Az izraeli koronavírus-kabinet az egész országban egységes szigorító javaslatokkal szemben Roni Gamzu professzor álláspontját fogadta el, amely a kevésbé fertőzött területeken nyitást, a fertőzöttebb részeken pedig nagyobb segítségvállalást és zárlatot javasol, és hosszabb távú terveket határoz meg.

Az Eli Kohen hírszerzési miniszter vezetésével ülésező szűkebb grémium a kötelező házi karantén idejét 14-ről 12 napra csökkentette az egészségügyi minisztérium javaslata alapján. Emellett újabb három héttel meghosszabbították a fertőzöttek felderítésében a telefonos helymeghatározás titkosszolgálati eszközének használatát.

A négyórás vitában Roni Gamzu javaslata győzött. Legalábbis a következő két hétben a differenciált, a fertőzöttség mértéke szerinti intézkedésekkel próbálják megállítani a vírus terjedését, és félretették a mindenkit árintő általános zárlatok eszközét.

A kabinet úgy határozott, hogy „intenzív beavatkozást” indít a 22 leginkább fertőzött településen. Átfogó lakossági segítségnyújtási rendszert hoznak létre a helyi vezetők igényei alapján, valamint a hadsereg polgári védelmi alakulatainak segítségével megkezdik a fertőzési láncolatok felszámolását. Ezeken a helyeken zárlat alá vonják azokat a családokat, amelyekben fertőzött személyt találtak, és kialakítják evakuálásuk, szállodai elhelyezésük feltételeit. A vörös színnel jelölt helyeken erősen korlátozzák az összejöveteleket, az oktatást, viszont növelik támogatásukat.

A kabinet megerősítette a repülőtér augusztus 16-i megnyitását a zöld, vagyis kevésbé fertőzött országokból érkezők számára. Nekik nem kell karanténba vonulni, de ezen országok listáját egyelőre nem tették közzé, mert megítélésük naponta változhat.

A hosszú távú tervekben úgy döntöttek, hogy ha tovább csökken a napi új fertőzések száma, akkor szeptember 1-jétől a zöld, vagyis nem, vagy alig fertőzött településeken akár 500 főig is lehet majd szabad terepen koncerteket, előadásokat tartani.

A koronavírus-járvány második, nyári hullámában a március-április-májusi első hullámnál jóval többen kapták el a koronavírus-fertőzést, de sokkal nagyobb arányban a fiatalok, és így kevesebben betegedtek meg, mint az első hullámban. Az elmúlt hetekben naponta kétezer körül volt az újonnan felfedezett esetek száma, de ez lassan csökkenésnek indult.

zsido.com

Megszakítás