Már a parkolót betöltötte a vidám gyerekzsivaj, és a muzsika október 12-én, vasárnap az Óbudai zsinagóga Szukkoti Karneválján. Az Alef Kids szervezői alaposan megtöltötték gyerekekkel, és szülőkkel a zsinagóga épületét. Gyors átjárást biztosítva az Ünnepi Sátorba, ahol különleges finomságok várták azokat, akik éppenséggel megéheztek. Gyümölcssaláta, csokis brownie, sütőtökös finomság, saláták, sült krumpli. Felsorolni is sok! Hát még folyamatosan pótolni, a mulatságtól megfáradt, mindig éhes karneválozók részére.

Ám, akik éppen a zsinagóga ódon falai közé léptek, rögtön jobbra egy vattacukor készítő masinával, középen egy D.J. pulttal, és számos más, nem hétköznapi berendezéssel szembesülhettek. Körbe rendezett asztaloknál az Alef Kids-es gyerekek különböző foglalkozást vezettek. Volt Alef–Bet kirakós nagyobbaknak, labirintusos foglalkoztató, ahonnan a Tórával kellett kijutniuk a kisebbeknek. Távolabb, mindent beborított a csillámpor, melyek különböző vidám képek díszeiként szolgáltak. Sorban állás nehezítette a csokoládéba mártott almadíszítők feladatát. Jól fogyott a gofri, melyek szív alakúra sültek, és jó szívvel sütötték, és kínálták őket. Középen a nagyobb lányok az ünnepi sátor építését irányították. Mérnöki pontossággal idézték fel a sátor külalakjára vonatkozó előírásokat. Térjünk kicsit vissza a vattacukros standhoz: Innen indult útjára kismotorral és maci arccal egy kisfiú, aki meg sem állt az ugráló várig. A várnál ismételten beigazolódott, hogy nem volt eredménytelen az ünnepi Sátorban megtölteni pocakot, mert itt bizony egy pillanatra sem szűnt az energiák áramlása. De még az is lehet a saját gyerekeimből kiindulva, hogy valami rejtett elem működteti őket, mely soha nem merül le.

Mindeközben szülők, és gyeresek járkáltak asztaltól-asztalig, kipróbálva a tudáspróba nyújtotta szellemi felfrissülést, majd színes zizikkel díszítették a csokis almájukat. Délben bezárt, a bazár. Dvora ripsz –ropsz leültette azt a „bizonyos zsák bolhát” és kezdődött a további program. Jutalmat kapott az év legjobb szülője, Horányi Krisztián, az év legjobb tanára, Lefkovics Péter  és az év legjobb konyhása, Magdi,aki az Óbudai zsinagógában nyújt segítséget hétről-hétre a programokon. Már mindenki nagyon izgatott volt, mert nem sokára következett a várva várt tombola, de előtte még egy kis vetítés volt, ahol Szilánk Zsuzsi elevenítette fel a nyári tábor emlékeit, ami nagy-nagy nevetésbe torkollt, az emlékezetes fotók láttán.

S végre következett a tombola! Csillogó tollak, ajándékutalványok találtak gazdára. És mikor már nem volt több ajándék és véget ért a tombola, egyszer csak két hatalmas láb közeledett. A két hatalmas láb egy bohócban folytatódott szédületes magasságban. Gólyalábon állva játszott közösen a gyerekekkel ez a hóri horgas bohóc. A játék végével a fergeteges családi szukoti karnevál is véget ért. De az ünneplésnek még korán sincs vége, Szimchat Tórakor folytatjuk!

Megszakítás