A zsidó év egyik ritka napja, amely a polgári évre reflektál. A név a latin natalis, születés szóból ered, és utal a karácsony ünnepének eredetére. A naphoz kötődő szokások arra az időszakra nyúlnak vissza, amikor a zsidóknak nem volt tanácsos karácsony környékén, különösen december 24-én nyilvános helyen mutatkozniuk.
Az estéhez kapcsolódó szokások a XVI-XVII. században alakultak ki, Smuel Edelesz rabbi, a Máhársá már bizonyosan tartotta azokat. Egy elbeszélés szerint egy besúgó jelentette a hatóságoknak, hogy a Máhársá szándékosan nem tanulással tölti ezt az estét, vagyis tiszteletlenül viselkedik az ünneppel szemben. Edelesz rabbi, ahogyan szokása volt, a számadásokat vizsgálta át ezen az estén. Egyszer csak leesett egy könyv a polcról. Lehajolt, felemelte és tovább dolgozott. A könyv azonban ismét leesett, Edelesz rabbi pedig megint csak lehajolt, a helyére tette, és belemerült a munkájába. Csodák csodájára a könyv harmadszor is leesett a földről, ekkor a rabbi felállt, és kíváncsian kinyitotta, mert úgy érezte, hogy ez egy jel a számára. Éppen ebben a pillanatban rontottak be otthonába a besúgó feljelentése alapján kiküldött katonák, akik a rabbit egy könyv tanulmányozása közben találták, így „dolguk végezetlen” távoztak.
A nitel nácht első kifejezett leírása Jáir Báchárách rabbi Mekor Chájim (Az élet forrása) című művében található. Ez a könyv a XVII. század második felében keletkezett. Egyes források szerint azonban a szokás jóval korábbi eredetű, és már a XI. századi Németországban ismert volt. A zsidók rengeteget szenvedtek a keresztes háborúk korában az üldöztetéstől, rendszeres támadásoktól. A zsidók vére szabad préda volt, és a legnagyobb németországi zsidó központok: Worms, Speyer és Mainz zsidó lakosságát halomra mészárolták. Az a nap, melyen a kereszténység alapítójának születését ünnepelték, a halál napjává változott a számukra, és ennek megfelelően alakultak ki a naphoz kapcsolódó, a halálfélelmet tükröző hagyományok.
A szokások közül a leginkább szembetűnő az, hogy az este első részében tartózkodnak a tóratanulástól. Mivel a tóratanulás az elérhető legnagyobb öröm az ember életében, ezekben a vészjósló órákban sokan félreteszik a szent könyveket, mintha gyászolnának, és igencsak világi dolgokkal múlatják az időt. Igen elterjedt például, hogy sokáig ébren maradnak, társasjátékoznak, sakkoznak, vagy a különféle kártyajátékokat játszanak. E tradíció az írásos dokumentumok tanúsága szerint a XVIII. század elején igen ismert volt. Egyes misztikus, kabalista rabbik a házastársi kapcsolatot is megtiltják ezen az estén.
Mindezen szokások arra az időszakra nyúlnak vissza, amikor a zsidóknak nem volt tanácsos karácsony környékén, különösen december 24-én nyilvános helyen mutatkozniuk, mert ez az időszak gyakran jelentette a zsidók ellen irányuló, erőszakos támadássorozatok kezdetét. Attól is tartottak, hogy a könyveiket megvilágító mécsesek fénye vonja magukra a figyelmet. A sötét és veszélyekkel terhes időszaknak számító napon a zsidók nemcsak otthonaikba zárkózva maradtak, hanem folklorisztikus eszközökkel is igyekeztek saját biztonságukat megóvni. Így alakult ki az a szokás, hogy nitel náchtkor sok fokhagymát esznek, ugyanis a nép hiedelem szerint a fokhagyma elűzi a démonokat és a gonosz szellemeket, melyek, ugyancsak a néphit szerint, ebben az időszakban különös előszeretettel látogatják a zsidók otthonát.
További érdekesség, hogy azokon a területeken, ahol az ortodox kereszténység terjedt el és a karácsonyt nem december 24-én, hanem január 6-án ünneplik, a nitel náchtot természetesen a helyi szokásoknak megfelelő időpontban tartják meg, és ezen az estén tartózkodnak a tóratanulástól, illetve múlatják könnyed elfoglaltságokkal az időt. A szfárádi és jemeni zsidók pedig nem tartják ezeket a szokásokat, mivel ők többnyire olyan területekről érkeztek, ahol muszlim többségű volt a befogadó társadalom, így ezek az ünnepségek nem érintették őket.
Mivel manapság a zsidókat nem fenyegeti ilyen jellegű veszély, mint amilyennel Európában élő őseinknek a karácsonyi időszakban kellett egykor szembenézniük, a nitel nácht szokásai elhalványodtak, bár egyes – főleg hászid – közösségekben még él ez a hagyomány. A Lubavicsi Rebbéről is tudjuk, hogy – bár minden idejét a tóratanulásnak és a zsidóság oktatásának szentelte – ezen az estén ő is leült játszani. Erről egy igen ritka kép is tanúskodik, Menachem Mendel Schneerson rabbi az apósával, a hatodik lubavicsi rebbével, Joszef Jicchák Schneerson rabbival sakkozik nitel náchtkor. És ha mi magunk nem is tartjuk e szokásokat, érdemes a zsidó folklór egy darabkájáról megemlékeznünk. Például egy fokhagymalevessel, vagy jó fokhagymás lángossal.