A megújuló afrikai-izraeli kapcsolatok jegyében Izraelbe látogatott Ayi király, a nyugat-afrikai Togo uralkodója. Kijelentette, hogy ő és népe az ősi Izrael földjéről származik és szeretné, ha zsidóként ismernék el őket. Ez ügyben találkozott Dávid Ázuláj rabbival, az izraeli vallásügyi miniszterrel, aki ígéretet tett arra, hogy az izraeli főrabbinátus megvizsgálja az állítást.  „Az az álmom, hogy népemmel ellátogassak a Siratófalhoz a következő szukot ünnepén, és hangosan a Smá Jiszráelt kiáltsuk” – mondta a király. „Egy olyan nemzet, mely nem ismeri el Istent és nincs vallása, az nem tudja, hogy merre is tart. Nincs még egy olyan vallás, mely annyira közel állna a szívemhez, mint a judaizmus” – tette hozzá az ortodox Kikár Sábát lapnak adott interjúban.

Amikor arról kérdezték, hogy mire alapozza saját és népe zsidó származását, így felelt: „Togo bölcsei tanították nekünk, hogy zsidók vagyunk. Mielőtt Togo köztársasággá vált volna, úgy nevezték: Nyugat-Afrika zsidó királysága. Alapító atyáink Izraelből érkeztek 2000 évvel ezelőtt.” A király azt is megemlítette, hogy számos togói népszokás a Bibliára vezethető vissza. A fiúkat például körülmetélik nyolc napos korukban, szombaton tartanak pihenőnapot és bizonyos kósersági alapelvekre is odafigyelnek. Ayi király a kétkedőknek azt ajánlotta, hogy tanulmányozzák jobban a zsidó irodalmat. „Azt írják, hogy az elveszett törzsek a Számbátjon folyó túloldalán várják a visszatérést. Az idők végén minden zsidó ismét Izraelben gyűlik össze, legyenek akármilyen távol…”

A togói király találkozik Dávid Ázuláj, vallási ügyekért felelős miniszterrel
A togói király találkozik Dávid Ázuláj, vallási ügyekért felelős miniszterrel
Leszámoltak a merénylőkkel

A hadsereg, a rendőrség és a titkosszolgálatok együttműködésével felszámolta azt a Hamasz által irányított terrorista sejtet, mely az utóbbi hetek számos támadásáért felelt. Az Otniel közelében a Mark család gépkocsija elleni elkövetett merénylet felelősét a Hevron közeli Curif településen szorították sarokba a katonák. Muhammad Fakie tüzet nyitott a letartóztatására érkezők felé. A katonák páncéltörő rakétákkal lőtték a házat, majd buldózerekkel rombolták le. A terrorista életét vesztette.

Letartóztatták Fakie számos családtagját, akik támogatást nyújtottak neki. Megtalálták a gyilkost szállító autó sofőrjét is. Róla kiderült, hogy a Palesztin Hatóság rendőrségének tagja. A meggyilkolt Micháel Mark rabbi családja megnyugvással vette tudomásul a tettesek elfogását. „A terrorista halála nem hozza vissza apánkat, de mások ellen legalább már nem követhet el semmit” – nyilatkozta a rabbi egyik lánya. „Megdöbbentő, hogy az egyik terrorista a palesztin biztonsági szolgálat tagja volt, a másik pedig a közelmúltban szabadult a börtönből, ahová terrorizmussal összefüggő vádak miatt került. Válaszokat követelünk ezekre a tényekre” – mondta egy családtag.

Micháel Mark rabbi meggyilkolásáért felelős terroristák. Háttérben a ház, amelyben a gyilkos rejtőzködött
Micháel Mark rabbi meggyilkolásáért felelős terroristák. Háttérben a ház, amelyben a gyilkos rejtőzködött
Izraelben is zsidóznak?

Rasszista e-mailt küldött ki a beer-sevai Ben Gurion Egyetem egyik előadója hallgatóinak. A levelet eredetileg csak az arab diákoknak szánta, de végül tévedésből mindenkinek elküldte. Az e-mailban arról ír, hogy megfigyelése szerint az arab diákok azért érnek el gyengébb eredményt a teszteken, mert nem tesznek fel kérdéseket a vizsgázató tanárnak, ellenben a zsidó diákokkal, akik „rafinált kérdéseikkel ellopják a válaszokat”. A tanár, miután észlelte, hogy a zsidóknak is elküldte a levelet, gyorsan újabbat írt, melyben igyekezett tisztázni magát. Nem sikerült mindenkit kiengesztelnie. Az egyik zsidó diák így nyilatkozott az ügyről: „A tanár az e-mailt rasszista stílusban írta, melyben úgy mutatja be a zsidó hallgatókat, mint akik kicsalják a válaszokat a tanárokból, amíg az arabok túl szégyenlősek, hogy kérdéseket tegyenek fel. Ráadásul még fenyegetőzött is magyarázkodó levelében, amiért a problémás e-mailt többen megosztották a Facebookon. Az is érdekes, hogy honnan tudja az érdemjegyek nemzetiségek szerinti megoszlását. A nevek sohasem szerepelnek a vizsgalapon, csak egy azonosító szám.”

Ben Gurion egyetem
Ben Gurion egyetem
Selfie 520 kilométerről

„Űrselfie-t” készítettek a Haifai Technion műszaki egyetemen rendezet Nemzetközi Űrkutató Egyetem résztvevői. A diákok az egyetemi kampusz gyepére feküdtek az ISU (International Space University) szórt formázva, és a világűrben, a Földtől 520 km távolságra keringő izraeli EROS-B műhold készített róluk felvételt egy speciális, elsősorban katonai célokra használt, nagyfelbontású kamera segítségével. A fiatal űrkutatók számára létrehozott program már 1988 óta működik, de idén rendezték meg először Izraelben.

A Jád Vásem a példa Ruandának

A ruandai népirtásnak emléket állító Kigali Genocídium Emlékközpont delegációja látogatást tett a jeruzsálemi Jád Vásem Intézetben, hogy ötleteket merítsenek a holokauszt történetét feldolgozó múzeum és oktatási központ munkájából. „A Jád Vásem éppen az, amit mi is szeretnénk létrehozni” – jelentette ki Gerta Honorah, a delegáció vezetője. A ruandai küldöttség megtekintette a múzeumot, megismerte az oktatási központ tananyagát, és megbeszélést folytatott az archívum szakembereivel. Ruandában 1994-ben száz nap alatt végeztek a hutu népcsoport milíciái a tutszik 800 000 –  1 000 000 tagjával. A ruandaiak most a Jád Vásem mintájára szeretnék kialakítani a múlt feldolgozását segítő oktatási programjukat, és felépíteni az áldozatok történetét elbeszélő múzeumukat.

jadvasem.jpg

Megszakítás