Fordham University Keating Hall, Fordham University, Bronx, N.Y.

Száz évvel ezelőtt Bronx, New York egyik városnegyede lakosságának közel fele zsidó volt. A múlt század negyvenes éveinek végén azonban a zsidók tömegesen néztek új lakóhely után és a 650 ezer fős közösség lélekszáma az ezredfordulóra 45 ezer főre csökkent. Számtalan zsinagóga és közösségi épület került új kezekbe, a zsidó múlt emlékei pedig lassan enyészetté váltak Ekkor lépett közbe a jezsuiták által fenntartott Fordham Egyetem – írja az Arutz7.

 

Az intézmény Zsidó Tudományok Tanszéke által indított projekt keretein belül gyűjtik és katalogizálják a bronxi zsidó életről tanúskodó tárgyakat és dokumentumokat: mindennapi használati eszközöket, évkönyveket, bár micva meghívókat, zsidó üzletek jegyzékeit, vagyis mindent, ami az városnegyed egykor legnépesebb etnikai csoportjának történet beszéli el.

„Nemcsak a New York-i zsidó történelem egy szeletéről van szó, hanem egy jellegzetes életmódról is, amit egy erősen keresztény identitású egyetemen kutatunk s ez fontos üzentet hordoz magában. Nem titkolom, hogy ezt a tevékenységet az antiszemitizmus elleni harc egyik eszközének is tekintem. A munkánk által megismerhetővé válik a zsidó történelem és kultúra minden színárnyalata”

– mondta Magda Teter, a program vezetője.

„Nem csupán tetszetős tárgyakat gyűjtünk, minket az érdekel, amit az emberek a mindennapjaik során használtak, ami meghatározta az életüket. Így a hallgatóink sokkal mélyebb tudást szereznek a zsidó közösségről, mint ami a hagyományos csatornákon eljut hozzájuk”

– tette hozzá.

A gyűjtemény alapját egy magánadomány jelentette, több doboznyi, a harmincas és a hatvanas évek közötti időszakból származó dokumentum és tárgy: esküvői meghívók, zsidó háziasszonyok receptjei, iskolai emlékkönyvek, kóser éttermek gyufásdobozai, családi fotóalbumok. Az egyetem továbbra is elsősorban magánszemélyek felajánlásaiból gazdagítja gyűjteményét, de esetenként vásárolnak is, elsősorban az online piacról.

Zsidó tudományokat 2016 óta lehet hallgatni a Fordhamon, ahol mindössze háromszáz zsidó tanul a 15 ezer diák között, és idén egy judaisztikai kutatóközpontot is megnyitottak. „Megértettük, hogy milyen mély kapcsolat van a zsidóság és a katolicizmus között. Mindkét közösség számára kiemelten fontos a hit intellektuális megközelítése, a szövegtanulás, az évezredekre visszanyúló kommentárirodalom és a szertartások. A zsidó tudományok nemcsak a zsidókhoz szólnak. Mindannyian sokat gazdagodhatunk általuk – mondta Tania Tetlow, az egyetem elnöke.

Fotó: wikidata

Megszakítás