„Aljas, mocskos népségnek” nevezte a zsidókat egy lengyel bíró egy online fórumon.

Jaroslaw Dudziczot egy városi bíróság elnökének jelölte az igazságügyi miniszter 2017-ben. Dudzicz egy újság online fórumán „aljas, mocskos népségnek” nevezte a zsidókat, akik „nem érdemelnek semmit” – olvasható a timesofisrael.com cikkében.

A 2015-ös antiszemita bejegyzéssel kapcsolatban a napokban jelentetett meg cikket a Gazeta Wyborcza. Ebből kiderül, hogy a kommentet a „jorry123” nevű felhasználó írta egy Zsidó Világkongresszussal kapcsolatos cikk alá. Ezt valaki jelentette az ügyészségnek, amely megállapította, hogy a profil mögött az akkor még kerületi bíróként szolgáló Jaroslaw Dudzicz áll. A bíró elismerte, hogy ő írta a gyalázkodó szöveget, de mivel mentelmi joga van, nem helyezték vád alá. A lengyel törvények 3 év börtönnel fenyegetik azt, aki nyilvánosan sért meg nemzeti, etnikai, vallási csoportokat.

A Gazeta Wyborcza szerint a bírónak nem ez volt az egyetlen gyűlölködő bejegyzése. Lengyelország holokauszttal kapcsolatos felelősségéről szóló cikkhez például azt írta: „a zsidók és a németek hazudnak Lengyelországról és a lengyelekről”. A kielcei pogromot „kommunista provokációnak” nevezte és azt is levezette, hogy mivel szerinte a legtöbb zsidó kommunista volt, ezért „zsidók álltak szemben zsidókkal”. A lap megkereste a Jaroslaw Dudziczot, de azt állította, hogy nem emlékszik semmire. 2018-ban Dudzicz annak a testületnek is tagja lett, amelynek feladata a lengyel bíróságok függetlenségének megőrzése.

zsido.com

Kép: timesofisrael.com

 

Megszakítás