Ő ugye azért volna ott, hogy pártatlanul őrködjön az egyezmények betartása felett.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, az Ideiglenes Nemzetközi Jelenlét Hevronban (TIPH) szervezet jogi tanácsadója felpofozott egy zsidó gyereket az ősatyák városában egy olyan provokatív túrán, melyen hivatalosan nem is lett volna szabad részt vennie. Ezt a szervezetet 1997-ben alapították, hogy a városban figyeljen a Palesztin Hatóság és Izrael között létrejött egyezmények betartására, a gyakorlatban azonban a terrorista szervezetek tevékenysége felett szemet hunynak és megelégszenek a zsidó állam kritizálásával. A TIPH megfigyelői Svájcból, Norvégiából, Svédországból, Olaszországból és Törökországból érkeznek.

Most újabb zsidóellenes akcióra derült fény, melyet TIPH alkalmazott követett el: egyikük rendszeresen kiszúrta a zsidó lakosok autóinak kerekeit. A lakók már több bejelentést tettek az ügyben a rendőrségen az elmúlt évben, de a nyomozás nem vezetett eredményre. Ezt követően döntöttek úgy a lakók, hogy biztonsági kamerákat szerelnek fel. A legutóbbi kerék-kiszúrás után megnézték a felvételt, melyből kiderült, hogy az elkövető nem más, mint a TIPH egyik egyenruhás alkalmazottja. A rongálásban egy kollégája segítette, aki figyelte a környéket, hogy nem jön-e valaki.

Az alkalmazott azonosításához a TIPH vezetőjének segítségét kérte a rendőrség, aki egy hetet kért a válaszadásra. Érdekes módon a gyanúsított személy e hét során távozott az országból, így nem tudták kihallgatni.

Einar Johnsen

A hevroni zsidó közösség ügyvédje, Itámár Ben-Gvir elkérte a videofelvételt a rendőrségtől, ám kérését elutasították. Ezek után az ügyvéd bírósági eljárást helyezett kilátásba, mire átadták neki a felvételt.

Ben-Gvir elmondta, hogy ügyfele nem csak a TIPH ellen kezdeményez eljárást, hanem az izraeli Külügyminisztérium ellen is, mely engedélyezte a TIPH működését a városban, annak ellenére, hogy tagjai nyíltan zsidóellenesek és pártolják a palesztin terrorizmust. A TIPH tagjai rendre segítséget nyújtanak a városba érkező külföldi anarchistáknak és a BDS aktivistáinak, izraeli radikális baloldali csoportoknak, továbbá információt gyűjtenek és adnak ki a városban szolgálatot teljesítő katonákról, és gyakran túllépik hatáskörüket.

„Felfoghatatlan, hogy a Külügyminisztérium olyan szervezetnek ad működési engedélyt, mely nemcsak hazug és eltorzított módon tudósít a hevroni zsidókról, hanem még gyűlölet-bűncselekményeket is elkövetnek ellenük. A hevroni zsidók úgy érzik, a kormány magukra hagyta őket. Tiltakozunk a helyzet ellen és követeljük a TIPH eltávolítását a városból.”

A tettes

Az ügyvéd közölte azt is, hogy a megpofozott fiú szülei 75 000 sékeles (5.7 millió Ft) kártérítést követelnek a TIPH-tól. „A szervezet alkalmazottja nagy erővel megütötte a kiskorú áldozatot. A szervezet elismerte felelősségét, és hazaküldte alkalmazottját. Eljött az ideje, hogy kártérítést is fizessenek az áldozatnak. A pofon szokatlanul nagy ereje jól mutatja azt a gyűlöletet, mellyel a nemzetközi megfigyelők a zsidó lakosságot kezelik. A TIPH helyesen járt el, amikor felfüggesztette az elkövetőt, de kötelesek anyagi kártérítést is fizetni. Izrael Államot pedig felszólítjuk, hogy találja meg a módot a tettes felelősségre vonására”.

A verekedő jogtanácsost ugyan a rendőrök beszállították kihallgatásra, ám diplomáciai mentessége miatt el kellett engedniük, és szabadon távozhatott az országból.

Benjámin Netánjáhu a gyerek felpofozását követően kérte az elkövető eltávolítását Izraelből, melynek a szervezet eleget tett és Svájc nagykövete levélben kért elnézést a zsidó közösségtől. A rongálás közben lebukott, majd a felelősségre vonás elől külföldre utazó TIPH alkalmazott esete után a miniszterelnök magához kérette a szervezet vezetőjét, Einar Johnsen dandártábornokot és elmarasztalta a kialakult helyzet miatt. Johansen sajnálkozását fejezte ki a történtek miatt, és közölte, hogy a rongálás mindkét résztvevőjét hazaküldték, továbbá ígéretet tett arra, hogy a jövőben mindent megtesznek, hogy ne fordulhasson elő hasonló eset.

A hevroni zsidó közösség ezúttal nem elégedett meg a sajnálkozással és a TIPH működésének felfüggesztését követelik. „Hevronban nincs hely egy ilyen ellenséges és provokatív szervezetnek, mely békétlenséget szít és szenvedést a lakosságnak. Most már mindenki számára nyilvánvaló, hogy mennyi kárt okoznak a városban.”

zsido.com

Forrás: Arutz7

Megszakítás