Társadalmi értékeink 21. századi jellemzői közé tartozik szociális érzékenységünk és annak mértéke. Ennek alapját képezi az a manapság vagy mindennapjainkban az empátia fogalma.

Mit jelent az empátia?

„Az „empátia” kifejezést megtalálhatjuk az ókori görög nyelv szótáraiban. Eredeti jelentése: erős érzelem, szenvedély. A „pátosz” híres, közismert fogalmának egyik változata, annak a nevezetes fogalomnak, amelybe a görög szellemiség azt a felismerést sűrítette, hogy a nagy érzelmek, erős törekvések szükségszerűen magukban hordják a szenvedést.” [1]

„ A behelyettesítő tapasztalat egyik fajtája az empátia. Ez akkor jelenik meg, amikor valamilyen erős érzelem megfigyelőiként magunk is átéljük – kevésbé vagy nem olyan mértékben – ugyanazt az érzelmet.”[2] „A beleélés önmagában azonban még nem elég.

Akkor válik empátiává, ha az átélt élményt tudatosan feldolgozzuk. a megértett összefüggéseket pedig önmagunk vagy akár a másik számára megnevezzük és értelmezzük.”[3]

A társadalommal, annak csoportjaival foglalkozók életében az empátia, mint behelyettesítő érzelmi arousal nélkülözhetetlen „mechanizmus”. Ennek hiánya komoly egyéni és társadalmi konfliktusok előidézője lehet, mely egész életünkre, kapcsolatainkra kihatást gyakorol.

 

[1] Forrás: https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_541_buda_bela_empatia/ch04.html

[2] Charles S. Carver – Michael F. Scheier (2006): Személyiségpszichológia. Budapest, Osiris – 351.p.

[3] Forrás: https://mindsetpszichologia.hu/2016/12/04/egymasra-hangolodva-empatia-a-mindennapjainkban/

Megszakítás