Jom Jerusálájim – Jeruzsálem-nap alkalmából szívet melengető történetet közlünk a jeruzsálemi Óvárossal együtt a Siratófalat is felszabadító hatnapos háború utáni napokból. A történetet a Chábád kiadványa, a Living Jewish című, heti rendszerességgel megjelenő lap közölte.
1967 júniusában történt, napokkal a hatnapos háború csodás győzelme (1967. június 5-10.) után. Az izraeli haderő néhány nagyszerű nap alatt teljes győzelmet aratott a támadó arab nemzetek felett, és mindeközben jelentős méretű és történelmi-vallási jelentőségű területek felet vette át az ellenőrzést. Ismét zsidó kézbe került a jeruzsálemi Siratófal, Ráchel ősanya betlehemi sírja, a hevroni Machpéla-barlang és Joszef (József) sechemi nyughelye. Az izraeliek özönlöttek a Siratófalhoz, Hevronba és Betlehembe. Vallásosak és nem-vallásosak, fiatalok és idősek, tősgyökeres izraeliek és új bevándorlók – mindannyian a saját szemükkel akarták látni ezeket az ősi zsidó helyszíneket. A különbségek semmivé lettek a közösség és egység élményében. A gyerekek hazataláltak.
A muszlim negyeden keresztül az Óváros felé haladók között volt Chájim Herzog tábornok, Jeruzsálem frissen kinevezett katonai kormányzója és legközelebbi kollégái. Hirtelen egy arab fiú lépett oda hozzájuk, és arra kérte őket, hogy menjenek vele, mert az apjának fontos mondanivalója van a számukra. Herzog végül ráállt a dologra, és követték a gyermeket egy közeli házba, ahol egy idősebb arab férfi fogadta őket. Ajtót nyitott és a látogatók egy zsidó tanházban találták magukat. Egy másik ajtó egy kisebb oldalszobába vezetett, ahol szent könyveket és egy zsinagóga berendezését tárolták.
„Majdnem húsz éve őrzöm mindezt és senkinek nem engedtem, hogy hozzányúljon”
– mondta, majd belekezdett, hogy részletesen elmesélje a történetet, mely nyolcvan évvel korábban kezdődött, 1886-ban, amikor a neves tóratudós, Jicchák Vinográd rabbi elhagyta az akkor Oroszországban levő Pinsket és letelepedett Jeruzsálemben. A rabbi négy évvel apja és fivére után érkezett a Szentföldre, addig ugyanis keresztül-kasul beutazta Oroszországot és Litvániát, hogy pénzt gyűjtsön egy jesiva megalapítására. A kívánt összeg összegyűlt, és Vinográd rabbi létrehozta jesiváját a jeruzsálemi Óvárosban. Az intézményt apja, Ávráhám Chájim Hámátmid rabbi után Torát Chájimnak nevezte el. A jesiva hamar nagy hírnévre tett szert, és mindenfelől fogadott tanítványokat. A tanulás kora reggeltől éjfélig tartott és a magas színvonal mellett Jicchák rabbi zenei képességei és különleges hangja is vonzotta a tanulókat. Ahogy az intézmény növekedett és egyre több tanulót fogadott, a rabbi – az általa összegyűjtött adományokból – megvásárolt egy telket a muszlim negyedben. Ez 1894-ben történt. A helyszínre a Templom-hegy közelsége miatt esett a választás.
„Amikor a messiás megváltja majd a zsidó népet, akkor biztosan a Templom-hegyen mutatkozik majd meg. Ott fogja megfújni a sófárt, hogy összegyűjtse a szétszórt zsidókat. A második hely, ahova elmegy, éppen ez lesz, a Torát Chájim jesiva, a Templom-hegyhez legközelebbi tóratanulási központ”
– indokolta a rabbi a helyválasztást. Álma az volt, hogy egyre több zsidó kövesse a példáját és vásároljon telket a szent városban, megerősítve és kiterjesztve ezzel a zsidó letelepedést. Az általa alapított épületben ma az Áteret Jerusálájim jesiva működik.
A keresztény szomszédok nem nézték jó szemmel a zsidók építkezését, ahogyan az arab lakosok sem. Rendszeresek voltak az összetűzések és az 1920-1921-ben végrehajtott pogromok során, amikor hat zsidót öltek meg, a zsinagógát is felgyújtották, majd két évvel később muszlim támadók megölték a zsinagóga sameszát és több diákot megsebesítettek. Az 1936-39-es pogromok idején a brit hadsereg egyik arab tisztjét, Chudat Abdul Rananit fogadták fel a jesiva őrzésére, halála után pedig öccse, Muhammad Abdul Ranani vette át e tisztséget. A jesivát 1948-ban, a jeruzsálemi óváros elestével hagyták el a diákok, akik bizonyosak voltak abban, hogy szeretett iskolájuk ugyanarra a sorsra jut majd, mint a Churva zsinagóga és más zsidó helyszínek, melyeket a muszlimok azonnal kiraboltak és felégettek.
1967 júniusában azonban, 19 évvel azután, hogy az utolsó diák is elhagyta az intézményt, a jesiva még mindig érintetlenül állt! Háromezer darabos könyvtára sértetlenül várta vissza a bóchereket, állt a tóraolvasásra szolgáló bima és a tóraszekrény is. Herzogot elöntötték az érzelmek. Évtizedekkel korábban apja még hallhatta az alapítót beszélni az intézmény falai közt, most pedig saját szemével láthatja a jesiva feltámadását! Jobbján nem más állt, mint egy Zerách nevű katona, aki nevét Zerách Epstein rabbiról, Vinograd rabbi sógoráról kapta. Epstein rabbi volt a Torát Chájim jesiva utolsó vezetője az intézmény bezárása előtt.
Az ámuló Herzog végül Muhammadhoz fordult: „Mondd, 19 éven át nem kaptál fizetést azért, hogy őrizd a jesivát – miért őrizted mégis, ráadásul ilyen hűségesen? Hogyan lehetséges, hogy nem féltél zsidó tulajdont őrizni a muszlim negyedben?” A férfi a szívére tette a kezét, és így felelt: „Mindig is tudtam, hogy visszatértek ide. És nem elsősorban én őriztem a szent helyet, hanem a jesiva őrzött és védelmezett engem!”
Fotós: Takács József