A Kanadai Lengyel Nemzeti Szövetség beszüntette az együttműködést a lappal.

A Torontóban megjelenő, lengyel nyelvű Glos Polski című hetilap két cikkében is a zsidókat hibáztatja a koronavírus elterjedéséért. Az ügyben rendőrségi feljelentést tett a B’nai Brith szervezet. „Azt terjeszteni, hogy a zsidók felelősek a COVID-19 vírusért, bűnügyi eljárásért kiált, különösen, ha ezt többször egymás után előfordul” – jelentette ki Michael Mostyn, a kanadai B’nai Brith elnöke.

Mostyn beszámolója szerint a lap nemcsak a járványt kente a zsidókra, hanem az Iszlám Állam terrorszervezet megalapítását is, továbbá Izraelt a „gonosz megtestesülésének” nevezte, mely a világ minden problémájának forrása. A cikkekből az is kiderült, hogy valójában Göbbels, Lenin, sőt még Erdogan török elnök is zsidó. Korábban a lap arról is tudósított, hogy a zsidók el akarják foglalni Lengyelországot, továbbá ellenőrzésük alatt tartják az amerikai kongresszust és a Whatsapp alkalmazás segítségével kémkednek az emberek után.

A zsidó szervezet intézkedése nyomán a Kanadai Lengyel Nemzeti Szövetség közölte, hogy beszüntette az együttműködést a hetilappal, és így tett a kanadai Nemzeti Etnikai Sajtó és Média Bizottság is.

„Bár a Glos Polski nem tagja a szervezetünknek, de fontos elmondanom, hogy az etnikai csoportok médiatevékenysége a kanadai hírközlés jelentős szeletét képezi, különösen azon állampolgáraink számára, aki csak általuk képesek követni az eseményeket. Ez a lap felháborító és veszélyes írásokat jelentetett meg, melyek által szembehelyezkedett szervezetünk alapelveivel. Az etnokulturális média vezetőjeként kiállok a B’nai Brit és az antiszemita cikk miatt indult rendőrségi eljárás mellett”- nyilatkozta Maria Voutsinas, a szervezet elnöke.

A feljelentés nyomán a rendőrség kihallgatta a hetilap főszerkesztőjét, más intézkedés azonban még nem történt.

A hír nyomán kirobbant széles körű felháborodást örömmel fogadta a B’nai Brith vezetősége. „Biztató azt, látni, hogy a kanadaiak nem fogadják el a médiában megjelenő gonosz és bigott gyűlöletkeltést. Súlyos következményekkel számolhat az, aki gyűlöletet kelt a közösségünk ellen.” – mondta Mostyn.

Kanadában az elmúlt években folyamatosan növekszik az antiszemita incidensek száma. A B’nai Brith keretein belül működő Emberi Jogok Ligája által készített felmérés szerint 2019-ben összesen 2207 zsidóellenes incidens történt az országban. Ez 8%-os növekedés 2018-hoz képest és átlagosan napi több mint hat esetet jelent.

A B’nai Brith már több alkalommal lépett fel eredményesen a kanadai médiában megjelenő antiszemita jelenségekkel szemben. Tavaly a szervezet tiltakozása nyomán kért bocsánatot több olyan politikus, akik egy Ontarióban megjelenő, arab nyelvű, számos zsidóellenes és terrorizmust pártoló cikket megjelentető újságban reklámozták magukat. Szintén 2019-ben sikerült megszüntetniük egy televízióban sugárzott, arab nyelvű showműsort, mely szintén antiszemita propagandának adott helyet.

zsido.com

Forrás: Arutz7

Megszakítás