A 26 éves Michael Neuman részt vett a „Million Dollar Mile” (Millió dolláros mérföld) elnevezésű vetélkedőn, ahonnan 25 ezer dollárral tért haza. Döntenie kellett, hogy kockáztat vagy a biztos nyereménnyel távozik. Mivel kidus Hásemet akart csinálni, az utóbbit választotta.

„Azt akartam, hogy a zsidó gyerekek büszkének és erősnek érezzék magukat a futásom után… A zsidó népért akartam győzni, és kidus Hásemet [az Örökkévaló nevének megszentelése] szerettem volna csinálni. Ez volt a célom.”- mondta.

A show-ban a vállalkozó szellemű versenyzők akár egymillió dollárt is nyerhetnek úgy, hogy egy ötrészes akadálypályán mérik össze képességeiket egy profi sportolóval. A napokban bemutatott részben Neuman kipával a fején küzdött az egy mérföld hosszú pályán, melyet Los Angeles belvárosában állítottak fel. A mérkőzés második fordulója után úgy döntött, hogy kiszáll, és elviszi addigi nyereményét, a 25 ezer dollárt.

„Tudtam, hogy mindenképpen győznöm kell” – magyarázta a döntését. „Nem volt szükség arra, hogy megjelenjen egy kipás fickó, és veszítsen… Aznap így is én nyertem a legtöbbet. Az, hogy az ember bármit is nyerjen, önmagában is nagyon sokat kíván. A legtöbben üres kézzel mennek haza. A verseny igazi mentális és testi kihívás.”

A Miami Beachről származó pszichoterapeuta azt mondja, hogy mindig is kedvelte a sportokat, ám gyerekként nem tudott egyetlen egyesülethez sem csatlakozni, mivel azok rendszeresen szombaton játszottak. Felnőttként akadálypályákon versenyzik. Nemrégiben ő volt az első ortodox zsidó, aki részt vett egy Spartan race versenyen, mely több, egymást követő, igen megerőltető akadálypályából áll. Neuman mindig kipával a fején versenyzik.

Michael Neuman a showműsor házigazdájával, Tim Tebow-val

„Egyszer egy holokauszt-túlélő azt mondta nekem, amikor megkérdeztem, hogy hogyan vehetnénk fel a harcot az antiszemitizmus új hulláma ellen, hogy mindig ki kell állnunk, és kidus Hásemet kell csinálnunk, meg kell szentelnünk az Örökkévaló nevét. Azóta mindig kipával a fejemen versenyzem. Így mondom el a világnak, hogy a zsidó nép erős és büszke. Olyan korban élünk, amikor lehetőségünk van megmutatni a világnak, hogy nem vagyunk annyira különbözőek, és képesek vagyunk az együttélésre.”

Neuman azt is elmondta, hogy a showműsor producerei igen támogatóak voltak azzal a döntésével kapcsolatban, hogy kipában jelenjen meg a megmérettetésen, és tiszteletben tartották a hitéhez való ragaszkodását. Természetesen kellőképpen rögzítette a kipát a pályára lépés előtt. „Egyszer elveszítettem egy Spartan race versenyt, mert leesett a kipám, és visszamentem érte. Ezért 6-8 hullámcsattal és két belső csattal rögzítettem a kipát a fejemen, nehogy megint arról kelljen döntenem, hogy visszamegyek-e érte”- mondta.

„A zsidóság önfegyelemre tanított. Bárki teljesítheti az álmait anélkül, hogy egy pillanatra is el kéne távolodnia az Örökkévalótól és a Tóra értékeitől, melyek az ember életének középpontjában állnak.” – jelentette ki Neuman. Azt is elmondta, hogy soha nem találkozott a versenyeken antiszemita megnyilvánulásokkal a kipája miatt, bár voltak olyanok, akiket meglepett, és a startvonalnál sokszor megbámulták már. „A legjobb az, hogy idegenekkel köthetek barátságot a versenyeken, akik elmondják, hogy korábban még soha nem találkoztak egyetlen ortodox zsidóval sem.”

zsido.com

Forrás: algemeiner