A Zorger család neve nem ismeretlen Budapesten. Mirjám (Miri) Zor­gert Izraelben egyfajta ortodox Jamie Oliverként tartják számon, saját rádióműsora és számos szakácskönyve van és aktívan részt vett a budapesti Carmel kóser étterem menüjének kialakításában is. Férje, Je­chezkel (Chezki) Zorger és legidősebb fiuk, Mojse Cháim immáron harmadik éve töltik a nagyünnepeket Magyarországon. Apa és fia kántorok, hangjukkal elkápráztatták már a közönséget Bné Báráktól Antwerpenig, az idei a harmadik Ros Hásáná és Jom Kipur, melyet Budapesten töltöttek. Mojse Cháim Zorgerrel beszélgettünk. 

Harmadik éve töltitek a nagyünne­pe­ket a Budapesti Chábád közösségben. Van magyar kötődése a családnak?

Hogyne. Édesapám szülei Kiskunha­las­ról, illetve Bodrogkeresztúrról származnak, a háború után Nyíregy­há­zán éltek, amikor a vallásos élet vég­képp el­lehetetlenült a magyar vidéken, kivándoroltak Izraelbe.

Akkor tehát a magyar gyökerek ne­ked szinte természetesek voltak. Miben nyilvánult meg ez leginkább?

Talán a magyar ételekben. A mai na­pig gyakran készít édesanyám be­csináltat, csalamádét, töltöttkáposztát és még sok magyaros ételt.

Hogy kerültetek ismét haza?

Édesapám egy ideig kóser tejet készített és szállított Bécsbe Magyarországról, később édesanyám került kapcsolatba Smuel Oirechmannal és a Carmel étteremmel. Egyik alkalommal én is elkísértem, és lehetőségem nyílt néhány hónapot itt tölteni.

Emlékszel még az első benyomásodra Budapestről?

Az első benyomásom az volt, hogy Budapesten szinte egyáltalán nincs zsidó élet. Majd amikor kapcsolatba kerültem a Chábád rabbijaival és a közösséggel, láttam, hogy van egy nem is kicsi, de talán picit rejtett világ, itt Budapest szívében. Tulajdonképpen a szemem előtt óriá­si változások és fejlődés zajlott. Óriá­si. Megújult a kóser élelmiszer-ellátás, megnyílt a kóser piac, zsi­nagóga-felújítások és ki tudja, még mi minden. Jó érzés volt ezt látni.

Úgy tűnik sikerült jó kapcsolatot kialakítanod a közösség tagjaival…

Nagyon büszke vagyok arra, hogy olyan fiatalembereket és családokat ismerhettem meg, akik ebben a fantasztikus városban segítik a közösség fejlődését. Erős Iván, Klein Peti, Klopfer Dávid, Győrfi Laci és még sokan mások, akikre lehet alapozni a további építkezéskor. Együtt ültünk néhányszor péntek esténként Óbudán és azt kell mondjam, otthon éreztem magam, valóságos családban. Édesapámnak idén Bné Brákban felajánlottak egy kántori pozíciót a nagyünnepekre, tisztességes javadalmazásért, de nem vállalta el, azt mondta, ez a hét egy évben egyszer Budapesten feltöltődés az egész évre.

Én személy szerint hasonlóan érzek. Ezt az egy hetet várom egész évben, el nem cserélném semmire.

Bizonyára sokat utaztatok vidéken is, merre jártatok?

Természetesen nem maradhatott ki Pozsony, a Chátám Szófer sírja, Sá­toraljaújhely a Jiszmách Mojse nyug­helye és Bodrogkeresztúr sem, ahol dédszüleim nyugszanak, a Bog­ler család, akik eredetileg Lengyelországból származtak. Déd­apám 35 évig volt sakter Bodrogkeresztúron, déd­anyám pedig szakács volt Reb Sá­jelénél.

Úgy tűnik, Reb Sájele ismét nagyon népszerű – ha szabad ilyet mondani – a vallásos és talán nem csak a vallásos zsidók körében. Egyre nagyobb számban érkeznek a sírjához mindenhonnan a világból a segítségét kérni.

Valóban. Reb Sájeléhez ezrek láto­gat­nak a jorcájtjakor, de az más egész év során. Közismert, hogy az égből segít mindenkinek, aki hoz­záfordul, lett légyen az párnosze (meg­élhetés), siduch (házassági kérdések) vagy egyéb ügyben. Reb Sájele segít min­denkinek, bármilyen hát­térrel ér­kez­nek is. Szerencsések vagy­tok itt Ma­gyarországon, hogy ilyen közel van hozzátok Reb Sájele.

Te nemcsak vallásos zsidó vagy, de hagyományosan öltözködsz. Kaftán, pajesz, ahogy kell. Hogy látod az antiszemitizmus helyzetét Magyarországon és Európában?

Sokáig éltem Antwerpenben. Ott igazán érezni az antiszemitizmust. Minden zsidó intézmény előtt fegyveres katonák őrzik a rendet. Nem biztonsági őrök, katonák gépfegyverrel. A gyermekeim, akik oda jártak chéderbe, név szerint ismerték az összes katonát. És nem csak a muszlimok felől érezni az antiszemitizmust. Számtalan alkalommal szidalmaztak. Ez Magyarországon például még egyszer sem fordult elő velem.

Hadd meséljek valamit. Mikor először voltam itt, megkérdeztem Köves Slomót rabbit, hogy esetleg érdemes-e, hogy is mondjam, sportosabban öltözködnöm, mert bár igen ragaszkodom a haszid viselethez, nem tudtam mi ajánlatos errefelé. Köves rabbi azt mondta: épp ellenkezőleg. Minél „zsidósabb”, an­nál jobb. Jobb, ha látják, megszokják az emberek, hiszen nem is olyan régen sok ezer zsidó járt ilyen viseletben ezeken az utcákon. Azt válaszoltam, hogy Belgiumban sokan azt mondják, hogy ez az öltözködés kihívó lehet. Erre Köves rabbi azt mondta, pont fordítva. Ez igazi kidus Hásém (Isten nevének megszentelése). Ha pedig akár egy zsidót is közelebb hoz az érdeklődés, azzal mindenki csak nyer!

Egyik péntek este történt itt velem Budapesten, hogy az Intercontinental szállóban volt egy rendezvény, és a Carmel étteremmel együtt én is ott voltam. Hazafelé természetesen, sábesz lévén gyalog kellett jönnöm, természetesen kaftánban, hosszú fehér zokniban, strájmlival. Az út felénél eszembe jutott, hogy talán nem volt ez olyan jó ötlet, de senki még csak meg sem nézett. Mígnem a Király utcában, ahol péntek este sokan buliznak, néhány izraeli diák odajött hozzám, majd sikerült őket másnapra zsinagógába invitálnom. Erre gondolhatott Köves rabbi, amikor azt tanácsolta, ne féljek.

A Jom Kipuri ima nagyon magasztos. Minden mondat, minden, az ember szívének mélyéről szól. Van mégis olyan rész, amely különösen közel áll hozzád?

Természetesen! Először is a Kol Nid­ré, ami azért is különleges, mert az­nap este mindenki eljön a zsinagógába, még azok is, akik az év egyéb ré­szében nem. Jó érzés a bimáról letekinteni és végignézni az arcokon. Mindenki eljön, hogy együtt le­gyünk és együtt kérjük a Teremtő se­gítségét, és imádkozzunk egy jó évért. Azután persze nem meglepő, hogy ez az Uneszáne Tokéf kezdetű ima áll különösen közel hozzám. Úgy érzem, hogy ebben az imában ben­ne van az egész zsidó nép minden szeretete, öröme és bánata. Ezt az imát édesapámmal a híres Smuel Ma­lavsky által szerzett dallamra éne­keljük. Még akkor is, ha valaki nem ismeri a szöveget, a szavak ér­tel­mét, a dallam mindenkinek szívét megnyitja, biztos vagyok benne.

Megyeri András Jonatán interjúja

A cikk az Egység magazin 91. számában jelent meg. Az Egység magazin legújabb számát keresse a Keren Or Központban (1052 Károly krt. 20) vagy a Kóser Piacon (1074. Dohány utca 36.). Ha érdekesnek találta írásunkat, és szeretne még több zsidó témáról olvasni, csatlakozzon előfizetőink táborához! Előfizetésért kattintsonhttp://fizetes.zsido.com/ujsag.php oldalra.