Rashida Harbi Tlaib vádaskodásra Jeruzsálem alpolgármestere reagált.

A palesztin területek egyik része a Palesztin Hatóság igazgatása alatt áll, a Gázai övezetet pedig – az Egyesült Államok által is terrorista szervezetnek minősített – Hamász tartja kontroll alatt. Ennek ellenére a képviselőnő azt kifogásolta, hogy a zsidó állam nem kínált fel védőoltást a palesztinoknak. Mindez a Democray Now! műsorában hangzott el, miután a házigazda – az egyébként szekuláris zsidó – Amy Goodman a következőt kérdezte a michigani képviselőtől:

„Izrael már beoltatta a lakosságának mintegy 20 százalékát, beleértve a ciszjordániai zsidó lakosokat is. Világszerte üdvözölték Izraelt, mint legeffektívebb országot. Holott a palesztinok nem lettek beoltva. Önnek van családja Ciszjordániában. A Human Rights Watch, mások mellett, beleérve sok palesztint is, követelték, hogy Izrael biztosítson koronavírus elleni védőoltást a több mint 4 és fél millió palesztinnak, akik Ciszjordániában és Gázában élnek. Mondana erről néhány szót?”

A képviselő erre a következőt válaszolta:

„Azt gondolom, hogy nagyon fontos megérteni, hogy Izrael egy rasszista állam, mely megtagadná a palesztinoktól, a nagymamámtól az oltáshoz való hozzáférést, minthogy ők nem hiszik, hogy ő is egy velük egyenlő ember, aki megérdemli az életet, megérdemli, hogy megvédhesse magát ebben a világméretű járványban. Nagyon nehéz ezt végignézni, hogy ez az aparthied állam továbbra is megtagadja saját szomszédjait, azokat az embereket, akikkel egy levegőt szív és ugyan abban a közösségben él. A telepes városok falának másik oldalán rurális környezet van, egy falu, ahol a nagymamám és sokan mások élnek, és tudom, hogy próbálkoznak normális életet élni, szabad életet, mely mentes az elnyomók politikájától, attól a rasszista politikától, amely megtagadja tőlük a közegészségügyhöz való hozzáférést, a szabadon való utazást és a gazdasági lehetőségeket.”

Az igazságtalan vádakra Jeruzsálem alpolgármestere, Fleur Hassan-Nahoum válaszolt angol nyelvű videóüzenetében. Hassan-Nahoum az 1993-as oszlói megállapodásra hívta fel a figyelmet, amit a Palesztinai Felszabadítási Szervezet írt alá Izraellel. Ebben szerepel a palesztin területek autonómiája, ami természetesen magában foglalja az egészségügyi ellátás saját fenntartását is. Ha Izrael segíteni próbálna, akkor rögtön a szerződés megsértését látnák benne, de ha nem, akkor pedig rasszistáknak kiáltják ki. Hassan-Nahoum szerint, ha azt a rengeteg támogatást, ami a világról folyik be a palesztinokhoz, nem terrorizmusra, hanem a saját polgáraik egészségének védelmére fordítanák, akkor jobb helyzetben lennének.

A képviselőnőt a 2020. november 3-ai választáson újraválasztották.

 

Rashida Harbi Tlaib negatív kijelentéséről készült videó itt nézhető meg, Fleur Hassan-Nahoum jeruzsálemi alpolgármester válasza ide kattintva érhető el.

 

Cseh Viktor

 

Források:

 

www.vosizneias.com

www.democracynow.org

www.israelhayom.com