Az éttermi minőséget kínáló Szilu Kávéház kezdeményezése közösségi finanszírozással működik.

A régi jeruzsálemi pályaudvar helyén kialakított, divatos „Első Állomás” nevű kereskedelmi- és szórakozónegyed területén működik a Szilu Café, mely a közelmúltban indította be „Kétszer jó” nevű programját, a koronajárvány nehézségeire reagálva. Ennek keretében olyan népkonyhát működtetnek, mely magas minőségű kóser fogásokat kínál, ám fizetni mindenkinek annyit kell csupán, amennyit megengedhet magának.

A menü hetente változik, a konyhában pedig a környéken működő éttermek séfjei vállalnak önkéntes szolgálatot. Ezen a héten például az öt csillagos Orient Hotel konyhafőnöke nyújtott segítséget.

„A kialakult helyzetre adunk választ. Sokan kerültek nehéz helyzetbe és itt nemcsak azokra gondolok, akik eleve anyagi gondokkal küzdenek, hanem az átlagemberekre, mint például én, hiszen már öt hónapja nem találok munkát. Az étterembe járás vagy a házhoz rendelés már fel sem merülhet” – mondta Joe Korsen, a Szilu egyik önkéntese.

A kezdeményezés szervezői fontosnak tartják kiemelni, hogy a város minden vallási közösségéből érkeznek hozzájuk önkéntesek, akik igény esetén ki is szállítják az ételt a különböző jeruzsálemi negyedekbe. Külön figyelmet fordítanak a holokauszt-túlélőkre, nehogy élelem nélkül maradjanak.

A program kezdőtőkéje mindössze 2000 sékel (190 000 Ft) volt és magánemberek adományaira támaszkodik. Az első héten már összesen négyezer adag ételt tudtak felszolgálni. A készételek mellett alapanyagokat is kínálnak ingyen vagy jelképes adományért cserébe.

 

zsido.com

 

Forrás: Jpost

Megszakítás