Szabácson múzeummá alakítanak egy elhagyott, romos zsinagógát.

November 23-án újra látogatható lesz a zsinagóga a szerbiai Szabácson, egyelőre mint közösségi, kulturális tér. Később egy múzeumot rendeznek be a felújított épületben, ami az egykor volt helyi zsidóság történetét meséli el, amelyet teljesen elpusztítottak a holokauszt idején – olvasható a jewish-heritage-europe.eu cikkében.

A kiállítás egyik fontos eleme lesz az úgynevezett Kladovo-transzport sorsa. Ez egy nagyjából 1200 emberből álló csoport volt, zsidók szerte Közép-Európából, akik 1939-ben megpróbáltak elmenekülni a Dunán lehajózva, hogy aztán a tengeren át a brit fennhatóság alatt álló Palesztinába jussanak. Kladovo kikötőjében (ahol a Duna a határ a mostani Szerbia, akkori Jugoszláv Királyság és Románia között) a román hatóságok nem engedték őket tovább. Szabácsra küldték őket, ahol 1941-ben mindenkit meggyilkoltak a helyi zsidókkal együtt.

A zsinagógát nagyjából 135 ezer euróért újították fel, amiből 60 ezret az önkormányzat, 75 ezret pedig a szerb kulturális minisztérium fizetett – mondta el a portálnak Igor Marsenic önkormányzati képviselő.

A projekt 2015 végén kezdődött, amikor a város megvásárolta az egykori szefárd zsinagóga romos épületét. A helyi politikus hangsúlyozta, hogy az emlékezetkultúra nagyon fontos része a kulturális programjuknak. Igor Marsenic szerint meg akarják őrizni egykori zsidó polgáraik emlékét, a közösen létrehozott értékeket, hogy modern eszközökkel foglalkozhassanak a holokauszttal, beszélhessenek a toleranciáról és kulturális eseményeket tarthassanak.

Kép: jewish-heritage-europe.eu

 

 

Megszakítás