Lord Jonathan Sacks rabbi, az Egyesült Királyság egykori főrabbija, nagyszerű zsidó gondolkodó, tudós, oktató és számos mű szerzője éppen egy évvel ezelőtt, 2020-ban, chesván hónap 20-án hunyt el. Cikkünkben rá emlékezünk, kapcsolódva a napokban megkezdett témánkhoz, a láson hárá-láson hátov, vagyis a rossz és a jó nyelv témaköréhez. Nincs méltóbb módja egy rabbi örökségét felidézni, mint tanításaiból feleleveníteni. Az alábbiakban Sacks rabbinak a Tázriá-Mecorá kettős tórai szakaszhoz írt magyarázatából idézünk, mely teljes egészében a rabbi oldalán olvasható. E téma Sacks rabbi filozófiájának egyik központi eleme volt.
Bölcseink gyakran és részletesen fejtegetik a láson hárá, a rossz nyelv vagy pletykálkodás bűnét, mely őseink korában, a Szentély idejében a cáráát nevű, spirituális eredetű bőrbetegséget váltotta ki annál, aki e bűnbe esett.
Bölcseink szerint a negatívról lehet következtetni a pozitívra, vagyis ha a pletykálkodás ilyen hatalmas vétek, akkor annak ellentéte nyilvánvalóan igen dicséretes cselekedet. A legegyszerűbben úgy kerülhetjük el a pletykálkodást, ha csöndben maradunk és bölcseink nagy jelentőséget tulajdonítanak a hallgatásnak. Ám maga a meg nem szólalás nem hoz magával semmiféle pozitív dolgot, csupán a rosszat kerüljük el általa.
Mi lehet tehát a rossz nyelv ellentéte, a jó nyelv?
Egy vezető, szülő vagy barát egyik legfontosabb feladata a dicséret. Így olvassuk a Misna Ávot traktátusában, az Atyák tanításaiban (2:9), melyben Jochánán ben Zákáj rabbi dicséri öt legkedvesebb tanítványát: „Eliézer ben Hirkánosz: kimeszelt kút, melyből egy csepp víz sem vész kárba; Jehosua ben Chánánjá: boldog az anya, aki szülte, Joszé, a kohén: istenfélő ember, Simon ben Netánel: aki féli a bűnt, Elázár ben Árách: egyre jobban erősödő forrás.”
A Misna itt nemcsak azt közli velünk, hogy Jochánán ben Zákáj teljesítette a „legyen minél több tanítványod” parancsát, hanem azt is, hogy hogy sikerült ez neki. Követőket találni viszonylag egyszerű, jóval nehezebb viszont az elkötelezett követőkből a saját maguk lábán megállni képes, további követők vonzására alkalmas egyéneket nevelni.
Jochánán ben Zákáj képes volt arra, hogy nagyszerű vezetőkké nevelje a tanítványait. Hogyan? Dicsérettel.
Minden egyes tanítványaiban meglátta azt, amiben az illető igazán kiemelkedő volt és azt emelte ki. A dicséret arra ösztönöz, hogy a kiemelt, megdicsért tulajdonságunkat, tehetségünket, képességünket saját akaratunkból, félelem nélkül tegyük még jobbá. Így, a dicséret által érhetjük el a legtartósabb pozitív változást másokban. A dicséret, a legapróbb jó dolog észrevétele és megemlítése jó érzést kelt másokban, így alakíthatunk ki pozitív légkört a környezetünkben. Ha van az emberben jó, dicsérni való, említésre méltó, akkor szívesen emeli ki jellemének azt a darabját és hagyja hátra a kevésbé kellemes tulajdonságait vagy szokásait.
Nemcsak dicsérni kell azonban, azt is kell tudni, hogy hogyan dicsérjünk. Érdemes az erőfeszítést, a megtett utat, a próbálkozást és az akaratot dicsérni, mert ezek fejleszthetők. Minden vezető számára fontos feladat e képesség elsajátítása. A másokban rejlő jó felfedezése és megerősítése vezeti el őket ahhoz, hogy ki tudják teljesíteni önmagukat. A megfelelő dicséret megváltoztatja az emberek életét. Ez a láson hátov, a jó nyelv ereje.
A rossz nyelv kisebbé és gyengébbé tesz, a szép beszéd óriási magasságokba röpíthet.