Nincs érdekesebb, mint egy régi kép, ami előkerül a láda fiából. A múlt banális titkai, rég nem látott haverok, Holocaust töredékek („te tudod miért akarnak megölni minket?” – kérdezte Szigony a kis Glücköt) – a nagy semmi, ami egy sor kis valami mozaikjából áll össze.
Nemrég hunyt el New-Yorkban, kilencven és egynéhány éves korában az Obi. Ne tessék megijedni, nem a mi Obink, hanem a nagyapja. Kezdetben volt a nagy Obi és ahol van nagy Obi, ott van egy csomó kis Obi is. Persze ne hülyéskedjük el a dolgot, az Obi rebbe volt a Tajrászban, vagyis az egyik talmud-osztály oktató melámedje, akit a chászid rebbekifejezéssel illettek, mivel akkor még, a 30–40-es években, a magyaroknak nem volt rebbéjük és a Kazinczyból kipofozták azt a szemtelen pólisit is, aki Jácmáh Pürkonét volt képes mondani… Egyik osztálytársunk édesapja volt a fő pofozómester.
Majdnem mindent, ami elmondható volt róla – a nagy Obiról – már elmondott illusztris kollegánk, Deutsch Gábor, kinek emlékezete kútfejéből olyan sztorik ugranak ki, amelyek még Pallas Athénét is megszégyenítik, pedig az aztán igazán tudott ugrani [lásd „Csőd a mészárszékben” az Egység 40. számában].
Maradt a kép, ami előkerült a láda fiából és az Egység szerkesztője felkért mindenkit, próbálja azonosítani ki-kicsoda ezen a történelmi képen.
Hát kérem szépen, szégyellem bevallani, de nem találtam meg magamat a képen, pedig akkoriban én is itt ott voltam a környéken. Akiket tudtam azonosítani, az Obi nagyapa a kép közepén (nagy kunszt, meg van jelölve egy fehér nyíllal), mellette jobbra a Zingica (alias Singer Jenő, vagyis Jüde Dov Singer, később az izraeli Givát Smuél főrabbija), Jáákov vagyis a kis Singer apukája (ahogy a kis Obi mondaná utolérhetetlen magyarságával), aki itt volt Pesten orth. főrabbi két évig Hoffmann rabbi helyett.
Mellette jobbról a Faholc (alias Holczer Imre, Jichák, aki pár évvel ezelőtt még szomszédja volt a nagy Obinak New York egyik legelőkelőbb negyedében, a patinás Williamsburgban). A kép két szélén ülő rebbét nem vagyok képes felismerni, ámbár a baloldali gyanúsan ismerős.
További gyanúm, hogy ez itt két (ha nem több) összevont osztály, mivel 1947-ben nem volt a Pesti Tajrász Emesz (magyarul: Igaz Tóra) egy osztályában több mint 40 gyerek.
De nincs mese, tessék mindenkinek felvenni az olvasószemüveget, kézbe a nagyítóüveget és – lássuk csak: A rebbék sorában az első balról kétségtelenül a Lőwinger Jancsi (Jáákov Mose, ma tiszteletbenálló építészmérnök Tel-Avivban). Mellette jobbra nagy valószínűséggel a „kis Weisz” (akiről édesanyja mondta egyszer a Tajrász igazgatójának, a felejthetetlen Bödönnek, hogy „az én fiam egy fein stikele Weisz”).
No de ne ugráljunk ide-oda, kezdjük fent, az első álló sorban, jobbról balra:
Az első a „kis Glück” (a Pindi, kibbuc Sluchot, majd a vallásügyi minisztérium számvevője, Jeruzsálemben) mellette a Sléró (Schlesinger Simi [Jósua] ma Herzlia), majd az Ádlach (Ádler József, Bné-Brák–New-York), utána a negyedik a Farkovits Ottó (becenevének említése nem illik bele az Egység profiljába), állítólag már nem él (zl). Ötödiknek elmegy a Sleró (a Schlésinger Róbert, aki nem tévesztendő össze a Sléróval, ez egy tipikus bödöni disztinkció).
Utána a „nagy Hammer” (Sándor, vagyis Áron Jesáje, aki itt Izraelben kacskaringós vargabetű után visszatért a magyar ortodoxia berkeibe és vallásos, istenfélő zsidóként fejezte be életét, amikor néhány évvel ezelőtt, egy szörnyű betegség terítette le (zl). A két utána következő ismeretlen (bár egyikük lehetek én is). A kilencedik valószínűleg Strasser Macu (Mordecháj), utána megint lehet hogy én vagyok, de nem biztos. Utána(m) talán Engelman Tibor (a szemüveggel). A két következő ismeretlen.
A következő sorban (második fentről) több az ismeretlen. Gyakorlatilag csak a Zingica fölötti világítóképű fiúban vélem felismerni a Szigonyt (Lőwinger Ervin – Pinchász – Dagi); ma New-Yorkban egy iskolabusz vállalat boldog tulajdonosa, aki nem elég, hogy üres óráiban verseket ír, hanem még el is küldi őket – nekem. (Hogy a mamája néha eljött – jóval később, a csornai jesivába, megmosni az Ervinke lábát – az most nem tartozik ide.) Mellette (balra a negyedik) úgy tűnik Áser (Usi) Deutsch (Bimbula), Deutsch Gábor Izraelben élő testvére, 10 gyermek boldog édesapja. A következő ismeretlen, utána talán Kohn Harry (akit mindenki irigyelt, és szekált, fantasztikus nevéért. Méghogy Harrry!).
Marad az utolsó, alsó, ülő sor. Itt, úgy tűnik, a fiatalabbak vannak a többség ekkor már 14-15 éves volt; én valószínűleg már Jesivában. Itt alig ismerek valakit, inkább csak találgatok: középen, az Obi és Zingica között, (talán) a kis Schőnberger, (Ervin Schőni, aki már akkor dollárral üzletelt). Mellette jobbra (talán) a Lebovits (Liba, kinek a nővére a csabai ros-jesive felesége lett, rengeteg ízléstelen vicc alapanyagát szolgáltatva). A sorban harmadik (jobbról) talán a Vini (Winográy – Ne ugrálj) Laci, (akinek az apja orosz hadifogoly volt, elvette a Vini anyját és itt maradt Magyarországon. Neki szokta a Ros jesiva Csornán, reb Dóvid Kremer, naponta mondani: Jaszef-Jehüdó, maradj már csendben. Ma ő is itt van Izraelben, évekig ő adta ki a belügyminisztériumban a fegyverviselési engedélyeket). Mellette balra (talán) az Engelke (Engel Tibor, az egyetlen fiú, aki Angyalföldről jött be naponta a Dob utcai Tajrászba. Rajta köszörültem korán kifejlett szociális érzékemet).
Nini, most látom hogy a „Liba” tulajdonképpen Engelke mellett ül balról, de ez sem biztos.
Sajnos ennyi az egész. Jó páran nincsenek a képen. Nem találom Kesztenbaum Pétert, (nem rokona a sakternak), de lehet, hogy temetésre ment, ő már akkor kedvelte ezt a műfajt. Schlanger Laci sincs itt (bár ki tudja), Spitzer Gabi sem.
Volt egyszer egy Tajrász, volt egyszer egy osztály (vagy több) volt egyszer egy Obi.
Apropó Obi, aki ennek az egész tetemrehívásnak az apropója, van valami, ami a kitűnő D.G. cikkből kimaradt.
Amikor Obi a mészárszékben (is) volt, meg a Tajrászban is, úgy szokott „leszaladni egy percre”, hogy azt mondta „fiúk, ti csak cházeroljatok” (vagyis ismételjétek a tanult gemórepenzumot). Amikor aztán, órák multán, visszajött, lelkiismeretesen megkérdezte: na fiúk,cházeroltatok?
Amikor egyszer egy papa megkérdezte, hogyan egyezteti össze stb. (tipikusan „magyar” kérdés), Obi a legkomolyabban ezt válaszolta: Uram, a Talmud szerint Ráchmáná libá bájjé (Szánhedrin 106b.). Ez egy majdnem lefordíthatatlan szójáték, ami azt mondja, hogy „az Isten a szívet kéri”. A szív (héberül lév) – arameus változata a libá, ami persze magyarul – liba…
Legyen Obi áldott emléke áldott és sikerüljön unokájának helyreállítania Pesten a Tóra (jog)folytonosságát. Hiszen Bölcseink szerint „A Tóra vissza-visszatér szálláshelyére”.
Naftali Kraus
Megjelent: Egység Magazin 12. évfolyam 47. szám – 2014. július 31.