A népszerű cég belső vizsgálatot indított, hogy kiderítse: a cégalapító műgyűjteményéből mely darabok fűződhetnek a nácik egykori tevékenységéhez.

Visszaadja Hans Thoma egyik festményét a Dr. Oetker nevű vállalat annak a zsidó családnak, melynek tagját eladásra kényszerítette egykor a náci hatalom életben maradásáért cserében – adta hírül a Jewish Telegraphic Agency.

A kép visszaszolgáltatásáról azután döntöttek a hazánkban is ismert családi vállalkozás vezetői, hogy egy 2015-ös belső vizsgálat lezárult. A tulajdonosok azt próbálták meg kideríteni, vajon léteznek-e olyan darabok az alapító, Rudolf-August Oetker gyűjteményében, melyeket nácik vettek el eredeti tulajdonosaiktól. Joerg Schillinger, a vállalat szóvivőjének nyilatkozata alapján hamarosan több festményt is visszaszolgáltatnak.

A német médiában megjelent hírek szerint Thoma „Tavasz a hegyekben” című alkotása a megözvegyült Hedwig Ullmann tulajdonában állt, akit 1938-ban kényszerítettek az eladásra, mielőtt elhagyta a náci Németországot. Oetker 1954-ben egy aukción vásárolta meg a műkincset. A férfi 2007-ben bekövetkezett haláláig több száz darabos gyűjteményt állított össze.

Az örökösök ügyvédje helyes döntésnek és kiváló példának nevezte a vállalat lépését, amely – elmondása szerint – meglepte a festményről addig mit sem sejtő Albert és Hedwig Ullmannt.

zsido.com

Kép forrása: www.oetker.hu

 

Megszakítás