Megszületett az október hetedikén, a háború első napján elesett Ávráhám Hovelasvili fia. Az édesanya, Sosi Szábáhát kijelentette:
„Mindennek ellenére és minden történéssel együtt itt vagyunk. Nem győztek le minket és nem is fognak legyőzni minket”
– mondta. A gyermek körülmetélésére Izrael Állam függetlenségi napján, jom háácmáutkor kerül majd sor, a születése utáni nyolcadik napon.
A pár mindössze két héttel Ávráhám halála előtt tudta meg, hogy Sosi gyermeket vár.
„Május 18-ra voltam kiírva, de a fiam úgy döntött, hogy egy kicsit hamarabb érkezik meg ebbe a világba – pontosan a holokauszt emléknapja és az elesett katonák emléknapja között. Mintha csak azt akarta volna mondani nekünk, hogy a személyes és általános szomorúság ellenére itt vagyunk.
Az a tény, hogy a körülmetélésére remélhetőleg a függetlenségi napon kerül majd sor, megdönthetetlen bizonyíték annak, hogy nem győztek le minket és nem is fognak legyőzni minket” – jelentette ki az asszony.
A 26 éves, asdodi illetőségű Ávráhám a Kárákál egység tisztjeként október hetedikén azonnal megkapta a behívóját. Késlekedés nélkül egyenruhát húzott, és elindult Szufa kibuc felé. Ahogy elhaladt a Száád kibuc melletti kereszteződésben, terroristákkal találta magát szemben, többet megölt közülük, majd folytatta az útját Szufa felé, hogy ott találkozzon az egységével. Menet közben azonban egyre több információ érkezett arról, hogy a Nova fesztivál résztvevői között borzalmas vérengzést hajtottak végre a terroristák, ezért arrafelé vette az irányt. Amint megérkezett, újabb csapat terrorista fogadta, akikkel egyedül kellett felvennie a harcot. Többeket megölt közülük, ám végül ő maga is a terroristák áldozatává vált.
Ugyanezen a napon látta meg a napvilágot egy másik elesett katona fia is a Petách Tokva-i Beilinson Kórházban. A 41 éves Tal Chaimi szintén október hetedikén vesztette életét Nir Jicchák kibuc védelmében, és bár korábban úgy vélték, hogy élve hurcolták el a terroristák, azóta minden kétséget kizárólag bebizonyosodott, hogy meghalt a támadásban. Holtteste a Hámász fogságában van Gázában.
Most született kisbaba a Chaimi házaspár negyedik gyereke. „Fiunk születése vegyes érzelmekkel tölt el” – mondta az özvegy édesanya, Elá. „Tal csodálatos férj és nagyszerű apa volt, nagyon szeretném, ha itt lehetne velünk.” Idit Engel, a kórház szülésznője elmondta: „Minden vajúdás és minden szülés különleges, de ez különösképpen az, hiszen ez a kisbaba egy sokat szenvedett család életébe hoz örömöt”.
Mázál tov!