Egy elveszett rabbigeneráció nyomában – Ortodox rabbiavatások Magyarországon 1945–1989-ig

 

Milyen volt az ortodox zsidóság szellemi vezetésének helyzete a Holokausztot követően és a vallásellenes államhatalom kiépülésének első éveiben? Voltak-e ortodox rabbiavatások a Holokauszt után? Tudtak-e a túlélők az utánpótlásról gondoskodni? Írásunkban egy eltűnt generáció nyomába eredünk. 

 

S fölkel a következõ nap…

„Nemzedék megy s nemzedék jön, de a föld fönnáll örökké. S fölkél a nap és lenyugszik a nap, s a helyére siet, ahol fölkél.”¹ A Prédikátor tanítását Böl­cseink úgy értelmezik, hogy az Örök­kévaló gondoskodik a zsidó bölcsek és vezetők hosszú távú utánpótlásáról, hogy „még mielőtt lenyugodna az egyik jámbor ember napja, felkeljen egy másik锲.

A Midrás tíz olyan esetet sorol fel a zsidó történelemből, amikor ez a folyamat szinte láthatóan egy napon ment végbe. Így például, rabbi Jehudá, a Fejedelem azon a napon született, melyen Akiva rabbi meghalt. Így zajlott ez a zsidó nép több évezredes történelme során, bölcsek generációi követték egymást, ám a Holokauszt megszakította ezt a láncolatot.

 

Egy generációnyi rabbi elveszik

Mivel a hitközségek hivatalos rabbi­jai fel voltak mentve a munkaszolgá­lat alól, ezért 1944-ig nem nagyon volt érezhető a rabbihiány. Az első ko­moly veszteséget az ún. Kasztner-vo­natok jelentették, melyeken 1944-ben összesen 1684 zsidó vezető és pro­minens személyiség menekült el, köz­tük számos nagynevű rabbi is³, például a pesti ortodox rabbinátus vezetője, Steif Jonatán rabbi (1877–1958)⁴, és a Vas­vári Pál utcai Budapesti Talmud Egylet rabbija, Herskovics Dávid Élijáhu rabbi (1890–1984)⁵. Ezek a rabbik elvesztek a magyarországi közösség számára, hiszen nagy részük soha nem tért vissza Magyarországra⁶.

A deportálások alól már a rabbik sem voltak kivételek: gyakorlatilag egy egész rabbigeneráció pusz­tult el, tanítványaikkal, az „új Na­pok­kal” együtt. „3500 rabbit, rab­bi­he­lyet­test, ennél is több metszőt, hit­ok­ta­tót és egyéb funkcionáriust si­rat az or­to­do­xia” – írja Shück Jenő⁷.

A háború után újjáéledő közösségekben érezhető rabbihiányt fokozta, hogy sokan a túlélők közül sem tértek vissza, vagy rövid időn belül elhagyták Magyarországot.

 

Újjáépítés irányítás nélkül

A háború után a rabbik működése sokkal fontosabb volt, mint más idők­ben. Bizonyos szempontból a de­portálás alatt megállt az emberek hit­élete: nem volt rá mód, hogy kó­sert egyenek, tfilint rakjanak, stb. A túl­élőknek kellett az alapoktól újra kez­deni a vallási életüket is.

Sokan teljesen egyedül maradtak a világban, zűrzavarral a fejükben és a lelkükben. Ezeknek az összetört em­be­reknek a későbbi sorsában nagy sze­re­pet játszott, hogy a felszabadulás utáni időben kinek a hatása alá kerültek. Fontos volt, hogy legyen, aki felkarolja és visszavezesse őket a régi, vallásos zsidó életbe, de nagyon nagy hiány volt ezekből a karizmatikus vezetőkből.

 

„Ott, ahol nincsenek férfiak, igyekezz te lenni a férfi”

A Magyarországon maradt körülbelül 150 ezer zsidóra alig volt felavatott, szmichával rendelkező ortodox rabbi. A vallási vezetők, hozzáfogtak, hogy a lehető leggyorsabban utánpótlásról gon­doskodjanak. Ehhez három út kínálkozott.

1. A jesivarendszer újjáépítése, ahol a következő generációnyi rabbit ki lehetett volna nevelni.
2. Munkába állítani azt a néhány, rab­bivizsgával rendelkező embert, aki a háború előtt nem tevékenykedett rabbiként.
3. Szimchát adni olyanoknak, akik fia­talkorukban jesivában, majd polgári foglalkozás mellett is sokat tanul­tak⁸ és biztos vallási alaptudással rendelkeztek, csak nem hegyezték ki ezt a tudást arra, hogy tudjanak sájlékre, val­lási kérdésekre válaszolni. Többségük csak a háború után döntött úgy, hogy magára veszi ezt a feladatot, szem előtt tartva a talmudi tanítást, hogy „Ott, ahol nincsenek férfiak, igye­kezz te lenni a férfi”⁹. Ők azok, akik a szokással ellentétben nem huszonévesen, hanem akár 40-50 évesen kaptak szmichát.

Ám hiába volt nagy a kényszer, nem kaphatott még ekkor sem semmilyen vallási kinevezést tanulatlan, alkalmatlan ember. Így például Blum Rafael (1907–2005) kassai rabbi 1945. június 11. keltezésű levelében¹⁰ tiltakozik egy nem megfelelő tudású sakter működése ellen, aki „minimális önképzés után kinevezte magát sakternak”.

Moskovics Báruch (lásd keretes írásunkat) kereskedőből lett rabbivá úgy, hogy a háború után több rabbitól is kapott szmichát, köztük mesteremtől, Grünwald József pápai rabbitól is. Édesapám jelen volt az egész éjszakán át tartó szigorú vizsgán.

A háború előtt született szmicha meg­újítására példa egy 1946-ban kelt jegyzőkönyv szerint Weltz Jisz­ráél (1887–1974), Lebovics Jáákov (1896–1980) és Kohn József rabbik, a pesti ortodox rabbinátus nevében a vá­mos­mikolai rabbi fiának, Jungreisz Je­hudának (1902–1972) ügyében ültek össze, hogy „rabbiképesítő okmá­nyai helyett részére új képesítő bizo­nyít­vány adassék, vagy pedig őt ujabb képesítő vizsgálat alá vegyük”. A bizottság újbóli vizsgát rendelt el, amire feltehetően azért volt szükség, mivel addig soha nem praktizált rabbiként¹¹.

Hogy lett a sameszbõl rabbi?

A nagyobb hitközségekben általában létezik egy hierarchia: a tagok fö­lött van a samesz, gábe, a rosekol  (elnök), a sakter, a dáján (helyettes rabbi) és a rabbi. A háború után sok eset­ben saj­nos csak hiányosan tudott vissza­áll­ni ez a hierarchia, ilyen­kor úgy pó­tol­ták az elveszett em­bereket, hogy min­den­ki elő­re­lé­pett egyet-kettőt, így a samesz lett gábe, a gábe lett a rosekol, ezek kö­zül va­laki, aki valamennyire értett hoz­zá és levizsgázott, lett a sakter, a sak­ter pedig a dáján, a dájánból meg lett a rabbi, így egy-egy ember akár az egész rangsort végigjárhatta.

Így volt ez még az ország egykori leg­nagyobb hitközségének, a pes­ti or­todoxiának az esetében is, amely­nek tagjai nagy számban élték túl a háborút. 1945. január 18-án, a get­tó felszabadulása után szinte már másnap működnie kellett a hit­köz­ség­nek. Igen ám, de Steif rabbi, a rabbinátus vezetője elment a Kaszt­ner-vonattal. Így aztán a helyébe lé­pett Weltz Jiszráél rabbi (1887–1974)¹², aki korábban is a rabbinátus tagja volt. Szintén a rabbinátus tagja lett Kohn Chánánje Dov (1905–1970), aki há­ború után sakterből vált rabbivá¹³ és Snyders Jáákov (1905–1984) kiskőrö­si, majd győri rabbi¹⁴. (Közülük elsőként Snyders távozott Magyarországról ’48 februárjában Bázelbe¹⁵, őt ’48 december végén követte Kohn is¹⁶. Weltz rabbi ’49 végén ment el¹⁷, mert nem akart részt venni a hitközségek ki­kényszerített egyesítésében¹⁸.)

Így történt Pápán is, ahol gyors egy­más­utánban váltakoztak a rabbik¹⁹, és úgy tűnt, a közösség vezető nélkül marad. Ekkor Grünwald rabbi Lö­wen­stein Simon Chájimot (1907–1996), a sak­tert levizsgáztatta, szmichát adott ne­ki, és ő lett a rabbi 1949-től egészen ’56-ig²⁰. Édesapámtól tudom, hogy ami­kor Löwenstein New Yorkba érkezett, Grünwald rabbi nagyon hálás volt, hogy vezette a közösséget, de visszavette a szmichát, amit koráb­ban adott neki. Löwenstein rabbi volt, amikor nagyon szükség volt rá, de New Yorkban ismét visszatért erede­ti képesítéséhez és újra sakter lett: az el­ső sorban ült a zsinagógában, de nem működött rabbiként. (A sírján²¹ ott áll, hogy a háború után rabbi volt Pápán.)

A legtöbb, kényszer szülte rabbi ugyanígy visszavonult külföldön a rab­biságtól²², de néhányan folytatták. Így pl. a dunaszerdahelyi Neuschloss Moj­se (1910–1997) komoly rabbi lett New Yorkban, a New Square haszid fa­lu közösségében²³.

 

Az utolsó nagy rabbik is elvándorolnak

1949 végén az államhatalom rákényszerítette az ortodox hitközséget, hogy egybeolvadjon a neológiával. Ha meg szeretnénk ismerkedni a korszak legnevesebb ortodox rabbijaival, elég egy pillantást vetnünk a kikényszerített egyesülésről szóló nyilatkozat²⁴ aláíróinak névsorára²⁵. Köztük sze­repel Lerner Jehosuá (meghalt 1969) egykori volóci rabbi; Lebovics Jáákov (1896–1980) nagykaposi rabbi, a pesti aguna bét din vezetője (lásd keretes írá­sunkat); Lemberger Mose Nátán Náte (1909–1983) makói rabbi, a korszak leg­nagyobb háláchá-tudósa; Jungreisz Ámrám (1915–1972), gyöngyösi rabbi, majd a Kazincy utcai zsinagóga rab­bija; Schnitzler Srágá Smuél (1889–1979) békéscsabai rabbi, aki korábban sakter volt; Moskovics Báruch paksi rab­bi; Szofér Jochánán (1923–2016) egri rab­bi; Grossmann Chánánjá Jomtov Lipá (1905–2000) miskolci rabbi; a titkár Schück Mose Nátán [Jenő] rabbi (1895–1974), a későbbi Országos Ortodox Rab­bi­ta­nács vezetője és mások.

Az államhatalom úgy igyekezett gyengíteni a vallásos közösséget az ’50-es évek elején, hogy útlevelet adott – és ezzel távozásra szólította fel – a legkarizmatikusabb vezetőket, pl. Lemberger, Jungreisz és Lerner rab­bikat. Nem sokkal később a többi em­lített rabbi is követte őket és egymás után elhagyták az országot.

Kísérletek az utánpótlás-képzésre 1956-ig

„…a felszabadulást követő években je­sivák működtek a fővárosban… a Do­monkos-utcai Árvaházban és a hű­vösvölgyi Hidegkúti úton. Vidéken volt Hajdúhadházon, Nyíregyházán, Pak­son, Soltvadkerten, Makón voltak jesivák.”²⁶ Ezek a jesivák azonban az elvándorlás, valamint az egyházi iskolák államosítása miatt megszűntek.

A paksi és soltvadkerti működött leg­tovább. A Moskovics rabbi vezette paksi jesivában 50-60 pesti fiú tanult, míg Soltvadkerten ugyanennyi vidéki bó­cher Jakobovics Simon Jechezkél rabbi (1902–1983) vezetésével²⁷.

Visszaemlékezések szerint a soltvadkerti jesiva magasabb szintű képzést nyújtott, így onnan lehetett volna számítani egy új rabbigeneráció meg­születésére²⁸. Azonban 1956-ban meg­szűntek ezek is: a diákok valamint Jakobovics rabbi külföldre távo­zott.

 

Rabbik helyett hitszónokok ’56 után

1956-ra a falvak zsidósága lényegében felszámolódott, és már nem volt szin­te senki, akinek érvényes ortodox szmi­chát lehetett volna adni. Ahogy Shück Jenő írja: „A fasizmus által 90%-ban kipusztított ortodoxia rabbik, kántorok, hitoktatók és egyéb funk­cionáriusok eltávozása miatt ismét súlyos válságba került. Az a veszély fenyegette, hogy … megszűnik a kasrusz, hitoktatás, stb.”²⁹

Ekkoriban még Budapesten komoly ortodox élet volt, ortodox zsinagóga működött a Kazinczy utcain kívül például az Akácfa utcában, a Király utcai Pojlise Sülben, a Jósika utcában valamint a Dessewffy és a Vi­segrádi utcában is. Azonban rabbi­utánpótlás már nem maradt.

Egy 1964-ből való „rabbiképesítő ok­irat”-on szerepel, hogy az „ortodox rab­bi gyakorlati lelkészetének tananyagából vizsgát téve, rabbi képesí­tést nyerjen… képesített rabbinak nyil­vánítjuk és megengedjük, hogy bár­mi ortodox hitközségben rabbi hit­szónoki állást töltsön be”. Egy 1973-as irat, bizonyos Teitelbaumot „rabbihelyettesnek” minősíti Berger Chá­jim Jáákov (1896–1980), a Pojlise Sül rabbija, Weisz Mose (Márton) rabbi (1904–1982) és Groszberg Joszéf rabbi. Ezeknek a papíroknak a birtokosai mind jóval a háború előtt születtek, fel­tehetően jártak jesivába és rendelkeztek valami tudással, amiről vizsgát tettek, de ennek ellenére nem kapták meg a rabbi titulust. Ebből is látszik, hogy még ekkor is ragaszkodtak hozzá, hogyha valakinek nem lehetett szmichát adni, akkor legfeljebb pl. hit­szónok lehetett. Ezeknek az iratoknak a birtokában azonban a kine­ve­zettek kaphattak papi fizetést az Állami Egyházi Hivataltól³⁰.

Az utolsó magyar ortodox rabbi halála

Az ortodox rabbikar megszűnésének utolsó állomása 1982-ben érkezett el, Weisz Mose rabbi halálával. Az utolsó Magyarországon élő ortodox rabbi maga is sakterből lett dáján, majd rabbi, sőt ortodox főrabbi 1965-ben³¹ és mindent megtett a magyar or­todoxia életben tartásáért. Halála után, más lehetőség híján a hitközség Izraelből hívott egy „beutazó” rabbit, Hoffman Áront, aki majdnem 2009-ben bekövetkezett haláláig látta el magyarországi tartózkodásai idején a rabbiteendőket.

A külföldre távozó rabbik mindig igye­keztek megfelelő utódot hagyni ma­guk után. Azok a rabbik, hitokta­tók, sakterek és mások, akik a helyükbe léptek minden erejükkel azon dolgoztak, hogy képességeikhez és a le­hetőségeikhez mérten életben tartsák Magyarországon az ortodox zsi­dó­ság lángját.

 

Felkelnek az új „Napok”

Az áldott emlékű lubavicsi rebbe tisztában volt vele, hogy a Holokauszt után a világon mindenütt és így Magyarországon is, a zsidó közösség mérhetetlen hiányt szenvedett hiteles spirituális vezetőkben, rabbikban. A Rebbe mindenek előtt ezt a hiányt akarta pótolni, erre ösztönözte híveit és a világ zsidóságát. Személyesen abban az érdemben volt részem, hogy 1989-ben az ő küldötteként érkezhettem Magyarországra ortodox rabbinak. Kevesebb mint másfél évtizeddel érkezésünk után pedig az első magyar születésű honi ortodox rabbiavatását ünnepelhettük, amelyet azóta számos hasonló követett és fog követni az Örökkévaló segítségével.

---

¹ Prédikátor 1:4-5.; ² Brésit rábá 58:2.; ³ Ezen a vonaton menekítették ki nagyapám két kisgyerekét is egy nagybátyjuk, Schlesinger Jiszráél Dávid (1868–1961), a pesti Linát hácedek imaház (VII. Holló utca 1.) rabbi családjával.; ⁴ Később az Egyesült Államokban telepedett le és Brooklynban a Bécsi Közösség rabbija volt.; ⁵ Később Izraelben telepedett le, és a jeruzsálemi Givát Sául negyed rabbija volt. Lásd Gut sábesz (18. évfolyam 19. szám) a lubavicsi rebbével folytatott levelezését.; ⁶ Kivételt képez például Strasser Slomo Cvi (1862–1952) debreceni rabbi, aki szintén a Kasztner vonaton ment ki, de a háború után visszatért Debrecenbe egy rövid időre.; ⁷ Shück Jenő: „Az ortodoxia a felszabadulás után”, Új élet Naptár – 1959 156. oldal.; ⁸ Sulchán áruch, Jore déá 246:1.; ⁹ Atyák bölcs tanításai 2:5.; ¹⁰ Birkot sámájim responsum, Jore déá 3. fejezet.; ¹¹ Ezért például Illovics Gávriel Jehudá (1907–1979) hajdúsámsoni rabbi vizsga nélkül kapott igazolást az elveszett szmichá papírjairól (lásd Gáj jinászé, Bné Brák, 2008, 20. oldal).; ¹² Weltz Tinnyén volt rabbi az I. világháborúig, majd Budapesten, a Tompa utcái zsinagógában volt rabbi.; ¹³ Máré Kohén (New York, 2012) 46-55., 60., 66-67. 140-147., 157. oldal.; ¹⁴ Zchor zot löJáákov (London, 1995) 56., 61., 63–64. oldal.; ¹⁵ Uo. 64. oldal.; ¹⁶ Máré Kohén 253. oldal.; ¹⁷ Unokájának, Wollner Cvi Jehudá rabbinak a közlése nyomán.; ¹⁸ Divré Jiszráél responsum 1. kötet [8.] oldal végén.; ¹⁹ Grünwald József (1945. augusztus–szeptember közepe), Neumann Jáákov Jichák (1945. szeptember–1946. augusztus), Posen Simon Jiszráél (1947. augusztus–1948. augusztus). Források: Toldot Vájchi Joszéf 1. kötet 380–383., 398–399. oldal; Torát álef 5. kötet 200. oldal. Lásd még Láng Jehuda-Gyula: A pápai zsidóság emlékkönyve 177. oldal, de nem értem, amit írt ott.; ²⁰ Fia, Menachem Löwenstein közlése nyomán.; ²¹ Lásd itt: http://kevarim.com/wp-content/uploads/2013/03/shimon-chiam-lowenstein.jpg; ²² Sok más példát is hozhatnánk, így például Bleier Élijáhut (1910–1983), aki Fehérgyarmaton és Kisvárádán szolgált rabbiként, míg Izraelbe nem költözött. Könyvében (Divré Élijáhu 1. kötet [13.] oldal) található a szmicha, amit 1949-ban kapott Grünfeld nyíregyházi rabbitól.; ²³ Lásd róla Álé zikáron 14. szám 58–64. oldal.; ²⁴ Ebben kikötötték, hogy „amint lehetőség nyílik teljesen újra elválni tőlük [a neológoktól], akkor jelen aláírásunk visszamenőleg érvényét veszti és semmissé válik. Minden erőnkkel azon fogunk dolgozni, hogy visszaállítsuk a Tóra régi fényét és új Tóra intézményeket alapítsunk, egészen a Messiás eljöveteléig”. Lásd: Zsidó ismeretek tára XXVI. kötet 85–87. oldal.; ²⁵ Lásd még Loeffler Smuél Benjámin: Zichron ávot (Brooklyn, 2012) 4–5. oldal; ²⁶ Új élet Naptár – 1959 uo. 159. oldal.; ²⁷ Lásd Jesivot Hungárjá 1. kötet 315. oldal, 2. kötet 204-205. oldal. Ő kiemeli azt, hogy Jakobovits rabbi kereskedő volt a háború előtt, és csak amikor látta a nagy szükséget, vállalta a rabbiságot.; ²⁸ Jichák Ájzik Taub (Brooklyn), makói születésű, egykor soltvadkerti diák közlése, aki maga is rabbinak készült mielőtt elhagyta az országot.; ²⁹ Új élet Naptár – 1959 uo. 161.oldal.; ³⁰ Náftoli Brách (Florida) közlése nyomán. Lásd hasonló érvelést a Zichron ávot uo. 89. oldal.; ³¹ Lásd Deutsch Gábor: „Két főrabbi a Dob utcából”, in: Remény, 2006, 1. szám 91-92. oldal. De a Minchát Jichák responsumból (3. kötet 117. fejezet) úgy tűnik, hogy már 1961 nyarán már itt volt, mint a pesti rabbinátus vezetője.; ³² Vájágéd Jáákov, Vájikrá, Előszó 9. oldal; Toldot Vájchi Joszéf uo. 332., 334-335. oldal.; ³³ Lásd Cvi Moskovits: Jesivák Magyarországon 8-9. oldal.; ³⁴ Lásd Toldot Vájchi Joszéf uo. 341. oldal.; ³⁵ Tnuvot Báruch responsum, Bné Brák, 2003, 153-154. oldal.; ³⁶ Új élet Naptár – 1959 uo. 157. oldal.

Oberlander Báruch rabbi írása

 

A cikk az Egység magazin 88. számában jelent meg. Az Egység magazin legújabb számát keresse a Keren Or Központban (1052 Károly krt. 20) vagy a Kóser Piacon (1074. Dohány utca 36.). Ha érdekesnek találta írásunkat, és szeretne még több zsidó témáról olvasni, csatlakozzon előfizetőink táborához! Előfizetésért kattintsonhttp://fizetes.zsido.com/ujsag.php oldalra.