Január elején több százezer zsidó ünnepelte a dáf jominak hívott tanulási program 13. ciklusának befejezését. A program során, napi egy lapot haladva a Talmudban, hét és fél év alatt a szóbeli tan teljes egészét meg lehet ismerni.

Bár a Talmud tanulmányozása hagyományosan a férfiakra korlátozódik – sőt, egyes vélemények szerint a nőknek nem is szabad Talmudot tanulniuk – manapság egyre több nő mélyül el az ősi tanításokban, elsősorban a modern-ortodox közösségekben. Ennek megfelelően ebben az évben Jeruzsálemben a női résztvevők számára is tartottak egy záróünnepséget. Az ünneplők között volt a 17 éves Hila Schlackman, aki feltehetően a legfiatalabb nő, aki elmondhatja magáról, hogy az egész Talmudot áttanulmányozta.

Hila a Jeruzsálemtől délre fekvő kisvárosban, Efráton él és a Neve Chana elnevezésű vallásos gimnázium tanulója. A tanulást az előző ciklus indulásakor, 2012-ben kezdte el édesapjával. Az ötlet a bátyjától eredt, aki éppen akkor ért a 7.5 éves vállalkozás végére. Az eredeti terv az volt, hogy 12 éves koráig, a bát micváig folyatják az intenzív tanulást, de mindketten annyira megkedvelték a programot, hogy elhatározták: végigtanulják a teljes anyagot.

A 2711 oldal elsajátítása nem járt áldozatok nélkül: Hilának gyakran át kellett szerveznie a programját, akár a barátnőivel töltött idő rovására is, hogy maradjon ideje a tanulásra. Amikor halaszthatatlan dolgok foglalták le a napját, illetve a nyári utazások előtt, édesapjával külön tanulási tervet dolgoztak ki, hogy előre átvegyék a kieső napok anyagát is.

Lelkesedésüket látva egy idő múlva egyik húga és nagypapája is csatlakozott hozzájuk.

„Amikor belefogtunk a tanulásba, nem gondoltam volna, hogy az egész Talmudot át tudjuk venni. Azt terveztük apukámmal, hogy a bát micvámig veszünk részt a programban. De minden egyes megtanult oldal csak növelte az akaraterőmet és erőt adott a következő oldalhoz. Olyan sokat kaptam ettől a tanulástól, hogy belevágok a következő ciklusba is.” – mondta Hila.

A diáklány erőfeszítését iskolája is nagyra értékelte. A Talmud befejezése és Hila tiszteletére rendezett ünnepségen a gimnázium igazgatója, Dr. Kenneth Brander rabbi egy teljes, 63 kötetes Talmud-sorozattal ajándékozta meg Hilát és a következőt mondta: „Hila teljesítménye rendkívül figyelemre méltó. Valódi példakép vált belőle a testvérei, a barátai és az egész közösség számára. Az iskolai feladatain felül vállalta magára ezt a nagy önfegyelmet és elhivatottságot kívánó kihívást, ami egyedülálló tett. Nagyon büszkék vagyunk rá. Minden egyes talmudi traktátus befejezése után egy különleges imát mondunk el, melyben kifejezzük vágyunkat arra, hogy még visszatérjünk az adott traktátushoz, hogy még mélyebben és alaposabban megérthessük a benne foglalt törvényeket. Ezzel az új Talmud-sorozattal azt kívánom Hilának, hogy merítsen erőt a tanulási program újrakezdéséhez”.

zsido.com

Forrás: Arutz7

Megszakítás