A kérelemről Chrzanów polgármestere tájékoztatta a közeli Katowice zsidó közösségét.
A lengyel gazda feltehetően el akarja adni a területet, esetleg bérbe adni valakinek, ezért zavarja a földjén lévő emlékmű. Az önkormányzat közgyűlése megvitatta, hogy milyen feltételekkel lehet eltávolítani az emléktáblát – olvasható a jta.org cikkében.
„A lengyelek még a külföldön lévő emlékhelyeikért is úgy küzdenek, mint az oroszlánok” – nyilatkozta Kamil Bogusz a testület tagja. Éppen ezért kell tiszteletben tartaniuk az ilyen helyeket, ráadásul a meggyilkolt zsidók is lengyelek voltak – tette hozzá Bogusz.
A testületi tag korábban kutatta is a település zsidóságának a történetét. 1942-ben azért öltek meg zsidókat azon a helyen német katonák, mert „illegálisan sütöttek kenyeret” maguknak.
Kép: yadvashem.org