalanság, az éhség és a kegyetlenkedések határozták meg. A zsidó közösség biztonsága érdekében az 1992–1993 közötti izraeli és amerikai mentőakciókban az itt élő zsidókat gyakorlatilag teljes létszámban kimenekítették, és csupán néhány százan, többségében idősebb ember maradt a szülőföldjén.

A hátramaradt tősgyökeres zsidók és még tucatnyi, elsősorban askenáz gyökerű bevándorlók a Hudzsandtól délre, mintegy 240 kilométerre fekvő fővárosban, Dusanbén élnek.

Hudzsandban a hajdan virágzó zsidó közösséget egyedül már csak Jura Abaev képviselte, kinek január 15-ei, vagyis svát hónap 2-ai elhunytával az utolsó bukharai zsidó is távozott az élők sorából – adta hírül a Radio Free Europe múlthét csütörtöki adásában.

Abaev nyugdíjbavonulása előtt, csak úgy mint az apja, gyári munkásként dolgozott. Anyja pedig színésznő volt, ám a szüleit az élet elsodorta egymástól, s végül el is váltak. A második világháború alatt mélyszegénységben éltek, akkoriban negyed kiló kenyér volt a napi fejadagja az egész családnak. Így aztán Jurának a semmiből kellett felépítenie az egzisztenciáját. Kenyérkeresete mellett a későbbiekben ő lett a hudzsandi zsinagóga szellemi vezetője is, melyre az Euro-Ázsiai Zsidó Kongresszus adatai szerint 1999-ben került lakat. A mintegy 200 000 főt számláló város elismert lakosa volt, akit szomszédai „Jura Ako”-nak hívtak, ami a helyi nyelvjárásban annyit tesz, mint „idősebb testvér”.

Abaevnek öt gyermeke született, akik a családja többi részével együtt még a kilencvenes években Izraelbe költöztek. Jura Abaev maga is alajizáott, méghozzzá a Radio Free Europe szerint háromszor is. Legutoljára felesége halála után, hogy családja közelében lehessen, azonban annak ellenére, hogy a zsidó államban sokkal nagyobb kényelemben élhetett volna, minden alkalom után visszatért Hudzsandba, mert egyedül ott tudta otthon érezni magát. Erről egyébként többször nyilatkozott a tadzsikisztáni médiában is: „itt mindenki ismer engem, és Ako-ként üdvözöl”.

Egy tadzsikisztáni újságíró, Tilav Rasulzoda, aki régi jó barátságot ápolt Abaevvel, mondta a Radio Free Europnak, hogy „Abaev mindig azt mondta, hogy Izraelben senkinek érzem magam. Amikor viszont Hudzsandban kimegyek az utcára, a környéken élők mind mosolyognak rám és kiáltják: itt jön Jura Ako!”

Egy szomszédja a lakónegyed meghatározó jelenségnek írta le Abaevet, aki boldog arccal egy biciklit teker, aminek egy nagy kosár van az elején a zöldségek és gyümölcsök számára, amit az otthonához közel eső Panjshanbe Bazaar piacon vásárolt.

Miután Abaev egyedül maradt az otthonában, egy elszegényedett hatgyermekes családot hívott házába, hogy ott ingyen lakhassanak, így bár családja távol élt tőle, sosem volt magányos. Az utolsó években a befogadott család gondozta őt, akik máig is ott élnek.

Bukharai zsidók a 19. század végén

Ahogy fentebb említve volt, Abaev a hudzsandi zsidó közösség felszámolódásáig gyakorlatilag rabbiként működött, ő vezette az Isten-tiszteleteket, ha szükséges volt a temetéseket, és ő tartotta karban a házától nem messzi zsinagógát is. Sajnálatos módon 2015-ben, amikor már csak Abaev volt az egyetlen zsidó a városban, akkor a zsinagógát lerombolták, helyére pedig egy bevásárlóközpontot építettek. Ma már az egész országban csupán a fővárosban maradt egy zsinagóga.

Mindenbizonnyal Abaev földi maradványai kerültek utoljára a város déli szélén fekvő zsidó temetőbe, mely a rendezett állapotát szintén Abaevnek köszönheti, aki a három évvel ezelőtti lábsérüléséig gondozta a héberbetűs sírkertet, azóta pedig külföldi zsidó szervezetek fizetnek egy gondnoknak. A temető érdekessége, hogy bár a szefárd szokásnak megfelelően a sírok szarkofágszerűek, melyek tetejére vésték a héber szöveget, itt a fejrésznél is van egy kő, melyen cirilbetűs szöveget találunk, illetve a legtöbb síron az elhunyt gravírozott arcképének mását is.

Sajnos miután Hudzsandban már nem élnek zsidók, így nemhogy minján nem lehetett jelen a temetésen, de a zsidó szertartási külsőségek teljes mellőzésével kellett eltemetni Abaevet. Ettől függetlenül a búcsúztatóra sok barát ment el, hogy utolsó tiszteletüket tegyék Hudzsand utolsó zsidójának.

–––––

A bukharai zsidók (bukhárim) elnevezése a 16. századtól ismeretes, ugyanis először ekkor írtak róluk közép-ázsiai utazók (Bukhara ma Üzbegisztán része), azonban a történetük jóval régebbre nyúlik vissza. Egyes feltételezések szerint az i. e. 7. században vándorolhattak Közép-Ázsiába és az elveszett Náftáli és Jisszákhár zsidó törzsek leszármazottjai lehetnek. Míg más kutatások a perzsa zsidókhoz kötik őket, de akárhogyan is a bukharai zsidók a térség egyik legrégebbi etno-vallási csoportjának számítanak.

A bukharai zsidó örökség a 18. században került veszélybe, miután a megváltozott hatalmi helyzetben üldözni kezdték a közösséget, a zsinagógákat, iskolákat bezáratták és áttérésre kényszerítették ők. Habár a legtöbben ellenálltak, a zsidóságuk megélése a négy fal közé szorult, és az elszigetelődés a vallási ismeretek kopásához vezetett.

A bukharai zsidók történet lezárását egy marokkói születésű, Cfáton élő kabbalista rabbi, Joszef Maimon Magribi (1741–1822) egy 1793-as, váratlan látogatása akadályozta meg. Joszef Maimon rabbi eredetileg a szentföldi élet megsegítéséhez gyűjtött adományokat, azonban amikor megtapasztalta, hogy a bukharai zsidókat már csak egy hajszál választja el a teljes beolvadástól, a letelepedés mellett döntött. A rabbinak hála a bukharai zsidók hitélete még mintegy kétszáz fennmaradhatott eredeti helyén, csupán annyi változott, hogy a rabbi a saját rítusának megfelelően az eredetileg perzsa szokások többségét szefárd hagyományokra változtatta.

A hudzsandi zsidó temető fotóválogatásából készült videót ide kattintva lehet megtekinteni.

 

Cseh Viktor

 

Források:

 

www.vosizneias.com

 

Asa-El, Amotz, The Diaspora and The Lost Tribes of Israel, Universe, 2004.

Megszakítás